Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-77

77. országos ülés márcziws 4. 1879. 363 Magára a nemzeti színház viszonyaira áttérve, én azt tartom, hogy ezen intézet a hozzá kötött érdek- s reményeknek csak kis részben felel meg. A költségek fenntartására érdemén felül állnak, mert minduntalan halljuk, hogy egy vagy más alapból kölcsönt vesz fel a nemzeti színház. Hallottuk másrészről azt is, hogy történik — nem a mostani igazgatás alatt — egyes botrányok,— kormánybiztosok küldetnek ki — de, hogy mi az eredmény, azt senki sem tudja. Ismétlem, hogy szerintem a nemzeti színház nem felel meg kellően azon feladatnak, a melyet a nemzeti színháztól, mint ilyen elsőrangú intézettől joggal követelni lehet. Nem hiszem, hogy tévedjek, midőn azt mondom, hogy a nemzeti színház évenként 200 ezer frt segélyt fölemészt; ezen nagy összegért lehetetlen, hogy egy jövedelmezőbb vállalatot ne lehessen létesíteni; lehetetlen, hogy a művészi ezéloknak ezen segélyIvei jobban megfelelő intézete ne lehessen. Én a bajok főforrását különösen a hibás igazgatósági formában találom. Ott van p. o. az intendáns; mellette két művezető és ezenkívül még öt dramaturg, ezen 8 emberből álló igazgatóság vezeti az ügyeket. Ez egy non sens — ezt nem látjuk sehol a világon. Berlinben, hogy az intendáns, b. Hülsen vezeti a két udvari színházat, s mellett még 5 udvari színházat a sok királyságok s herczegségekben. Parisban Halanzier ur egyedül igazgatja a Nagy-Operát, melynek jövedelme évenkint két millió frank. A színházakat egyáltalán mindenhol egy ember vezeti — nincs ezeknél a többes számra szükség; csak a mi csekély bevételű színházunk felett veszekszik ennyi ember. Az ily sokfejű igazgatóságnak rémítő hátrányai vannak: nincs meg először az egyöntetű vezetés : nincs azon disciplina, a mely egy színháznál nagyon megkívántató s tág tere nyílik az intrigáknak, a protectiónak. Én ezen igazgatási módozatban nem látok egyebet, mint azt, hogy a belügyminister ur nem akar talán egy egyént oda állítani, a ki teljes felelősség mellett vezetné az ügyeket, hanem megosztja ezt különféle egyének közt; de igy elforgácsolja az erőket, elforgácsolja az initiativát, el az individuális responsabilitást is. Nem akarván, mint mondám, a színház belügyeibe mélyebben behatolni, még csak pár szóval az országos szinügyi viszonyokra kívánok reflectálni. Ez nem olyan kicsinyes ügy, mint talán méltóztatnak hinni; mert egy országban a színházak együtt járnak a nyelv és a művészi érzék kifejlesztésével. Örömmel láttuk, hogy 3—4 évvel ezelőtt Magyarországon a sziuügyi viszonyok igen kedvező lendületet nyertek. A vidéken nagy érdekeltség mutatkozott a színházak iránt, összeálltak lelkes férfiak egyes városokban és építettek színházat, pl. Aradon, a hol a közönség maga magát 42 krral megadóztotta minden adó forint után, hogy színháza legyen; ott vannak még Sz.-Fehérvár, Szombathely és több más kitűnő városok, melyek nagy áldozatok árán állandó színházakat létesítettek. Most, természetesen midőn roszabb idők állottak be, az áldozatkészség apadt, s ezen szinházak ki vannak téve annak, hogy maholnap be fognak záratni. Kívánatos, t. ház, hogy tegyünk valamit azon szinházak megmentésére. Azért kérem a t. házat, hogy a vidéki szinházak segélyezésére bizonyos összeget kivetni méltóztassék és ez iránt leszek bátor egy indítványt is beadni. Motiválom indítványomat a művészi czélok mellett még nemzetiségi czeljainkkal is. En nem félek, sőt ellenkezőleg; büszkén bevallom, hogy én a magyar nyelv általános terjesztését óhajtom ez országban s erre az eszközöket meg nem vonom. íme egy erőszak nélküli fegyver erre! Ennél, mint a magyar színészek terjesztése, hathatósabb, eszközt nem találunk a magyar nyelv terjesztésére. Ott vannak az ország legintelligensebb publicummal bíró városai: Pozsony, Soprony, Temesvár, melyekben állandó magyar színészet nem létezik, de más helyekről láttatnak el időszakonkint magyar színtársulatokkal. Áz aradiak elmennek Temesvárra, a sz.-fehérváriak Pozsonyba, stb. E társaságok megtudnak élni a részbeit idegen ajkú városokban, de nem tudják úti költségeiket fedezni. Az aradi társaság, mely tavaly hat ezer frt deficittel végezte a temesvári évadot, ÍV, idén nem akar oda menni — hasonlókép a sz.-fehérvári Pozsonyba. E színházaktól az állami segélyt megtagadni nem lehet. Én tudom, hogy e ház tagjainak egy részénél bizonyos fagyos hangulat uralkodik minden iránt, mi Magyarország nemzeti s culturális viszonyainak fejlesztéséhez tartozik. De azért e pár ezer írtért alkudoznunk nem lehet — ezen pár ezer frt igen busásan fog kamatozni a nemzetnek s vele úgy nemzetiségünket, mint intellectualis erőnket tetemesen fogjuk fejleszteni. Bátor vagyok tehát jelzett indítványomat ezennel beadni, melyben a vidéki magyar színházak segélyezésére 50,000 frtot kívánok felvétetni az évi budgetbe. Indítványom nem esik pártszempont alá, a nemzeti culturális érdek követeli ezt, s épen azért ajánlom azt a t. ház s a belügyminister tir figyelmébe. {Helyeslések.) Molnár Aladár jegyző (olvassa): A 6. czím alatt új hitel nyittatik a vidéki magyar színházak segélyezése czím alatt, mely már ez évben 50,000 frttal a budgetbe beáüittatik.