Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-71

186 71. országos ülés február 25. 1S79. nemzeíölő politikája ellen, alkotmány és íörvényadta minden fegyvereinkkel, még akkor is, ha nemzeti alkotmányunk vihartépett zászlajából csak egy foszlány marad is kezünkben. E foszlány alatt is az önálló és független Magyarországszent jogaiért fogunk harczolni azon magasztos és megerősítő hitben, hogy eljő az idő, a midőn a századokon át szenvedett magyar nemzet jogai is győzni fognak. [Helyeslés a szélső baloldalon) Pártolom a Simonyi Ernő képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot. {Helyeslés a szélső baloldalon) Bacon József: T. ház! Államköltségvetési általános tárgyalásnak, nézetem szerint csak azon két feladata lehetvén: vagy egy a többség bizalmát nem biró kormányt a kormányzati eszközök megtagadása által visszavonulásra kényszeríteni; vagy pedig vezérelvek felállításával arról gondoskodni hogy kedvezőtlen pénzügyi viszonyoknak általános javulására utak és eszközök kerestessenek. Én, ki úgy ezen házban hetekkel ezelőtt felfejtett okokból, mint azért is, mivel, részint örökölt, részint el nem hárítható viszonyokból, de legnagyobbrészt tulajdon tévedéseink által okozott bajokért a jelenlegi kormányt felelőssé nem tehetem, ezen általános tárgyalásnak általam jelzett lehető első czéljára nézve azon rövid szavakba foglalhatom nyilatkozatomat : miszerint a pénzügyi bizottság jelentését általánosságában részletes tárgyalás alapjául elfogadom. De, t. ház, midőn ezen költségvetés előttem hazánknak egy évről-évre megnyíló, jelen évben 30 millióra menő deficitnek és 1477 millió államadósságnak rémületes képét tünteti fel, hazám iránti kötelességérzetem elfelejtető vélem erőm gyarlóságát s visszatartóztatlanul arra ösztönöz, hogy ezen veszélyes helyzetnek orvoslására erőmhez képest működjek, ebbeli nézeteim fejtegetésére a t. ház türelmét kikérvén. Engem t. ház, sem ezen terük nagysága, sem pedig az adózó közönségnek kimerültsége meg nem döbbent; de igenis megdöbbent azon fatalistieus resignatió észlelése, mely úgy a pénzügyi bizottságnak jelentésében, mint ezen háznak eddigi vitatkozásaiban félreismerhetlenül nyilvánul, midőn az előbbi költségünk le nem apaszthatását s adóink fel nem emelését constatálja s pénzügyi állásunk javulását csak békésebb időktől s a közös hadseregnek lehető leszállításától azaz egy szerencsés véletlentől várja, — az utóbbi pedig legnagyobb részt csak meddő recriminátiók szomorú képét tárja élőnkbe, — a nélkül, hogy bármely részről is a javítási eszközöknek bár árnyéka is jeleztetnék. Mert én ily gyógymódot új vagy felemelt indirect adókban, melyek fel említtettek, nem találhatok oly államban, hol mint nálunk, a direct adóknak nagyobb része csak kéuyszer-eszkozökkel hajtható fel, s hol a létező indirect adók is évről-évre csökkennek. De nem tekinthetem ily általános budgettárgyalás keretébe beillő irányadó eszmének b. Simonyi Lajos t. képv. által ajánlott bizottságok felállítását sem, kivált miután azok gróf Apponyi Albert t. képv. által adott értelmezés szerint csak — mint Szeberényi t. képv. ur igen találóan jelzetté — mint egy commis voyageur sereg tűnnek fel. Nem osztozhatom gr. Apponyi Albert képv. ur azon nézetében, mintha ily irányadó eszméknek a jelen tárgyalás alá felemlítése csak sörházi eszmecserének lenne tekinthető; mert szerintem mindaz, mit ezen házban önzéstelen szándék és hazafias érzelem vél felemlítendőnek, még abban az esetben is, ha a többség helyeslését nem vívhatna ki magának, a profanatió veszélyétől biztosítva lehet. Ezen „hie Rodus hie salta" elvemnél fogva bátor vagyok lehető rövidséggel nézeteimet, csakis pénzügyi viszonyainkra szorítkozva, következendőkben kifejezni: Én, t. ház, pénzügyi helyzetünket kétségbeejtőnek nem, de igenis olyan útnak tekintem, mely az eddig követett utakoni tovább haladást tiltja, ha hazánk lételét koczkáztatni nem akarjuk, s mely elodázhatatlan kötelességünkké teszi oly eszközökről gondoskodni, melyek pénzügyi viszonyainkat, habár nem rohamosan, de biztosan javítani és rendezni alkalmasok legyenek. Ha Magyarország a 30-as évek előtti dulásokat — az 54-ik évi önkénytes kölcsönnek milliókra menő veszteségeit, — az 1863. évi aszályt — melyek népünk vagyonát alig ha nem mostani terünk magasságáig apasztotta, kiépülni képes vala akkor, midőn mondhatni, még a civilisált világnak kevés haladási eszközeivel birtunk, ki kétkednék abban: hogy ezen Európa kánaánja most, midőn kelettel és nyugottal egy vasúti hálózattal egybekötve lett, s ügyei felett szabadon rendelkezhetik, pénzügyi nehézségeit le ne győzhesse? De ezen czélhoz, t. ház, nem újabb kölcsönök, nem a tőzsdék műtéteiéi, hanem csak azon természetes utak vezetnek, melyben egyesek ugy mint államok pénzügyi bonyodalmaikból kibontakozhatnak s ezen utak az egyes adózók kereseti képességének s ez által adóztatási képességének emelése, s minden szükség feletti terüknek eltávolítása. Hogy ezen utak egyikét sem, vagy legalább igen csekély mérvben, s több esetekben épen az ellenkezőt követtük, ez épen oly erős meggyőződésem, mint az : mikép csak tőlünk függ ezen eszközök mindkettejét bizonyos eredménynyel