Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-75
75. országos ülés márczíus 1. 1S79. f>|5 meztettem reá, de leszavaztattam, nekem pedig nem volt oly nagy érdekem benne, hogy nagy dolgot csináljak belőle. A mint megtörtént itt, megtörténhetik más megyében is. Én részemről a fölmerült különböző vélemények közül csatlakozom Hoffmann Pál képviselő ur indítványához, hogy e tárgyban vizsgálat indittassék meg s annak eredménj^e a ház elé terjesztessék. [Helyeslés balfelöl.) Tisza Kálmán ministerelnök: A hallottak után kötelességemnek tartom a tárgy felvilágosítására egy pár szót szólani, és szólani azért is, hogy indokoljam, hogy nemcsak az első indítványt, hanem a Hoffmann képviselő ur által beadott indítványt is miért nem fogadom el. Mielőtt azonban ezt tenném, egy pár általános megjegyzésem van. (Halljuk!) Az egyik megjegyzésem az, hogy a candidatiónál a törvény értelmét oda magyarázni, hogy a bizottság köteles legyen candidálni mindenkit, a ki a törvényben felállított qualificatióból nincs kizárva, az valóban teljesen lehetetlen. Mert a törvény itt csak azt mondja meg, hogy semmi esetben nem candidálható ki azon hibákba esik, melyeket a törvény 66. §-a felsorol. De kérdem, azért, hogy valaki .,f2-ik életévét betöltötte", azért, hopy „magyar állampolgár", hogy „sem csőd, sem bűnvádi kereset, sem büntetés alatt nincsen", hogy „becstelenítő bűntett miatt elitélve nem volt", azért valakit mindjárt alispánnak kell candidálni ? (Derültség a középen.) Hiszen akkor candidálni kell azt is, a ki irni, olvasni nem tud; akkor kandidálni kell azt is, a ki néma, akkor candidálni kell azt is, a ki süketségénél fogva alkalmatlan. (Filénk helyeslés a jobboldalon. Nyugtalanság a baloldalon.) Ezt a magyarázatot tehát nem lehet elfogadni, és candidationalis jogot — nem mondom, mindenekben helyes korlátot, ámbár, hogy korlát és irányadó legyen, az helyes, — letörni akarni: öntudatosan — hogy jóhiszemüleg teszi mindenki, arról meg vagyok győződve — de öntudatosan csak az kívánhatja, a ki a tisztviselői választási rendszert lehetetlenné akarja tenni a legközelebbi jövőben, (ügy van! a jobboldalon.) Mert minél inkább lehetővé tétetik, hogy minden kellő qualificatio nélkül is lehessen valaki tisztviselő, annyival inkább lehetetlenné van téve a tisztviselők választása. (Helyeslés a középen. Ellenmondás balfelöl.) Pedig az igy van! Az, t. ház, a mi itt felhozatott, hogy én mit mondottam a candidationalis választmányok jogkörére nézve akkor, mikor a mai törvény, mint törvényjavaslat tárgyaltatott, az erre való hivatkozás rám akkor, mikor nem törvényjavaslat felett vitatkozni, hanem törvényt végrehajtani kell, semmi befolyással nem birhat. (Helyeslés jobbfdöl) Én egyébiránt nem tartozom azokhoz, a kik csak azért, hogy az én személyiségem magával ellentétbe jönni ne lássák, még ha a tapasztalat meggyőz is, hogy az, a mit valamikor vitattam, a szerzett tapasztalatok folytán káros, még akkor is inkább ugyanazt vitassam, semhogy valaki egy elmúlt mondásomat szememre vethesse. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelöl.) De ez esetben, ha ennek miuden szavához szorosan ragaszkodom, vagy ragaszkodnám — tessék értelmezni, a hogy tetszik /— a mit akkor, a mikor a törvényjavaslatról Volt szó, mondtam: mint belügyminister köteles vagyok nem az én nézetemet, hanem a törvényt végrehajtani. (Zajos helyeslés jobbfelöl. Felkiáltások balfelöl: És a törvényt megtartani!) T. ház! Az a törvény helyesen-e, vagy nem, de a candidáló bizottságnak, mint egy juryszerü hatalmat ad a képesség és az arravalóság megbirálására és csakis mint ilyen birhat valamely irányban súlylyal, s csak is igy lehet annak, — ha lehetnek is, megengedem, visszaélések — jótékony hatása. Ha ezt tőle megtagadjuk, akkor valóban minden néven nevezendő ellenőrzése és korlátozása annak, hogy a megyei hivatalokra alkalmas egyének jussanak, egy tollvonással el van törölve. A bizottságok saját lelkük meggyőződése szerint tartoznak eljárni; hivatalos eljárásukban meggyőződésük szerint tartoznak mérlegelni a qualificatiót, a mely szerint valaki a candidatióra érdemes-e, vagy sem ; magának a belügyministernek — én legalább igy jártam el mindig — beleszólása csakis flagrans, egyenes törvénysértés esetében van. (Egy hang balfelöl: A minő a, jelenlegi!) a minő a jelenlegi nem! (Derültség és tetszés jobbfelöl.) A miről itt most szó van, t. ház, az a szebenmegyei alispáni kijelölés s a többi köztt a magyarnyelv tudásának, vagy nem tudásának a kérdése. Én nem ismerem személyesen az illető urakat; ámbár, minthogy az egyik képviselő is volt, hihetőleg volt szerencsém vele találkozni; de egyet tudok: hogy magában az, hogy valaki képviselő volt, azt, hogy tudja, hogy érti az állam nyelvét úgy, hogy mint köztisztviselő azon hivataloskodhassék, nem bizonyítja. Épen szász képviselőtársaink köztt volt igen sok, a ki, mint az előttem szólott t. képviselő ur mondta, tűrhetően beszélte a magyar nyelvet, de ha az osztályokban, vagy bizottságokban érdemileg akart valamely tárgyhoz szólni, felkérte az osztály többi tagját, engedjék meg. hogy véleményét németül adhassa elő, mert magyarul nem képes azt kellően előadni. Ez tehát maga még nem bizonyít. A mi Käsztner Henrik urat illeti, mint a belügyministernek a kérvénybizottsághoz terjesztett jelentéséből látszik, neki tiz rendbeli hivatalos fogalmazványa volt felterjesztve. 0 maga 40*
