Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-64
60 6á. országos ülés február 17. 1879. Molnár Aladár jegyző {olvassa a határozati javaslatot) : „Tekintve, hogy az államháztartás rendezésének czéljából a nemzet által hozott súlyos áldozatok daczára még mindig fennálló jelentékeny államháztartási hiány az országot komoly pénzügyi válságnak viszi elébe; tekintve, hogy a közgazdászati életünknek majdnem minden terén mutatkozó hanyatlás a nemzeti lét anyagi alapját fenyegeti; tekintve, hogy ily körülméuyek köztt a képviselőház első kötelessége az állapotok teljes felderítése mellett, a pénzügyi és közgazdasági bajok orvoslására vezető tervszerű politika megállapítására és az alkalmazható állami intézkedések haladéktalan megtételére hátai: küldjön ki a ház egy 25 tagú bizottságot, mely a kormánynyal értekezve és az ország politikai és pénzügyi viszonyait figyelembe véve, haladéktalanul vizsgálja meg azon utakat és módokat, melyek államháztartásunk rendezésére vezetnek és az erre szükséges rendszabályokról, valamint azok alkalmazásának feltételeiről a háznak jelentést tegyen; továbbá egy 31 tagú bizottságot, mely szükség szerint albizottságokra oszolva, szakértő- i ket és érdekletteket kihallgatva, a nemzeti közgazdaság különböző ágaiban mutatkozó sülyedésnek okait —• jelesen a mezőgazdaság jövedelmezőségét fenyegető körülményeket és a hazai kisipar hanyatló állapotát — nyilvános eljárás utján megvizsgálja és a létező bajok elhárítására, valamint a szükséges közgazdasági fejlődés előidézésére alkalmazható állami rendszabályokról véleményes jelentést tegyen." Beadják: b. Simonyi Lajos, Beniczky Ferencz, gr. Apponyi Albert, Bujanovics Sándor, b. Bánhidy Béla, Lichtenstein József, Ivády Béla, Lesskó István, Biró Kálmán, Balogh Imre, Lukács Béla, Miklós Gyula, Szilágyi Dezső, Chorin Ferencz, gr. Széchényi Pál, gróf Berehtokl László. Máriássy Sándor: T. ház! Az előttünk fekvő költségvetés általános megvitatása alkalmával a mélyen t. ház kegyes türelmét, szorosan a napirenden lévő tárgyaláshoz hiven, általánosságban tartandó egyéni nézeteim nyilvánítására kikérni bátorkodom. Mentse és indokolja azon körülmény, hogy az igen t. ellenzék padjairól ugy a vitának eddigi rövid folyamában, mint máskor, minden alkalommal elmondott érvelések és állítások pénzügyeinknek és így közvetve hazánk közviszonyainak jelenét és jövőjét általában a reménytelenség sötét, komor színeiben ecsetelvén, kívánatosnak és szükségesnek tartom épen a b. Simonyi Lajos t. képviselő ur által említett távolabb álló közönség tájékoztatása érdekében, hogy a kép a valósgához legalább nem kevésbé híí, de élénkebb, kedvezőbb színekkel és több oldalról megvilágittassék. (Halljuk! Halljuk!) Hajlam és szokás egyaránt távol tartanak attól, hogy politikai ellenfeleim szavainak és tetteinek őszinteségét és önzetlenségét kétségbe vonjam; sokkal is inkább tisztelem egyénileg önök mindenikét, hogy fel ne tételezzem, miszerint eljárásuk tisztán a hazafiúi jóakarat által vezettetik. De bocsánat, nem hallgathatom el meggy őződésemetjiogy midőn velünk ugyanazon czélra, a haza jövőjének biztosítására törekednek, olyan utakat és olyan eszközöket választanak, melyek épen az ellenkező irányba, épen óhajtásaikkal ellenkező eredményre vezetnek, mert a külföld előtti hitelünk megszilárdítása helyett, annak megingatásához, a honfiúi kebelben súlyos viszonyok köztt kettős gonddal ápolandó remény, bizalom és áldozatkészség megtörését eredményezik és így közvetve nemzetgazdászati viszonyainknak gyarapítása és államháztartásunk egyensúlyának helyreállítása helyett annak bénítása —• annak lerombolására vezetnek. (Ugy van! halfelöl.) És vájjon nincs-e igazam ezen állításomban ? A külföldi hitel igénybevétele nélkül hazánknál minden tekintetben kedvezőbb viszonyok köztt ! élő hatalmak sem vezethetik állami gépezetüket, annál kevésbé tehetjük azt mi, hol közviszonyaink Európa más népeivel szemben évszázadokra visszamenő elmaradás után, minden téren az ifjú fejlődés zsenge korában vannak és hol kereskedelmünk, iparunk, sőt ezekkel szoros kapcsolatban levő mezőgazdaságunk is csak külföldi tőkék igénybevétele és meghonosítása utján fokozatosan fejleszthetők annyira, hogy utóbb külhoni versenytársaikkal küzdelemre szállva, lassan-lassan magok is tokét teremtsenek. Egyelőre tehát a külföldi tőkének lehető jutányos áron meghonosítása a czél, mely felé törekednünk kell. E czélhoz pedig más ut, mint a külföld bizalmának megnyerése, nem vezet. Ez általános tételek előrebocsátása után, melyeknek helyességét — úgy hiszem —- a túloldalon ülő t. képviselő urak is elismerendik, kérdem: vájjon lehet-e a külföldi bizalom megnyerésének eszköze azon politika, mely — fájdalom, el kell ismernem — sok tekintetben tökélyesbbítést igénylő honi intézményeink hiányait okkal, vagy ok nélkül, a házban és azonkívül minden alkalommal, talán csak azért is, hogy az ezen intézményekre első sorban befolyást gyakorolni hivatott kormány s az azt támogató többség irányában! ellenszenvöknek adjanak kifejezést, az ideges ingerültség túlzásával hirdeti? (Mozgás balfelol. Helyeslés jobbfelöl.) Lehet-e eszköz e czélra, ha az ország alkotmányos kormánya, és a törvényhozó testület többsége minduntalan puszta pártszenvedélybö'l, gyakran a politikai illem szabályaival
