Képviselőházi napló, 1878. IV. kötet • 1879. márczius 6–márczius 23.
Ülésnapok - 1878-79
79. oriüágos ülés márczlns 6. 1S79. 11 nem lett volna meggyőződve, nem járult volna a pénzügyi bizottság jelentésében foglalt azon határozati javaslathoz, mely a kormányt egy ilyen hiróság felállításának tanulmányozására utasítja. De ez nem könnyű feladat, mert igyekezni kell ez új intézményt a mi általános közigazgatási szervezetünk keretébe beilleszteni. Erre nézve mindenekelőtt azt jegyzem meg, hogy nagyon nehéz azt. megmondani, hogy mi illeszthető be és^mi nem a mi közigazgatási rendszerünkbe. Én azt hiszem, hogy az oly mozaikszerű valami, hogy abba beleillik minden, legyen az angol, franczia, amerikai, vagy muszka rendszer. Hanem azt magam is elismerem, hog}^ sokkal jobb lenne egy általános közigazgatási bíróságot állítani fel, vagy a létező törvényszékek hatáskörét erre is kiterjeszteni. De ez már a kivitel kérdése. Az nem tagadható, hogy ez oly sürgős, oly nagy baj, hogy rögtön kell rajta segíteni. A többiek nem oly égetők, de itt a polgárok anyagi existentiájáról van szó; s mi nem lelünk abban vigasztalást, ha azt mondja a pénzügyi bizottság és a pénzügyminister ur, hogy tanulmányozni fogják a kérdést. Hisz a tapasztalás mutatja, hogy alig van tárgy, mely önökhöz tanulmányozás végett nem utasíttatott volna. Önök vagy nem tanulmányoznak semmit, vagy agyontanulmányozzák Magyarországot. A t. ministerelnök ur tegnap panaszkodott a miatt, hogy bizony baj, ha még ma is, csaknem úgy, mint az absolutismus alatt, e két fogalom : polgár és állam mint ellentétes fogalmak állnak a közönség előtt; pedig kell, hogy ez egy legyen, hogy egymást kiegészítse. Ez bizonyos, magam is csapásnak tartom ; és azt is helytelenítem, mikor látom, hogy valamely polgár igyekszik az igazságosan kivetett adó alól magát kivonni. Beismerem, első kötelessége a polgárnak, jövedelmeinek és képességének arányában az állam költségeihez hozzájárulni; de mégis azt mondom, nem lehet csodálkozni azon, ha még ma is ellenségét látja a polgár a kincstárban. Mert azt követelhetni, hogy erejéhez képest hozzájáruljon az állam költségeihez: de hogy folytonos zaklatásoknak legyen kitéve, hogy igazságtalanul, önkényesen járjanak el vele szemben, hogy mikor úgyszólván be van bizonyítva, hogy a kivetett adó erejét felülmúlja, mégis megveszik azt rajta, vagy midőn ugyanazon, magában véve igazságos adót kétszer háromszor is megakarják venni rajta: akkor lehetetlenség, hogy a polgár a maga ellenségét ne lássa a kincstárban és annak közegeiben, {ügy van! a szélsőbalon.) A jövőre azon intézkedésekre nézve, melyeket a pénzügyminister ur a maga tárczája körében tenni óhajt, az általános politikai intézkedésekről nem szólok, a többi köztt felemlítette az illetékek emelését, a dohányjövedékből folyó jövedelem szaporítását, és az államjószágok eladását. A mi az illetékeket illeti, ismétlem azt, a mit az imént mondtam. Nem mondom, hogy nem lesz lehetséges jövőre, ha a pénzügyminister ur eleget tett az ország azon igazságos kivánatának, hogy egy független és pártatlan bíróság döntsön az adóügyekben, az illetékeknél több jövedelmet eszközölni. Ez idő szerint azonban ezen jövedelmi szaporítás nem volna egyéb, mint az eddigi igazságtalanságok tetézése. A dohányjövedékre nézve osztozom Simonyi Ernő t. barátom nézetében, hogy ezen jövedelem fokozásának mindenesetre az a leghelyesebb módja, ha a kivitel fokoztatik. Erre vonatkozólag azonban megjegyzem a t. pénzügyministergUrnak, mióta tárczáját kezeli, talán még nem ért rá meggyőződést szerezni arról, hogy ezen czélt nem fogja elérni. Ezen az utón, ezzel a rendszerrel legalább nem. Foglalkoztam én is egy időben tüzetesen ezen kérdéssel sőt a gyakorlat terén is igyekeztem azzal foglalkozni. Megkisérlettem a magyar dohány kivitelét Olaszországgal egyenes összeköttetésbe hozni, hogy a dohányt kezelő magyar kincstár és az olasz kormány köztt közbenjáróra ne legyen szükség. Hosszas tanulmányozás után meggyőződtem arról, hogy az lehetetlen volt. Minálunk a kormány által kezelt dohánytermelés s egyátalán a regié oly rendkívüli drágává teszi a dohányt, hogy az a kivitelre csakugyan képtelenné válik; annyira, hogy ugyanazt a dohányt, melyet a kormány a maga raktáraiban készen tart, s az olasz regiének bizonyos áron felajánlott, egy magán vállalkozó azon áron alól körülbelül 35%-al adta el olcsóbban Olaszországnak; más szóval, a mit a dohánykereskedő magánszemélyeknél vásárol, ez körülbelül a kormány által követelt ár felének felel meg. A kivitel ilyen utón lehetetlen. Én magam is meg vagyok győződve, és ez egyik oka annak, a miért óhajtanám a dohánymonopolium megszüntetését, bogy ha ma szabaddá tesszük a dohánykereskedést Magyarországon, rövid idő múlva ez lenne egyik legjobban jövedelmező kiviteli czikk; mert a külföldi dohánygyárakban nincs szakember, a ki el nem ismeri azt, hogy vannak Magyarországnak bizonyos dohánylevelei, melyek nélkülözheílenek, s melyeket minden áron meg kell venni a végett, hogy bizonyos dohánykészitmények gyártassanak. így pl. Olaszországban a virginiagyártásnál felső levélnek okvetlen szükség van az úgynevezett, bár nem épen mindig odavaló, szegedi dohányra. A burnótgyártásnál ismét aradi levél kell. Mindezeket drágán meg kell fizetni, mert ha ezeket nem használják, a szakértő azt mindjárt megtudja, hogy abból hiányzik a magyar dohány. Az olasz