Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.

Ülésnapok - 1878-89

242 &*• or»zág«a ülés márczins 18. ÍS79. egyetemen az orvosi kar nincs elegendő tanerővel ellátva és a tananyag is nagyon hiányos; azt megítélheti a minister ur azon előtte fekvő jelentésből, a melyben az egyetemi tanács azt jelenti a múlt év végén, hogy sokszor az egész orvosi facultásnak egyetlen hulla sem áll rendelkezésére egy hónapig. Hogy azután azok a fiatal emberek hogyan tanulják a különféle boncztant, azt nem tudom felfogni. A mi a betegeket illeti, méltóztassanak megengedni, hogy futólag egy pár számot említsek. A belgyógyászatnak rendelkezésére áll 24 betegágy, e közt 14 férfi, 8 nő és egy gyermek. Ezen az anyagon méltóztassék valakinek tanulni belgyógyászatot. A sebészeti tanszéknek semminemű saját kórháza nincs, hanem a Karolina-kórházban van számára átengedve 65 igy, a hol a sebészet tanára növendékeivel vendégkép bejárhat és taníthat. A szemészeti kórháznak van 24, a szülészetnek 34, a bujakor és bőrbajok korházának 48 ágya. Ez utóbbi még a legjobban volna ellátva, a mennyiben évenként 6 — 700 beteg fordul meg a kórházban, hanem ez nem kötelezett tantárgy és nincs gondoskodva, hogy elegendő eszközökkel felszereltessék. Erre nézve ezen tanszék, mikor felállíttatott, kapott 200 forintot, akkor vettek egy górcsövet és (

némileg szükségesebb eszközt, de azóta támogatásban nem részesült és igy ez sem felelhet meg a várakozásnak. Ebből méltóztatnak látni, hogy a kolozs- I vári egyetem inkább paródiája egy egyetemnek mint mintaképe. Megfoghatatlan a gazdálkodás és az ilyen takarékoskodás, az ilyen zsugoriskodás azon tárcza keretében, a melynek más kormányzati ágaiban, mint p. o. az alapítványi javaknál oly nagy bőkezűséget, mondhatnám könnyelműséget látunk, tökéletesen megfoghatatlan, hogy hazánk egyik legfőbb tanintézete ugyanazon tárcza keretén belől ilyen ázsiai állapotban hagyatik. Még csak pár szót a budapesti egyetem orvosi facultásáról. En, a ki minden tekintetben igazságos kívánok lenni, nem tagadom, sőt szívesen említem fel, hogy a mostani minister ur hivataloskodása alatt az orvostani karban, a mi az épületeket, külkelékeket, külsőségeket illeti, az európai jelleg felé egy nagy lépés tétetett. A történelem, meglehet, registrálni fogja ezt, de meglehet, hozzá teendi azt is, hogy ez az országnak egy milliójába került, és hogy ily óriási Összeggel épen nem áll arányban az, a mi eléretett. Az apróbb hiányokról e téren nem is beszélek, s nem is említem azt, mire való volt 40 — á0,000 frt külső czifraságokra kiadni, melyek csak arra jók, hogy az építkezésekre nézve csak azt bizonyítsák, hogy emlékeztet arra, a ki a hid- és utépítészetre nézve azt mondta, hogy ott ugy építenek, hogy mindenkinek legyen belőle haszna. Ezt, azt hiszem, igazolni nem tudná senki. Azt sem említem meg, hogy pl. a sebészi klinikán a mosókonyha mellé tették a konyhát csak azt nem tudom, mit mond éhez Virchov az ő Bakterien theoriájával. Bárminő palotákat méltóztatnak emelni, mégis fennmarad egy hiány, mely azt matatja, hogy a baj mélyebben rejlik. Én t. i. azt látom, hogy az újabb nemzedék nem mutat fel olyan egyéneket, a kik, ha egyik vagy másik a régi tanárok közül a tanszéket elhagyja, azt helyettesíteni képesek legyenek. Ez áll, különösen minden theoriticus szakra, kivéve az egyetlen leiró- és táj boncztant. Ez egy óriási hiány. Áttérek most a közegészségügyi törvény némely hiányaira. Az újabb aera meghozta nekünk a közegészségügyi törvényt, de nem gondoskodott az orvosok kellő díjazásáról. Azt mondja a törvény: mi a kör- és községi orvosi intézményt életbeléptetjük, az majd fog a bajon segíteni. Mint látjuk, semmi bajon nem segített, sem a tudományon, sem az emberiségen. A községi és orvosi állomásokat monopolisálják azon régi chirurgusok, kik méhészettel, szőlőszettel és földmíveléssel foglalkoznak s a gyógytan mai álláspontjától el vannak maradva. Én tehát azt kívánom, hogy községi-, kör-orvosi, egyáltalán állami vagy megyei hivatalos orvosi minőséget csak oly orvos nyerhessen, ki egész nyugot Európa példája szerint, államvizsgának vetette magát alá, s a doctoratuson kívül, legalább egy mindjárt érintendő kórházi bizonyítványt fel tud mutatni. Mert tagadhatatlan, hogy az egész közegészségügyi törvény a tudomány tekintetéből egy hajszálnyit sem ér. A mi azon módot illeti, mely nálunk a kórházi orvosi állomások betöltésénél divatozik, az valóságos unicum. Nálunk a kórházi orvosokat a főispán nevezi ki, városokban a polgármester, Budapesten a főpolgármester. Ebből az következik, hogy a tudományosság nem vétetik tekintetbe. Sokkal fontosabb szempont ennél az, hogy az illető aspiráns tud-e jól whistezni és tarokozni, a főispánnal tenort vagy bassot énekelni vagy vadászni. (Derültség a szélső balon.) Tudnék erre tuczat számra példákat idézni. Én tehát azt kívánom, hogy a kórházi orvosok kinevezése ne a főispán által a belügyministerhez való fölterjesztés útján történjék, hanem jelenlegi viszonyaink köztt — eltekintve a személyektől a közoktatási ministeriumnak adnám át, a tudományegyetem tanári karának előterjesztése folytán. A dolog körülbelől igy történhetnék. Megüresedik valahol egy belgyógyászati vagy sebészeti orvosi állomás a kórházban, ekkor fölírnak az egyetemhez, hogy ter-