Képviselőházi napló, 1878. V. kötet • 1879. márczius 24–május 6.
Ülésnapok - 1878-98
98 országos Blés márezius 27. 1879. 09 önmaguk siratnának meg s azután megsiratnák | mások, {ügy van! a középen.) De nem hiszem, j hogy az úgy van, mint a képviselő ur mondotta. Ez igy van egyeseknek, egyes izgatóknak fejében, de sokkal jobban bizom én azon népfajoknak józan érzékében, sem hogy róluk föitegyem, hogy egy pánszláv eszméért szabadságukat, jólétüket feláldozni készek volnának. A t. képviselő ur nyomorult politikának mondotta az osztrák-magyar monarchia politikáját. Nem vitatkozom a szavak felett, én csak azt mondtam, hogy sokkal nagyobb megnyugvásomra szolgál, hogy nyomorultnak nevezte, mintha helyesnek nevezte volna, (Ugy van! a középm.) En, t. ház, feladatomnak sohasem tartottam, ma sem tartom, bántólag, sértőleg vagy kihívólag nyilatkozni Európa bármely államáról sem. Épen azért tartózkodom bármely más állam iránt ellenséges indolatú nyilatkozattól. Azt tartom, hogy nekünk nem feladatunk minden áron bajt, háborút, összeütközést keresni bárkivel is; feladatunk csak az, hogy ne engedjük saját legközvetlenebb érdekeinket veszélyeztetni bárki által. Ezen politika követtetett a keleti kérdés megindítása óta, és ezen politika az, a melyről azt tartom, hogy az nem ellen- vagy rokonszenvből bárki iránt, de csakis saját jól felfogott érdekünkben ezentúl is követendő. (Helyeslés jobbfelöl.) Magát a politikát illetőleg, talán szabad a magam részéről hivatkoznom arra, hogy 1868-ban, mint ellenzéki képviselő nyilatkoztam életemben először a keleti kérdésről; nyilatkoztam a delegatiók külügyi vitája alkalmával, s akkor azon nézetemet fejeztem ki, hogy nekünk természetesen örülnünk kell. ha Törökország, mint ilyen, egy ideig legalább még megmarad. De nem szabad ennek erőszakos fenntartása mellett oly politikát követni, a mely a keleten lakó keresztény népeket ellenségeinkké téve, egy azokat felhasználni mindig kész nagyhatalom karjaiba kergesse. Ezt tartottam most is, midőn a keleti kérdés napirendre jött, feladatunknak, ezt tartom ma is, és ebben a tekintetben legalább követelhetem magamnak, hogy igenis elejétől fogva határozott nézetem volt és hogy következetesen jártam el e kérdésben. (Helyeslés jobbfelöl.) A mi végezetül a törvénybeigtatást, magát a törvényt illeti, felfogásomat ismételten és ismételten jeleztem ez irányban a t. ház előtt. Azt, a mit Szilágyi Dezső t. képviselő ur kivan, hogy — mint ő monda — világosítsam fel, vagy nyugtassam meg a többséget, szükségesnek nem tartom azért, mert ez iránt a többség tagjai tökéletesen értesülve vannak; nyilatkozatokat tenni pedig akár a múltra, akár a jövőre nézve annyival inkább nem tarthatom ezen kivül szükségesnek, mert hisz Szilágyi Dezső képviselő ur szives volt megmondani, hogy akármit fogok én nyilatkoztatni, ő és ők abban semmi biztosítékot nem találnak. (Ugy van! balfelöl.) T. ház! Csak ezért nyilatkozni tehát, azt gondolom, valóban részemről tökéletesen felesleges; (Igaz!) de azt igenis ki kell ismételten mondanom, hogy midőn a koronának hadizeneti, béke- és szerződéskötési jogát sértetlenül feimtartandónak vélem ; és midőn azt tartom, hogy ezen jog nem reducálható oda, hogy a magyar király, ha egy congressuson szerződést akar kötni, és a másik fél azt kérdi: „ha ezt aláirod, meg lesz-e?" azt légy enkénytelen mondani, majd megmondom három hónap múlva, mikor Szilágyi Dezső képviselő ur is hozzászólt: (Mozgás balfelöl) ugyanakkor másfelől azon jognak meg kell lenni és meg is van; és ne féltse tőlem a képviselő ur, a monarchia mindkét állama törvényhozásának, a melyet másutt is gyakorolni szoktak, a hol, ha terhekről, áldozatokról, pénzről, vagy politika megváltoztatásáról van szó, nem a jogi kérdést vetik fel, megengedem, igen érdekes szőrszálhasogató jogászi észjárással, hanem mennek a dolog practicumára: ha az nem tetszik, nincs rá pénz, és akkor vége. Ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. (Zajos helyeslés jobbfelöl. Visszatetszés balfelöl.) Eötvös Károly: T. ház! (Halljuk!) Félremagyarázott szavaim helyreigazítása végett és azon kivül személyes kérdésben kérek szót. A t. ministerelnök ur ép most elhangzott beszédében azt mondotta, hogy én tegnap tartott beszédem folyamán, a következő állítást mondottam, hogy a haza integritása elleni törekvésekkel vádoltam egy egész nemzetet, egy egész országot, t. i. Horvát-Szlavonországot. A t. ministerelnök ezen nekem tulajdonított állításhoz csatolta mostani beszédjének jelentékeny részét. Bocsánatot kérek, én nem vádoltam hazaellenes törekvéssel sem egy nemzetet, sem egy országot, t. i. Dalmát-Horvát-Szlavonországot. Én beszédemben beszélvén a déli szláv népekről, s különösen Horvátország népeiről, ezt mondám : „azt hiszem, hogy azok a népek, nem mondom, hogy hazafiasabbak, mint politikusaik, de azon népek mélyen érzik azon érdekek fontosságát, a melyek őket arra indítják, hogy szabadságukat, külön faji egyéniségöket a jövendőre vonatkozó külön önállósági törekvéseiket magasabbaknak, szentebbeknek tartják, azon hatalomba való beolvadásnál, a meiy ma és még igen sokáig nem jelent egyebet, mint a különbség nélkül való szolgaságot". Tehát a mit a t. ministerelnök ur az én beszédemről mondott, a mivel én őket vádoltam állítólag, annak épen az ellenkezőjét mondtam. De, t. ház, személyes kérdésben is bátor voltam szót kérni azért, mert a t. ministerelnök 13*
