Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-68
124 G8. országos ülés február 21. 1879. pot javulását egy czélszeríí csoportosítás létesítésére. Hatalmi beavatkozással ez nem történhet, mert a jogosság nem engedi, hogy hatalmi beavatkozások alkalmaztassanak. Én azonban tovább sürgettem az ügyet és ugyanakkor felolvastam a t. ministerelnök urnak 1875. február 23-ki beszédéből egy passust, melyben a vasutak ügyére elmondta reform-nézeteit, melyek szerint hatalmi tényezőket is kell alkalmazásba venni, ha másként ezen ügy nem megy előbbre. Tehát nem az enyém ez az idea. Ugy látom azonban, hogy minden felszólalásoknak eddig semmi eredménye nem volt. Már most kérdem : midőn a t. pénzügyminister ur azt mondja, hogy tenni kell valamit és ha más úton nem sikerül, kényszereszközöket kell alkalmazni, a közlekedési minister ur azt mondja, nem lehet — engedelmet kérek, ily viszonyok köztt lehet-e remélni, hogy ezen tételnél valami gyökeres javulást várni. Fájdalom, én nem remélhetek. (Helyeslés balfelöl) A t. pénzügyminister ur a közvetett adókat említette fel, mint oly teret, a melyen még tarlózni lehet egy kis jövedelmet. De azt a pénzügymiiűster ar sajnálatomra nem mondja meg, tulajdonkép mely indireete adókat akarja módosítani vagy felemelni ? Azon adókra nézve, melyeknek szabályozását Austriáva] együtt kell eszközölni, azt hiszem Ausztria hozzájárulását az adóemeléshez elérni nem fogják. Nyilvános dolog, t. ház. hogy Depretis osztrák minister ellenkezőleg akar eljárni. 0 inkább a direet adók felemelését czélozza. Általában az osztrák közvélemény nem akarja az indirect adókat emelni, hanem az egyenes adót. Sőt tovább megyek és azt merem állítani, hogy törvényhozási intéskedésekkel az indirect adókat szaporítani nem is vagyunk képesek. Hiába fogjuk mi az adótételeket felemelni, ha azzal a közvagyonosodás parallel nem emelkedik. Az indirect adójövedelmet — azt látjuk Ausztriában és mindenütt, csak mi nálunk nem látjuk — nem a törvény képes emelni, hanem az, hogy a népnek módjában legyen vagyonosodásának fokozásával az indirect adókat szaporítani. Vagy talán a jogilletékekre gondol a t. pénzügyminister ur ? Azt'hiszem, ha figyelembe veszszük az óriási hátralékot, mely a jog-illetékek befizetésénél tapasztalható, inkább a jogilletéki törvény olymódom szabályozására kellene gondolni, hogy az a közönségre kedvezőbb legyen, a nélkül hogy az állam érdekeit sértse. — Különösen ajánlhatom a t. pénzügyminister urnak azt, a mit már a múlt évi budget-vita alkalmával voltam bátor felhozni, hogy az átruházásnál méltóztassék visszaállítani azon előbbi szabályt, hogy ha bizonyos rövidebb idő alatt történik az eladás, hogy akkor eme százalékosítás némi tekintetben kéve* sebb legyen. Nem kérem a t. pénzügyminister úrtól csupán pénzügyi tekintetből azt, hanem más, igen fontos oknál fogva is. Én azt hiszem, hogy azingatlanok értékének emelését ezen intézkedés nagy mérvben fogná előmozdítani. Ma ki vesz birtokot, vagy ki adja el? Veszi az, a ki határozottan befektetetést akar csinálni, vagy eladja a birtokot az, a ki csakugyan már árverésre került. Pedig a tőke mozgása mellett az ingat1 Janóknak, hogy úgy mondjam, speculatiója a forgalom egy igen nagy tényezőjét képezi. De hogy vegyen valaki Magyarországon ingatlant csak azért, hogy azzal tőkéjét szaporítsa, mikor, hu csak 10 nappal az első megvétel után is másnak adja el, az mindjárt bélyeg és költséggel 5%-ba kerül. Ez megnehezít minden forgalmat, A t. pénzügyminister még egy forrást mutat fel oekünk, melyből jövedelmeinket szaporítani reméli. Ez az államjószágoknak értékesítése. A t. pénzügyminister ur azt mondja, hogy hozzá kell kezdeni ezeknek értékesítéséhez. T. ház! Ez nagyon fontos kérdés, és talán érdemes arra, hogy rövid ideig ennél megállják. (Halljuk!) A t. pénzügyminister ur elődjének e tekintetben az volt a nézete, hogy a magyar kincstár államvagyoua eladandó, de ezeknek eladásával várni kell addig, mig a magyar közép birtokos osztály azon helyzetbe jő, hogy azt maga aquirálhassa. Ezek igen nemes, derék és hazafias óhajtások, de én e házban már voltam bátor ennek ellenében fölhozni, hogy mindamellett, hogy hozzájárulok az óhajtásokhoz, azt nem tartom lehetőnek, mert átalában azon nézetben vagyok, hogy a magyar földbirtokos osztály elég' földdel bir, s nem azon kell lenni, hogy azon csekély tőkével, a melylyel bir. még több földet szerezzen, hanem azon kell lenni, hogy — ha • azon helyzetben lenne, hogy tőkéje szaporodnék; i •— akkor azzal a meglevő földet legyen képes jobban kihasználni. De miután az államvagyon eladásáról csakugyan gondoskodnunk kell, én ismételve felhozom azt, hogy én azt gondolom, hogy ez csak akkoí fog sikeresen megoldható lenni, ha egyszer a t. kormány tanulmányozni fogja azt, nem volna-e ezen kérdés összeköthető egy ozélszerü gyarmatosító si rendszerrel, hogy ezzel új tőke és munkaerő jöjjön be az országba. De ehhez is máe állapotok kellenek. Ma, midőn a földbirtokos Magyarországon alig bir megélni, azt hiszem, a gyarmatosítás is igen meg van nehezítve. Még egyet legyen szabad megjegyeznem, és ez az, hogy ha megtörténnék is az, a mit most ^ elmondani szerencsés voltam, pénzügyileg valami
