Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-92
332 92. országos ülés a minő már rendelkezésére áll a kormánynak, a szőlőmívelésnél, a rigolirozásnál, a kik a levezető árkokat és a szüretelés módját oly könnyű szerével megtanítják, a mit különben évek bosszú során át nem taníthatnak meg olyanok, a kik néni foglalkoztak gyakorlatilag a szőlőnek metszésével, szedésével stb., akkor szép eredményt lehet e téren is felmutatni. A szőlőmívelésen felül következik annak elméleti ismerete, a mi ! tu ajdonképen produeáltatik mind ugy mint must, mind pedig ugy mint bor. Ezzel a külföldön cbemiai vizsgálati intézeteket biztak meg. Nálunk is meg van bizva a magyar-óvári gazdasági akaílcm'a. Fájdalom azonban, e tekintetben még igen kevés haszna van a munkásságnak; nem az arra való képesség és készség hiánya miatt, a mi ott kétségkívül megvan, hanem mert igen ritkán vétetik a gazdasági akadémia ez irányban idénybe, habár azon összeg, melyet ezért fizetni kell, elenyésző csekély. Kétségkívül figyelmet érdemel a cognac kérdése is, de erről, mint már mondtam, még tanulmányozást kell folytatni, igen fontosnak tartanám, ha eszközölni lehetne s biztat a reraéjuy, hogy lehetséges lesz oly vándortanárt kapni, a ki legfőképen az egyöntetű kezelést tanítaná, hogy a bor minősége ne legyen olyan tarka, különböző, egymástól elütő, -- habár mind jó is, a mi található az országban — mint a bogy jeleideg van. Ez kétségkívül igen jelentékenyen emelné j bortermelésünket. Utolsó szükség e tekintetben ] az, hogy a külföldi jelentékenyebb bortermelők és borkereskedők a mi bortermelőink és borkereskedőinkkel érintkezésbe lépjenek. Nem kívánom a t. ház figyelmét igénybe venni, (Halljuk! Halljuk!) még csak egy pár szót íikarok szólni ezen dologról. Mindenesetre áll az, hogy a harmadik nagyfontosságú kérdés az irrigatió kérdése és az alagcsövezés. Erre nézve szintén van egy culturméruök, ki olyannyira igénybe van véve, hogy még kettőt, hármat lehetne mellé alkalmazni, meit az előjegyzett munkálatok annyi időt vesznek igénybe, hogy alig lesz módja, másfelé munkát vállalni. De igyekezni fogok a szükséghez képest, ha módomban lesz, egy másikat, harmadikat is mellé alkalmazni. A nélkül, hogy tovább a részletekbe bocsátkoznám, miután látom, hogy a t. ház türelme t nagyon ki van fáradva, kérném, méltóztassék a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadni. Elnök : Szólásra senki sem lévén feljegyezve, a vitát bezártnak jelentem ki. Szólási joggal bir még az előadó ur; (Eláll! Eláll!) ki azonban e joggal nem kivan élni. A gazdasági egyesület részéről kérvény adatott be, mely tárgyalás és véleményadás végett núrezius 21. 1S79. a pénzügyi bizottsághoz utasíttatott, és a mely a gazdaság különböző ágainak emelésére megszavazandó összeg ezímén 50,000 forint helyett 200,000 frtot kivan megszavaztatni. A pénzügyi bizottságnak javaslata a következő : Baross Gábor jegyző (olvassa a pénzügyi bizottság jelentését): „Szavazzon meg a ház, a gazdaság különböző ágainak emelésére, az eredetileg előirányzott 50,000 frt helyébe 1879-re 100,000 frtot, mely összegből az eddigi intézkedések fenntartassanak. 30,000 frt a marhatenyésztés emelésére, 20,000 frt más gazdasági viszonyainkat előmozdító lépések megindítására fordittassék. A marhatenyésztés emelését a kormány főleg marhatenyész-anyag vásárlása által iparkodjék előmozdítani, s ezen tenyész-anyag vásárlásánál nemcsak kizárólagosan a magyar fajta, de tekintettel az országnak sok hegyes vidékeire, más külföldi fajokra is legyen tekintettel. ") Egyszersmind oda véli utasítandónak a bizottság a kormányt, hogy a jövő év költségvetése benyújtásával, már határozottabb formákban jelentse be azon intézkedéseket, melyeket jövőre a gazdaság különböző ágainak emelésére tervszerűleg foganatosítani szándékozik, hogy a törvényhozás a nagyobb Összeget indokoltan és megnyugvással a kormány rendelkezésére bocsáthassa. * Elnök: Indítvány adatott be gr. Ráday Gedeon és társai részéről az iránt, hogy a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetésének 3. czíiiíében 50,000 frt helyett 200,000 frt vétessék fel. A szabályok szerint a nagyobb összeget kell feltennem. Kérdem a t. házat, méltóztaíik-e a „gazdaság különböző ágainak emelésére" ezím alatt kiadásul 200,000 frtot felvenni a költségvetésbe? (Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, kik elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Kérdem a t. házat, méltóztatik a pénzügyi bizottság javaslatát elfogadni? (Igen! Nem!) Méltóztassanak azok, kik elfogadják, felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja s e szerint a gazdaság különböző ágainak emelésére megszavaztatik 100 ezer frt. B. Kemény Gábor földmívelés-, iparés kereskedelemügyi minister: T. ház! . . . Elnök: Ne méltóztassék a napirendet elmellőzni. B. Kemény Gábor földmíveíés-, iparés kereskedelemügyi minister: Bocsánatot kérek, a budget-tárgyalás alkalmával egy felvilágosítást ígértem a posta-kezelés egyik kérdésére. ;;ézve. Elnök: Kérem, méltóztassék megengedni,