Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.
Ülésnapok - 1878-68
68. országos ülés február íl. 1879. 123 tudni, mint nekem, azt t. i., a mit a lapokból tudunk, hogy csak most legközelebb a szomszéd Ausztriában gr. Taaffe osztrák államférfi a hírlapok tudósításai szerint, azért nem birta az alkotmányos pártot cabineí-alkotásra megnyerni, nem birta azért, mert nem tartotta magát meghatalmazottnak arra, hogy az ő kívánságukhoz képest csak azt is megígérhette volna, hogy a katonai költségeket az ezelőtt 4 évi állapotra reducálhassa, hogy azokat összesen csak 7 millióval apaszthassa. Ezek mind azt hitetik el velem, hogy a reménység, a melyhez a megtakarítás fűződik, ebben aligha fogja a kivánt eredményeket elérni. A többi kiadásoknál a t. pénzügyminister ur azt mondja, hogy mi államadóssági kamatra kamatbiztosítási előlegekre, közös kiadások és más fisé positiókra annyit költünk, hogy a tulajdonképeni administratióra csak 41 millió marad, ezt pedig már reducálni nem lehet, mert igy is, ha e tekintetben tett kiadásainkat Ausztriáéhoz hasonlítjuk, úgy áll a dolog, hogy míg mi költünk fejenként administratióra 2 frt 64 krt., addig Ausztria költ 3 frt 65 krt. Mi ebből a eonsequentia? Az, hogy mi 41 milliónál kevesebbet a magunk megélhetésére nem költhetünk. Teljesen osztom a t. minister ur nézeteit. Sőt szerintem nem csak ez igaz, hanem igaz az is, hogy mert Magyarországon fejenként 2 frt 64 krnál többet administratióra nem költhetünk. Epén azért történik azután az, hogy a magyar községek, melyek nagyobbára állami functiókat teljesítenek, költenek administratióra igen sokat. (Igaz balfelöl!) Ha egy oly város, mint a melyben én lakom, költ a közigazgatás fenntartására, melynek fele része adókezelés, egy más negyede rendőri és újonezozási ügy, tehát csak egy negyedrésze valóban autonóm szolgálat, — mondom, egy oly város, és ilyen nem kevés van Magyarországot!, a rendes állami adó mellett már régóta 40—45% községi pótadót vet ki, a mi nagy teher a különben sem csekély államadósság mellett. Ha azonban már a t. pénzügyminister ur összehasonlítást tett Ausztriával, legyen szabad nekem is keresni azt, miért költhet Ausztria többet az administratióra, mint mi ? Én azt hiszem, ennek megfejtése a következőkben van. Ausztria bruttó állambevétele évenkint 405 millió. Ausztria költ a vasúti subventiókon kivül államadóssági kamatokra évenkint 128 milliót, a mi bruttobevételeinek 32%-a A többi 68% teljesen megmarad Austriának közösügyi és autonóm kiadásaira. Hogy állunk e részben Magyarországon? Magyarország évi bevétele a mostani előirányzat szerint bruttó 222 millió forint. Magyarország kamatfizetése évenkint a vasúti subventiókon kivül most 927 ä millió, tehát Magyarország elkölti bruttó jövedelmének 45%-át, marad tehát közösügyi és országos kiadásokra 55%, míg Ausztriában marad 68%. Legyen szabad megjegyeznem, hogy Ausztria e 68%-ot kizárólag államkormányzati kiadásokra adja, mig nálunk ebből fedeztetnek a vasgyárak, bányászat, erdészet, államjószágok és más állami üzemek kiadásai is, melyek nem administrativ kiadások. Ezen más természetű kiadások összesen 25 milliót tesznek, a mi 11%-nak felel meg, ezt az 55-ből levonván, tulajdonkép 44% az, a mit Magyarország össszes administrativ kiadásaira költhet, beleértvén ebbe természetesen, úgy mint Ausztriában, közös és országos kiadásainkat. Mi folyik ebből ? Az,hogy Ausztria kevesebbet költ államadóssági kamatra és sokkal többet költ az ország szükségleteire ; Magyarország pedig jóval többet költ államadóssági kamatokra és sokkal kevesebbet állami szükségleteire. A t. pénzügyminister nr a vasúti csoportosítást említette. Azt mondja, hogy szükséges, egy jó tarifapolitika, helyes vasúti politika, a jó pénzügyi gazdálkodás érdekében, tehát ezt szorgalmazni kell, Helyes, elfogadom. A t. pénzügyminister ur még tovább megy és azt mondja, hogy ha ez nem történhetik rendes úton, kényszereszközöket kell alkalmazni. T. ház! a képviselőház naplói szerint 1876 ban, akkor midőn ezen kérdések napirenden voltak ; midőn a t. ház napokig tanácskozott azok fölött, midőn ennek legfőbb ideje lett volna, én a t. közlekedésügyi minister urat felkértem itt e házban, nyilatkozzék, mi tulajdonkép vasúti programmja, mondja meg, miképen gondolja a vasutügy végleges rendezését, minő tarifa politikát akar létesíteni, általában minő vasúti rendszerre akarja közlekedésügyünket fektetni; részleteztem, hogy itt nemcsak a vasúti subventió kérdése jön szóba, hanem azon 8—9 millió forintot tevő kamatteher is, melyet az állami vasutakba fektetett tőke után fizetünk; kiszámítottam, hogy Magyarország, ha a subventiókban, az államvasútakban levő tőkekamatot hozzá vesszük, továbbá, államúti kiadásokban, megyei közmunka erőben 25—30 millió forintot fordít évenkint közlekedési czélokra: kértem a f. közlekedési minister urat, hasson oda, hogy a vasúti esoportosítás minél hamarabb létre jöjjön és ha nem jön létre, alkalmazzon batalmi eszközöket is, ez nem lesz igazságtalanság, mert e mellett a garantirozott 5%-ot az állam, úgy mint most, külön meg fogja fizetni a részvényeseknek, de akkor megszerzi magának a befolyást a vasutak czélszerü berendezésére, üzletvezetésére, tarifapolitikájára stb. A t. közlekedési minister ur akkor hosszabb vitába bocsátkozott és azt mondta, liogy Magyarországon be kell várni a pénzügyi áíla16*