Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-72

2S0 72. országos Illés február 26, 1879. Füzesséry Sándor: T. ház! Több éve, hogy mindig súlyos és aggasztó körülmények köztt tárgyaltatnak államháztartásunk költségei, s noha főleg e bajnak súlyos nyomása alatt jöttek létre az oly süríín váltakozó, s a kormányzat egyöntetűségére nézve is oly hátrányosan ható kormányválságok, s noha főleg e jelszó alatt vette kezeibe minden új kormány a kormányzat terhes munkáját, hogy rendezni kívánja pénzviszonyainkat, s egyensúlyt akar hozni államháztartásunkba : a dolog mégis úgy áll, hogy a helyí.et nem javult, a fényes ígéretek nem váltattak be, és mi ez idő szerint is mélyen benne vagyunk a deficitben olyannyira: hogy noha az új kormányok nem szoktak fukarkodni a hangzatos szavakkal, a legutóbb alakult kabinet, a pénzügyi egyensúly helyrehozatalának már stereotippé vált igéretét, fel sem vette programmjába. A baj tehát, mely eddig chronicus természettel bírt, ez idő szerint ugy látszik, acut jelleget öltött, s azt hiszem, nincs, ki képes lenne mikénti lefolyását megjósolni. A legutóbbi kormányválság, mely a pénzügyminister ieköszönése folytán állott be, — ki elvégre is legalaposabban ismerhette pénzviszonyainkat — legalább is gyanús jóslat a szerencsés kibontakozás reményére. A kölcsön tárgyalása alkalmával, a kormányelnök úr Lónyay Menyhért gróf képviselő úr által interpelláltaivali: a kormányelnök úr, a helyett, hogy politikáját kifejtve, megnyugtatni iparkodott volna az aggódó nemzetet, kényelmesebbnek találta vádolni az előbbeni kormányok túlhajtásait; s zilált pénzügyi viszonyainkért, a megelőző korszak férfiaira hárítani a felelősseget. Elfogadom én a tisztelt ministerelnök úr abbeli állításának jogosultságát: hogy a baj első forrása s gyökérszálai a múlt időben is, és pedig tévesztett rendszerünkben is keresendő; azon időben, és tévesztett rendszerben tudniillik: midőn kormány s parlament, oly aspiratiókat táplált, melyek semmikép sem álltak arányban a nemzet anyagi erejével; azon időben, s azon tévesztett rendszerben : midőn minden alkotásainknál a doctrinair liberalismus volt a döntő, s legkevésbbé sem vétettek számításba speciális viszonyaink; midőn nagyhatalmi álmát, túlhajtott culturalis czélok és mindenekfelett a kormányzati apparátusnak nagyterjed elmii — s többnyire csakis korteskedési czélokból felállított — keretei, bírtak döntő befolyással elhatározásainkra. Mindezt, mondom, részemről is elfogadom: de az igazság érdekében kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy az első korszak férfiai számára a mentség könnyen feltalálható, részint ama nemes törekvésben, melynél fogva a nemzet mulasztásait gyorsított lépésekkel kívánták helyreütni; részint ama tájékozatlanságban, mely a közösügyektá'l való hosszas és teljes kizárásának természetes folyanmnya volt. Azonban máskép áll a dolog az új korszak íeríiaival; a mi ott szentségül szolgál, itt vád gyanánt hozható fel; a mi ott felmentést kér, itt elitélést provokál; igen, itt már nem mondható, hogy nem ismerték a nemzet erejét, itt nem mondható, hogy egy menthető tájékozatlanság kinyerheti számukra a felmentést. A parlamenti élet tusai, a közügyek tárgyalásánál folytatott erős küzdelmek feltárták a bajt egész nagyságában; sőt épen a kormányelnök úr volt az, ki leginkább ostorozta a volt kormányok túlhajtásait, s kormányra jutása is csak ama fényes ígéretek folytán történt, s ragadta maga után a nemzetet, hogy szakítson a múlttal, sikerülnie fog államháztartásunk egyensúlyát helyreállítani. A tisztelt kormányelnök úr tehát a súlyos felelősség terhe alól semmikép sem szabadulhat az által, hogy reá mutat az előbbi idők hibáira; mert hisz ő épen ezen hibák által ütött sebek gyógyítására vállalkozott; azért ajándékozta meg a nemzet bizalmával, és sorakozott köré oly többségben, mely páratlan volt a parlamentarismus történetében. Miként váltotta be szavát? mennyire mentek teljesedésbe a személyéhez kötött várakozások? elég világosan mutatja a kormány által benyújtott költségvetési előirányzat, mely, bármit mondjon is Prileszky képviselő úr, noha sok tételeiben irreális, s a tényleges állapotnak meg nem felelő, ily minőségben is 24 és 7s millió deficitet kénytelen bevallani. Nem foglalkozom én a költségvetésben foglalt tételek realitásának kérdésével, elfogadva valóknak annak tételeit, azok nyomán is azt a szomorító eredményt vonhatom le, hogy az államadósság czúnen fizetendő érezteher már magában mintegy 92 millió frtra rug és így 47a milliónál nagyobb összeget tesz ki, Lukács Béla elvbarátom megdönthetlen érvekkel bebizonyította, hogy az ugy bevételi, mint a kiadási tételeiben még mindig inrealis alapokra van fektetve, mint a mennyi bevétel az összes egyenes adók jövedelméből remélhető. Ebből aztán az is kiderül, hogy a mostani kormány uralomra jutása óta, vagyis 4 év alatt az ország adósságát 272 millióval, évi kamatfizetéseit pedig 19 millióval szaporította, daczára annak, hogy a, közterheket különféle czímek alatt évi 30 millióval felemelte. És ha a kormányelnök ur csak ezen eredményeket számbaveszi, nem gondolom, hogy ezen megnyugtató érzés töltené el lelkét, melyet az adott szónak férfias beváltása szokott nyújtani; inert hisz nemcsak nem állította vissza az egyensúlyt, nemcsak nem javította pénzügyi viszonyainkat, de megrontotta, sőt megrontotta a jövőt egy oly egyezséget hozván létre, mely évek hosszú során át fogja a nemzet erejét megzsibbasztani, (Ugy van! hal- és szélső haljelöl) s mely