Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.

Ülésnapok - 1878-103

103. országos ülés ..jn-ilis 1. lS.'ís. 155 T. ház! Midőn a közjogi kiegyezés lehetővé tette, hogy magunk kezeljük hazánk ügyeit, mindig sajnálkozás fogott el, valahányszor láttam, hogy kormányunk az annyira szükséges általá­nos támogatás helyett, törvényhozásunk egy tekintélyes pártja részéről a legkíméletlenebb ellenzéssel állott szemben s őszinte örömmel üdvözöltem annak idején a fúziót, mert; í. régét láttam általa vetve azon, minden viszonyainkra károsan ható ellenzékeskedésnek, melyet jelenlegi kormányelnökünk 10 éven át folytatni jónak látott: 2. üdvösnek tartottam pénzügyeink rende­zése szempontjából, mert csak egy erős nagy párt segítségével volt lehetséges mindazon nagy áldozatokat keresztül vinni, melyeket a nemzet vállaira gördíteni kellett, hogy elérjük pénz­ügyeink rendezését és végre 3. mert erős pártnak szükségét éreztem a lajthántúli társállammal kötendő új egyezmény létesítésénél. A fúzió eredményei kielégítőknek ígérkez­tek: megízünt a —• hogy úgy mondjam — nem­zetem minden érdekei ellen folytatott oppositió, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogy szűnt meg!) pénzügyeink rendezése szépen előre haladt, miről elég tanúságot tettek a folyton csökkenő deficitek, — a kiegyezést Ausztriával is elfogadtam, mert szívesen áldoztam azoo előnyökért, melyeket elérünk az által, hogy ő Felsége többi tartomá­nyaival barátságos viszonyban maradtunk — és természetes, hogy a fúzió utáni kormányt ezen irányban szerény szavazataimmal én is istápol­tam, sőt még a 60 milliót is megszavaztam, mert meggyőződésem volt, hogy egy nemzeties politika keresztülvitelére fognak fordíttatni. Innen túl azonban következtek a csalódások. (Halljuk! a baloldalon.) Láttam folytatni s követni egy oly kétes politikát, mely úgy pénzügyi, mint alkotmányi tekintetben veszélyezteti fennmaradásunkat s e ponton megingott bizodalmam a kormány irá­nyában. S igy állok itt ma az appropriationális kér­dés előtt és nem vagyok képes bizodalmat sza­viiziii egy kormánynak, mely politikai phantomok után vadászva, azoknak áldozza fel a haza ér­dekeit; (Helyeslés balfelöl.) egy kormánynak, mely belügyi szükségle­teinkre megtagadja a betevő falatot, hogy mil­liókat dobjon ki Bosznia civilisatiójára; (Ugy van! bal felöl.) egy °-y kormánynak, mely 60 milliót kér békés czélokra s véres háborúban költi el; egy ily kormány nyal szemben nem tudha­tom, mire fogja fordítani, a habár kijelölt czé­lokra is megszavazott összegeket s azért nem fogadom el a tárgyalás alatt levő javaslatot. (Helyeslés a baloldalon.) Pedig méltóztassék elhinni a t. háznak, hogy megkísértettem magam előtt megvédeni a kormány politikáját s nem könnyen s szívesen váltam ki egy pártból, melynek annyi évekig voltam tagja; de nem lehetett azt magamévá tenni, mert ezen politika folytatásában én leg­jobb meggyőződésem szerint hazám létfeltételét láttam megtámadva; — igenis Magyarország­további fennállását láttam veszélyeztetve, a jelen­leg követett politika által. Sok nemzetiségű monarchiánknak csak két összetartó kapcsát kép­zelhetem ; az egyik az absolutismus: erőszakos hatalomra s autocrat akaratra basirozva, — a másik az alkotmányosság: közjólétre állapítva, — amaz századokon át megtette szolgálatát úgy a hogy, — mert századokon át rendelkezett feltételeivel: az erőszak erejével, — emez mái­kezdetben válságossá ígérkezik lenni, mert hiány­zik feltétele, a közjóiét. Kormányunktól a mondottaknál fogva én a közjólétre való törekvést követelem, — Most már kérdem én , milyen irányban fokoz tátik a közjólét kalandos külügyi politikánk által? Vájjon javítja-e pénzügyi helyzetünket egy népességében megtizedelt, elpusztított tartomány, melynek európai állam színére emelése milliomo­kat fog megemészteni? Fogja-e emelni hazám lakói jólétét egy politika, mely — habár eddig tagadtatik is — hiszen tagadtatott az occupatió maga is, — mely nem fogja végét érni az occupatió, illetőleg annexióval. Tovább kell majd menni, kell még nekünk Novi-Bazar s Salonich. Kell nekünk egy kikötő az aegei tengeren, szükségesek lesznek kikötői építések á la Fiume, kell majd az újonnan megszerzett tengerpartok megvédésére egy nagy flotta, mely daczára annak, hogy hazánkból nem fog alkotni tengeri hatalmat, milliomokat s mil­liomokat fog elnyelni s tovább is elszegényítve drága hazánkat, létalapját, a népek jólétét meg­semmisítve, az egyedüli összetartó kapcsot fogja el­pusztítani. Egy kormányt, melynek politikája ily ered­ményeket igér, nem támogathatok szavazatommal, s azért, mint már kijelentettem, nem szavazom meg a szőnyegen levő javaslatot. (Helyeslés a baloldalon.) Schäffer Antal; Mélyen t. képviselőházi Előttem szóló igen t. képviselő ur a bizalmat a kormánytól megtagadja és azt annak meg nem szavazza. Én ellenkező érzelemmel és vélemény­nyel lévén, szabadjon nekem is néhány szót szólani. Mélyen t. képviselőház! A midőn szeren­csém van a jelen kérdésben felszólalni, mindenek ­20*

Next

/
Thumbnails
Contents