Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-71

71. országos ülés február 2í. 1879. 189 általános megbotránkozásával találkozik; méltóztassék annak leírásba hozatalába belenyugodni, egyszersmind az 1848/9-ki elaggott s munkaképtelenné vált honvédek nyugdíjazásához eleve is hozzájárulni: én nem hiszem, nem hihetem, hogy ezt az imént jellemzett uralkodó visszautasítaná ! Innen tehát, ha már hozunk áldozatot, és ha már, miut épen ezúttal, kötelesség teljesítéről van szó: ez által ne a nemzet íánczait fizessük ki, hanem a nemzet hálájára érdemessé lett honvédek nyugdíjazásáról haladék nélkül gondoskodjunk. Én tehát a nyugdíjazásra szánt összegnek törlésbe hozatalát megrendelni, egyszersmind az itt bemutatott határozati javaslathoz képest az 1848/9-ki honvédeknek hazánk szabadsága s függetlensége kivívása körül szerzett érdemeik erkölcsi jutalma, az elismerésnek törvénybe czikkelyezése, továbbá az elaggott munkaképtelen és vagyontalan honvédek s illetve ezek özvegyeinek és árváinak nyugdíjaztatása iránt szükségelt törvényjavaslatnak haladék nélküli beterjesztésére a kormányt utasítani kérem. Ragaszkodva Simonyi Ernő képviselő és elvtársain által beadott határozati javaslathoz, egyszersmind az általam benyújtott határozati javaslat elfogadását tisztelettel kérem. {Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök : Fel fog olvastatni a határozati javaslat. Baross Gábor jegyző (olvassa a Széll György által beadott határozati javaslatot) : „A magyar nemzetnek 1848—49. évi önvédelmi harczábau tettleges részt vett és ezáltal a hazája elismerésére és hálájára érdemesített elaggott és keresetképtelenné vált honvédeknek és illetve mindazoknak özvegyei és árváinak nyugdíjazása iránt szükségessé vált törvényjavaslatnak a jelenleg folyamatban levő államköltségvetés részletes tárgyalása idejében leendő bemutatására a magyar kir. felelős ministerium ezennel utasittatik." Helfy Ignácz: T. ház ! Készséggel beismerem, miszerint a jelen költségvetési vita alkalmával a t. jobboldal nem szolgáltatott alkalmat azon panaszra, a melynek minden nagyobb vitánál kénytelenek voltunk kifejezést adni, hogy t. i. az ellenzéket hagyja beszélni, és beéri azzal, hogy minket majd a vita végén leszavaz. Készséggel beismerem, mondom, hogy ezúttal a t. kormánypárt igen eorrect járt el; részt vett e vitában e perczig s ha a parlamentnek nem lenne más fontosabb feladata, mint az, hogy itt rhetorieai szépségeket brilliroztassunk, akkor az ország meg lehetne elégedve azon beszédekkel, a melyeket a túlsó oldalról is hallottunk. Mondattak egyes szép, sőt igen szép beszédek is, ezt szívesen beismerem, de én azt hiszem, t. ház, hogy különösen ez idő szerint nem arról van szó, hogy csak szép beszédet mondjunk; az ország sokkal fontosabb valamit vár, nem ugyan azt, a mit tegnap a kereskedelmi minister ur mondott, hogy tegyünk, mert a parlament nem arra van, hogy tegyen, hanem csak arra, hogy beszéljen; de beszéljen úgy, hogy beszédéből az ország tisztázva lássa a helyzetet, s beszéde adjon irányt a kormánynak, hogy mit kell végrehajtani. T. ház! Rendkívül fontos, komoly helyzetI tel állunk szemben. Négy éve, hogy egy kormány magára vállalta Magyarország zilált pénzügyeinek rendezését s most a negyedik év végén s az ötödik elején ugyané kormány némileg átalakulva elénk áll és újból constatálja maga, miszerint a pénzügyi helyzet a lehető legkomolyabb ; nem titkolja, hogy aggasztó, de bevallia őszintén azt is, hogy határozott praecis módot arra, hogy miként bontakozzék ki az ország ebből a helyzetből, nem tud. A pénzügyminister ur biztat azzal, hogy majd egyes concret javaslatokból fogjuk látni, minő kibontakozási módot vél a kormány előterjesztendőnek. Valóban elszomorító helyzet, hogy négy esztendő után, egy ötödik kezdetén azzal vigasztalnak minket, hogy majd jövőre fognak gondoskodni arról, mily módokat proponáljanak s e közben a helyzet fokról fokra csüggesztő. Készséggel ismerem be továbbá azt is, hogy a t. pénzügyminister ur a vita elején mondott esposéjában igen sok nyíltságot és őszinteséget tanúsított; különösen annak első részében nem igyekezett leleplezni a helyzet komoly voltát; ellenkezőleg feltárta olyannak, a milyen; elmondotta azt is, mennyivel szaporodott a kamatteher az utolsó két év alatt, elmondotta őszintén, hogy ez évben már tisztán csak az államadósságok kamatterhe 92 millióra emelkedett; és, hogy jövőre, legfeljebb 1880-ban ez a 96 milliót is felül fogja múlni. Nem tagadta azt sem, hogy a kormány által követett politika igen nagy terheket rótt a nemzetre. En ezen nyíltságát és őszinteségét köszönettel veszem. Hanem mihelyt azután áttér azon kérdésre, hogy miként vél ő ezen bajokon segíteni, már ekkor megfeledkezett azon maga által bevallott tényekről, és ezeket más színben igyekezett feltüntetni. A nagy deficit szemünk láttára úgy összezsugorodott, hogy alig maradt valami. Ugyanis két theoriája akadt a t. pénzügyminister urnak,, két theoria lett általa felállítva a jelen helyzet védelmére. Az egyik az, hogy mindazt, a mi beruházás, le kell vonni a deficitből. Beruházásokra ugyanis nincs pénzünk, azt kölcsön útján kell beszerezni. A törlesztést szintén le kell számítani a hiányból, mert törlesz-