Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-71

; gg 71. országos ülés február 25. 1879. étkeződnek vagy inkább koplaltatnak, mi persze a fővállalkozónak évi 12 nyugta megirásáért czereket jövedelmez — az illető referensre igen kényelmes — de az ország pénztárát ok nélkül károsítja. Midőn ezen — legkisebb részben a jelen kormánynak felróható hibák felsorolása után — még csak azon óhajtásomat fejezem ki: Bár viszonyaink jobban fordulása czéljából e két szó „doctrinarismus és centralisatio" e teremnek falain „mene tekel" gyanánt tündökölnének, még egyszer elfogadom a szőnyegen levő bizottmányi jelentést, fenntartva magamnak annak részleteihez ezen nyilatkozatom szellemében hozzászólhatni. (Helyeslés a jobboldalon.) Széll György: T. képviselőház! A legközelebb lefolyt 12 év szomorú tapasztalatai s az ennek folytán előállt biztos adatok mindenkit, különösen pedig a nemzet képviselőit meggyőzhették airól, hogy hazánk jelenlegi politikai és közgazdasági helyzete tarthatatlan, abból kibontakozni és azon alapjában változtatni nélkülözketlen szükséges. Ez oldalon, melyen helyet foglalni szerencsém van, ezen alapigazság hü tükrét nyilvánosan tartották, s innen láthatta mindenki a végromlással fenyegető veszély nagyságát, annak kiszámíthatlan káros következményeivel együtt. Ámde majd a helytelenül alkalmazott nagylelkűség, majd a dolgok intéző köreinek erkölcsi bátorsághiánya, majd és különösen az anyagi haszonlesés,, a kapzsiság és ármány mindeddig útjában állt annak, hogy szabadságunk, függetlenségünk és anyagi jólétünk biztos alapra fekte tt essék ! Az előttünk kitárva levő államköltségvetés, mert számtani alapokon nyugszik, és melyből kitűnik, hogy körülbelől 35—40 millió kiadást ismét kölcsönből kell fedezni, és mert a kölesönzésnek is van határa s ezen túlmenni a nemzeti becsület szava tiltja, megtámadhatlan bizonyíték arra nézve, hogy a közösügyes alapon való maradással hazánk létele megszűnt s a reá naponként rohamosan tornyosuló terhek önsúlyától összeroskad, tehát hazánk megmentéséről haladék nélkül gondoskodni kell. Ily általánosságban tett megjegyzés után szabadjon, tisztelt képviselőház, a költségvetés általános rendes kiadási rovatában előforduló 4.043,478 írtból az önkényuralom szegénylegényei és zsoldosai részére szánt nyugdíjazásra némi észrevételt tenni, azt töröltetni, egyszermind a 48/9-ki bonvédek nyugdíjazásáról gondoskodást kérni. Midőn az 1848. évi országgyűlés a nemzet szabadsága és függetlensége biztosítása végett az első 10 honvédzászlóalj felíállítását és szervezését megrendelte, iskolai pályám végeztével én is szerencsés voltam a líl-ik honvédzászlóalj alá sorakozni és mint ilyen, nyilvános pályámat ott kezdeni. Innen folyólag szabadságot veszek képviselői pályám kezdetén a tisztelt ház kebelében első felszólalásom, úgynevezett szűzbeszédem, az 1848/9-ki honvéd-bajtársak érdekében megtehetni, mert ha örökös némának születtem volna is, mint Croesus fia, e nemzeti ügynek ily elintézetlen helyzeténél fogva nyelvemet a fájdalom és keserűség érzete a hallgatás alól most felszabadította volna. És ezt most az általános tárgyalásnál teszem, azért, hogy a kormánynak a részletes tárgyalásig legyen ideje benyújtandó határozati javaslatom érvényesülése esetén a szükségelt törvényjavaslatot bemutatni. Vannak események, melyeknek keletkezését jobb nem indokolni; ilyenből származik a neheztelt nyugdíjazásról szóló kiadási tétel. Tisztelt képviselőház! Az emberiség történelmét tanulmányoztam, politikai keserű tapasztalatokkal soha sem mentem azon határig, melyen túl a hit megszűnik. Innen kifolyólag, ha sokat hittem is, hogy meg fog történni — mi fájdalom valóban meg is történt — de azt, hogy alkotmányos kormány, mely az 1848/9-ki korszakalkotó eseményeknek köszönheti léteiét s azt, hogy itt ül, a hazának halálos ellenségeit, kik önvédelmi harczunkat irtóztatóvá, a leigázás éveit hosszabbítani s minél keserűbbé tenni segítettek, jutalmaztatni kívánja; midőn ugyanakkor a haza azon bajnokait, kik nélkül a nemzet siratatlan enyészik el a történelemből, az élet mindennapi szükségeivel küzdeni hagyja, sőt tőlük az egyetlen erkölcsi jutalmat, az elismerést is megtagadja, ezt soha sem hittem volna. Kebellázító alkalmazása ezen taktika az állítólagos kibékülés alkalmával kimondott azon nagy szavaknak: „vessünk fátyolt a multakra!" E fátyolból halotti szemfödelet készítettek mindazoknak, kik a haza háláját, a kitüntetést és jutalmazást kiérdemelték volna! E nyugdíjazások ellen még akkor is nyilvánítanám ünnepélyes óvásomat, ha hazánk 1848/9-ki bajnokainak egy könycsepp sem áztatná arezáikat. Azon sokszoros mellőzések és megtagadások után pedig, melyekben a haza hü fiai részesittettek, a javaslott nyugdíjak elfogadtatására való törekvést valóban hazaellenes eljárásnak bélyegzem. Mert ha azon uralkodónak, mely a nemzet alkotmányára és sarkalatos törvényei megtartására esküt tett, a mely uralkodó személyes meggyőződést szerzett arról, hogy az 1848/9-ki honvédek miként tettek eleget hazafiúi kötelességüknek, és a mely uralkodó bizalmát helyezi az ősi erénybe, alkotmányos kormánya azt mondja: Uram fölség, ezeknek a muszkavezetőknek, ezeknek , nemzet élő gyászainak nyugdíjaztatása a nemzet