Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-72
?S. országos ülés feb-ínár 26. 18?9. |3j[ terményeink nyomott árrában, hátrányainak sötét árnyát már előre veti, de melynek egész súlyát főleg akkor fogjuk érezni, midőn terményeink a külföldi piaczról kiszorulván, olcsó életárak, s magasra csigázott adók mellett fogunk majd elmélkedhetni, a fusionalis kormány áldásairól, s a ministeri Ígéretek értékéről. (Derültség balról.) Egyébiránt a t. kormány elnök úr financiális politikája rault s jelenének összege, ennyibe vonható össze, (Halljuk ! Halljuk!) „hirdette az ellenzék padjain: hogy a nemzet nagyobb terhet nem viselhet el; s hatalomra jutván a közterheket 30 millióval felemelte. (Ugy van! a balról) hirdette az ellenzék padjain, hogy szakítani kell az adósságcsinálás politikájával; s kormányra jutván, a nemzet adósságát 272 millióval szaporította; indemnytás alkalmával egyoldalúnak mondotta az akkori kormány politikáját, mely csak az adózók srófolásához folyamodik, a nélkül, hogy az országpénzügyi érdekeiről legkevésbbé gondoskodnék; kormányra jutván, mintha csak a Lethe vizéből ivott volna, s köd szállta volna meg emlékező tehetségét, akként gondoskodott az ország pénz ügyi érdekeiről, hogy megszavaztatta a 80 milliós kölcsönt, létrehozott egy érdekeinket sértő kiegyezést, s belesegítette Andrássyt Boszniába, mely szerencsétlen vállalat mennyi pénzébe fog még a nemzetnek kerülni, nincs ki képes volna megjósolni. L: (ügy van! bal és szélső balról.) HaFuvenalis korunkban él, ismételten elmondhatta volna, hogy: defficile est saíiram nom scribere, én pedig csak Kastellárnak bizonyos status férfiakra alkalmazott szellemdús szavait fogom ismételni: Midőn mondja: „Az emberek túlélik egymást, egyik követi a másikat; hatalomra jutnak, de mintha a hatalom csak szédülést támasztana, s mintha vaksággal verné meg az illetőket, mindig ugyanazon hibába esnek; a helyett, hogy tapasztalataikon okulva, azokat kikerülni igyekeznének." (Ugy van! bal- és a szélső balfelöl.) De a t. kormányelnök úr —• mert én azt hiszem, a mit Lónyay Menyhért gr. mondott, hogy t. i. itt nem annyira a kabinetről, mint a kormányelnökről vau szó — megrontott financzialis állapotaink helyett, tán egyéb czélszerü alkotásai által nyújt kárpótlást a nemzetnek? Azonban a belreformok terén is — a büntető törvénykönyvön kivül — mely egy előbbi időszak conceptiója, s e szerint nem az ő érdeme, — politikája meddő marad. Közigazgatásunk rósz, — melyet a közigazgatási bizottságok felállítása, mint a kormányelnök úr eoncepíióinak egyetlen, s tán ép azért oly kedveucz gyermeke, csak még roszabbá lett. Törvénykezésünk complicált s hosszadalmas, mi kártékonyán reagál hitelünkre, (ügy van! a bal és szélső baloldalon.) Iparunk, kereskedésünk semmi. A magyar állam eszméje nem tett elég foglalást az idegen elemek I talajában. És ha mindezekhez számba vesszük az erkölcsi veszteségeket, melyek a Tisza-aera politikájának folyományai, úgymint: a népben az alkotmányos érzék tompultságát; a kormányférfiak szavában való hit s bizalomnak megfogyatkozását, (Ugy van! a balon és szélsőbalon), bizonyára oly eredmények, melyekre a sértett jogok reparitiójának korszakában, schoppenhaueri pessimismus mellett is alig lehet számítani. (Ugy van! a balon és szélső balon.) Azonban nem is csoda, midőn azt látja a nemzet, hogy akaratával ellenkező politika folytattatok; gúny űzetik a nemzet közérzületéből; (Ugy van! a balon és szélső balon); a törvényhozó testület jogai a delegatiók számára lefoglaltatni czéloztatnak; (Ugy van! a balon és szélső balon) szóval alkotmányos formák alatt, absolutismus emeltetik érvényre; és hogy mindez ugyanazon férfiú által történik, ki az elobbeni kormányzattal szemben — tehát a múltra nézve —• a legköveteiőbb volt, s legtöbbet igéro a jövőre nézve, (ügy van! a balon és szélső balon.) De nem foglalkozom tovább e visszás politika rajzolásával, (Halljuk! Halljuk!) elég constatálni azt, hogy a helyzet minden arányban s főleg pénzviszonyainkat tekintve komoly s aggasztó s hon'V a közveszély —• mint Hannibál — ajtó előtt áll, hogy minden gondolkodó s a haza sorsát szíven viselő hazafi azon kérdést vesse fel: ..hová fog mindez vezetni'?" A kormány maga részéről is súlyosnak és aggasztónak vallja a helyzetet, azonban mélyen hallgat a kibontakozás módozatairól; nem jelzi mily módon kíván e visszás helyzeten segíteni, elvitázhatlau jeléül annak, hogy pénzügyi programmal nem bír, ha csak épen az adósságcsinálás politikáját programúiul nem kívánja tekintetni. De az adósságcsinálás nem programra, nem is pénzügyi rendezkedés, oly pallativ gyógyszer az, mely egy ideig visszafojtja a kórt, hogy később annál súlyosabban törjön elő. Azonban a kormány az adósságcsináláson felül még practicus javaslatokat és erélyes intézkedéseket is helyez kilátásba, a mi nálunk egyértelmű szokott lenni a közterheknek további emelésével. De ha az ily általános phrásisoknak rejtett értelme csakugyan az adók emelését jelentené, kérdem, meggondolta-e a kormány, hogy hazánk áldottabb vidékein is, ez időszerűit már csak drákói szigor alkalmazása mellett hajtatnak be a közterhek? Meggondolta-e a kormány, hogy a közterhek már elérték a magasság azon fokát, mely egyértelmű a vagyon confiscatiójával. (Igaz! Igaz! balfelŐl.) Avagy mire volt a szomorító jelenség, hogy különösen a közép és kisebb birtokos osztály a végszükség által kényszeríttetve, rablógazdasághoz folyamodik? Hogy a marhaállomány sok vidéken ijesztő mérvben
