Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-70
174 70. országos ülés fefornár 24. 1879. ellenzék mindennek daczára mégis minden erejével oda törekszik, hogy a jelenlegi kormányt megbuktassa, csak azért, hogy sa át vezérférfiait ültesse a bársonyszékbe és elmondhassa, hogy ime itt vagyunk a kormányon ; az előbbeni kormány nem követett ugyan helyes politikát, de mi sem vagyunk képesek jobbat kezdeményezni. {Egy hang balfelöl: Borzasztó! Derültség.) Avagy azt hiszik-e t. uraim, hogy a politika terén is áll az a közmondás: si duo faciunt idem, non est idem ? De elérkezett volna azon, gr. Apponyi Albert t. képviselő ur által óhajtva várt idő, mikor ő con amore tanulmányozhatta volna közgazdasági pathologiánkat, mikor a kormány initiativája helyett a parlamenti ínitiativa áll be, mely a kiküldött bizottságok utján, mint már a t. kereskedelmi minister ur is elmondta, a nemzet száját nyitná meg. Elérkezett volna nézetem szerint, de csakis akkor érkezett volna el azon idő is, melyet a t. képviselő ur már is elérkezettnek jelzett, hogy t. i. a nemzet szivében kihalna a tisztelet, kegyelet s vonzódás e ház iránt. Ez volna nézetem szerint azon végzetszerű cselekvény, mely népképviseleti alapokra fektetett alkotmányunkat is megingathatná. De ha önök, t. képviselőtársaim, nem képesek ez idő szerint saját vallomásuk szerint egy jobb pénzügyi aerát előidézni, akkor meg nem foghatom, miért törnek minden erővel a kormány megbuktatására? (Halljukl) Akkor ne mondják önök azt itt a házban, azon kivül, de még a sajtóban is, hogy mi, kik készek vagyunk a kormánj-t háztartásunk rendezése nehéz munkájában még a legsúlyosabb körülmények köztt is támogatni, hogy mi, kik nem vesztettük el a hitet egy jobb jövő iránt, hogy mi csakis saját pártunk hatalmának fenuállhatása s annak megörökítése érdekében tesszük ezt. Tesszük ezt igenis uraim, hazafiság parancsolta kötelességünk teljesítésének tudatában; tesszük ezt azon semmi melléktekintetek által meg nem ingatható meggyőződésben, hogy a fennálló, hogy ne mondjam, végzetszerüleg bekövetkezett eseményekkel számolnunk kell. És most legyen szabad a Bosznia és Herczegovina megszállása folytán felmerült költségekre nézve némelyeket elmondani. {Halljuk!) Előre is kijelentem, hogy ezúttal nem fogok annak bírálatába bocsátkozni, hogy vájjon ezen tartományok megszállása Ausztria-Magyarország vitális érdekeinek megvédése szempontjából helyes volt-e vagy nem. Önök, t. uraim, Bosznia elfoglalását egyikéül azon okoknak tekintik, hogy Magyarország jelenlegi pénzügyi helyzete oly szomorú, oly aggasztó. De hogy ez nincs igy, hogy ez legfőkép az általános európai közgazdasági válságnak tulajdonítható, ezt már előttem sokan elmondták. Eu ismétlésekbe nem bocsátkozom ; de kérdem a t. ellenzéket: milyen deficittel állunk mi ma szemben, ha a kormány annak idejében az önök által óhajtva óhajtott politikát követi vala. Önök ugyanis számtalanszor azt hangoztatták, hogy a kormánynak kötelessége lett volna, a keleti bonyodalmakkal szemben mindjárt kezdetben erélyesen fellépni. Már dn nem hiszem, hogy a külügyministeruek a panslavisticus áramlatnak magasan menő hullámai között Neptunként elmondott quos^egója lecsillapíthatta volna ezen hullámokat. Én azt hiszem, hogy ez végzetszerüleg háborúra vezetett volna. S kérdem t. ellenzéket, mily deficittel állnánk szemben ma. Véleményem szerint e politikát ma százezrek életével és isten a megmondhatója, hány millió forinttal fizettük volna meg. Ne mondják tehát önök uraim, kik ha akkor kormányon vannak, ily külügyi politikát követtek volna ; ne mondják azt, hogy ha jelenleg kormányra jutnának, holott nem képesek egy jobb pénzügyi aerát előidézni, hogy mi, a kik a kormányt, melynek — hála a magyarok istenének — sikerült bennünket az imént általunk említett bajoktól megmenteni, még a legsúlyosabb viszonyok közt is támogattuk, most e válságos idők közepette elhagyjuk, állásunkról abdicáljunk. Én, t. ház, a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. {Élénk helyeslés a jobboldalon.) Bereczky Sándor: (Halljuk!) Tiszt, ház! Hogy valamely állam czéljához eljuthasson, ahhoz szükséges alkalmas idő, pénz és az, hogy az állam czéljához vezető helyes politikai irányt kövessen, ha az irány téves, idő éa pénz haszon nélkül vesznek el és az állam czéljához el nem jut soha. Minthogy én nagy súlyt fektetek az irány megválasztására, csupán azon kérdéssel kívánok foglalkozni: helyes-e, megfelel-e a magyar állam érdekének az a politikai irány; melyet a költségvetés segélyével követünk ?! A magyar állam, ha lesz, nem sok idő múlva, ezredéves lesz. Ezredé? alatt Európában erős államok alakultak, nemzetek izmosodtak meg, nemzetek, melyek hajdan a magyar nemzet ereje előtt meghajoltak. E tömérdek idő úgy látszik nekünk nem volt elég arra, hogy a magyar állam e földben kiirthatatlan gyökeret verjen, megszilárduljon; sőt nem épen alaptalan kétely támad bennünk az iránt: megéri-e a magyar állam ezredéves ünnepét?! Pedig véderőnkre sokat áldozunk, s az ma erős; culturalis viszonyaink fejlesztésére minden lehetőt megteszünk, a természet sem vont meg tőlünk semmit, a mi szükséges arra, hogy egy állam erős legyen; kormányformánk az, a mi más mívelt államokban, az, a mi hajdan volt, alkotmányos; csupán formailag, a kor kivánalmá-