Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-77

77. országos ülés márczins 4. 1^7!). 357 közigazgatási kérdésben egyetértettek, alkalmat adott a t. ministerelnök urnak, hogy őt alaposan megczáfolja, g hogy pedig köszönetet érdemelne talán azért, mert nem ügyesen foglalta el a maga positióját, azt én nem hiszem. Én azt hiszem — s ennek kijelentésére szo­rítkozom, — hogy lehet valaki őszinte híve az állami közigazgatásnak, lehet meggyőződve ngy, mint Grünwald t. képviselőtársunk annak elha­laszthatlan voltáról, a nélkül, hogy ezen reform létesítését épen a jelen kormánytól várná; s távol­ról sem tehető fel, hogy valaki a maga pártállá­sának szempontjából óhajtaná ezen kérdés meg­oldását, a midőn a pártjához tartozók vannak a hatalom birtokában, mert azok talán önző czé­lokra használhatnák fel ezen hatalmat — a mit részemről senkiről föltételezni nem akarok s azt hiszem, a ministerelnök ur sem ugy értette — hanem egyszerűen azért, mert egy ily nagyfon­tosságú reform létesítésénél szükséges, hogy az oly férfiak által eszközöltessék, a kik egész meg­győződésük és multjoknál fogva garantiát képez­nek arra nézve, hogy az eszme helyességétől tel­jesen át vannak hatra. (Helyeslés balfelöl.) Mert mi sem veszedelmesebb a leghelyesebb reformra nézve is, mint az, ha annak létesítője nincs tel­jesen áthatva azon elv nagyságától és helyességé­től, minthogy különben attól lehet tartani, hogy az eszmének helytelen létesítése az eszme helyes­ségének daczára is helytelen és káros eredménye­ket fog létrehozni. (Helyeslés bal/elöl.) Részemről nyíltan kijelentem, hogy a szó­ban lévő nagy horderejű reform létesítésére nézve, ha a jelen kormány fogná is azt helyes módon indítványozni, támogatásomat nem tagadnám meg, habár ezen reform létesítésére más férfiakat tar­tok hivatottaknak. (Helyeslésb alfelöl) a kik ezen eszmét évek óta hangoztatják ; a kik annak he­lyességét legelőször kimutatták, s a kiknek muit­jok garantiát nyújt arra nézve, hogy annak léte­sítése csakugyan azon gyümölcsöket fogja meg­hozni, melyeket az állami közigazgatás létesíté-é­nek barátai attól várnak. (Helyeslés a baloldalon.) Én tehát azt hiszem, hogy midőn az igen t. minis­terelnök ur igen t. barátomnak Zaynak köszönetét nyilvánította, erre csakugyan nem volt oka. — (Helyeslés balfelöl.) Thaly Kálmán : Tisztelt képviselőház! X t. ház kegyes engedelmét kérem arra, hogy egy, a tisztelt bclügyminister ur ügyköréhez tartozó, ámbár szigorúan véve a költségvetést legalább anyagilag nem érdeklő speciális tárgyhoz, mely nem pártkérdés, nem is politikai, hanem tisztán társadalmi ügy, néhány szóval hozzászólhassak, és azt, a t. belügyminister úr Fzives figyelmébe ajánljam. (Halljuk! bal/elől.) A névmagyarosítások kérdésétértem. Hajói emlékszem, az 1866. és 61-iki nemzeti fellel­kesülés idejében vette kezdetét a névmagyarosí­tások szokása. Nagy számmal voltak azok, honfi­társaink közül, kik szívok és sokszor anya­nyelvük szerint is tőzsgyökeres magyarok, de apjok vagy nagyapjok után idegen származású névvel birtak, és ezért neveik megmagyarositá­sáért folyamodtak. Az akkori provisorius kor­mány, mely a 61. rövid alkotmányos korszakot követte, demonstratiót látott ezen hazafiak kér­vényeiben, így pl. midőn egy Németh János nevíí ember Magyar Jánosra akarta változtatni nevét, a helytartótanács ezt határozottan vissza­utasította. De még egyébként is iparkodott a kormány a nevek megmagyarosítását megnehe­zítni, az által, hogy nemeseknél 100 frtos díjat, nem nemeseknél pedig azt a taksát vetette ki, hogy az ilyen névmagyarosításért beadandó folya­modványok 5 frtos bélyeggel láttassanak el. Ez természetesen igen megkevesbítette azoknak szá­mát, kik magyar neveket óhajtottak a maguk és övéik részére szerezni. Tudok például speciális esetet, hogy a nemzethez mindig híven ragasz­kodó hazafias érzületű Szepesmegye lakosságából egy egész városnak jó nagyszámú lakói, ama lelkes városnak, mely most már maga is elvál­toztatta községi nevét „Wageudrüssel"-ről „Me­rény"re, mondom, ama városnak hazafias lakói közül igen sokan egy budapesti népszerű hírlap szerkesztőiéhez fordultak, hogy tömegesen ma­gyar neveket készítene és ajánlana számukra. A hirlapszerkesztő el is járt tisztében, s fölkérés folytán az utat-módot is megmutatta, miképen kell fölszerelni s beadni kérvényeiket az akkori helytartó-tanácshoz, kívánságaik elérése végett. Midőn azonban a szerkesztő értesítéséből ama derék szepesmegyei honfiak megtudták, hogy kinek-kinek öt öt forintot kell fizetnie, — szegény emberek lévén, a legtöbb közülök elállott jó szán­dékától, íme egy élő példa. Midőn 1867-ben a ministeriumok megala­kultak, a belügyministerium tisztviselői nagyrészt a volt helytartó-tanácsból vétettek át. Ezen urak azután üdvösnek tartották az azelőtti eljárást átvinni az alkotmányos kormány idejébe is, s én ugy tudom, hogy az azóta változott belügymi­nister urak idejétől mind e mai napig is az az eljárás dívik, hogy a nemesek 100 frt, a nem nemesek pedig 5 frtnyi taksát, illetőleg bélyeg­díjat fizetnek a névmagyarosításért T. ház! Nagyon távol van tőlem, hogy én e hazának bármely nemzetiségű lakosát is ma­gyarizálni akarnám; távol van az általában n magyar nemzettől, távol e képviselőháztól. Szent István óta, ki ama boldogtalan elvet kimondta a soknyelvű országról, rég elmúlt az ideje annak, hogy e tekintetben nyomással, erő­szakkal lehetne valamit tenni. De igenis, az} gondolom, annyival magunknak és kivált azon

Next

/
Thumbnails
Contents