Képviselőházi napló, 1878. III. kötet • 1879. február 8–márczius 5.

Ülésnapok - 1878-67

112 67. országos ülés február 20. 1879. vei jót áll, hogy két év alatt a deficitet megszünteti, pedig ezen államférfiú múltja elég biztosíték, hogy ezt egyszerű ámításnak tekinteni nem lehet. És mit gondolnak uraim, mi történt ennek utána ? A mostani ndnisterelnök ur felszólalt itt a házban és azon politikai elvrokonának szemébei;, a ki tudvalévőleg pártjának legkiválóbb pénzügyi kapaczitása volt, nem minden cynismus nélkül körülbelől ezt mondotta: „szép dolog a pénzügymiuister ur programmja, de nem sokat ér. A pénzügymiuister ur a tőkével is akarja terhelni a népet, mig ő ennek kamataival is beéri". (Természetes, mert kölcsönt vesz.) Igaz a mostani ministerelnök ur nem tette hozzá, hogy ha a népet nem a tőkével terheljük, hanem ennek csak kamataival, úgy nem veszi oly könnyen, oly hirtelen észre, míkép a kölcsönvett milliók lassanként mind eltűnnek, elpárolognak, a deficit még is megmarad, és valószínűen ezen taktika imponálhatott annyira az akkori pénzügymiuister urnak, hogy még ma is kötelességének taríja nem saját programmja mellett harczolni, hanem a ministerelnök úrét támogatni. így tehát természetes, hogy ezen alapos és jól átgondolt számításoknak következménye az Jeti, miszerint Ghyczy Kálmán pénziigyminister ur lemondott, a törvényhozás többsége meirvábisztotta a ház elnökének, miglen Tisza Kálmán minister lett, ki különben azonnal reorganisátori tehetségét be is mutatta, mert egy közel 85 milliónyi deficittel szemben maga nagylelkűen ajánlotta, hogy tiz ezer forint töröltessék a belügyi tárczánál. No ezzel ugyan nem sikerült a deficzitet megszüntetni, de azért én azt gondolom, hogy ez még nem jelenthet annyit, hogy nem lehet megszüntetni; sőt ellenkezőleg már magában véve a fúzió is világos tanúsága annak, hogy önök uraim, a törvényhozás nagy többsége meg volt győződve arról, hogy államháztartásunkban az egyensúlyt helyreállítani nemcsak lehetett volna, hanem arról is, hogy azt tenni a kormány politikai és erkölcsi kötelessége. (ügy van! bal/elől.) De hát azt is mondom, miért volt erről országszerte, mindenki meggyőződve. Egyszerűen azért, mert maga a fuzionált pártokból alakult kormány programmjában 1875-ben a nemzetnek egész ünnepélyesen a következő Ígéreteket tette, azt mondván: „és most, a midőn az elnökségem alatt megalakult tagjait szerencsém van a t. háznak bemutatni, engedjék meg, hogy röviden körvonalozzam a legelső és legfőbb teendők azon sorozatát, a melyek keresztülvitelére én és ministertársaim vállalkoztunk. A ministeriura legfőbb feladatának azt tekinti, hogy az államháztartást és azzal kapcsolatban az ország kormányzatát rendezze". (Élénk derültség balfelöl. Felkiáltások balfelöl: Szépen rendezte!) T. ház! Azt gondolom, hogy már az eddig tett idézetekből is egész világosan kitűnik, hogy a deficzitet megszüntetni nemcsak lehetett volna, hanem az is, hogy ez már a fúzió folytán egy olyan erkölcsi kötelesség volt, a melyet a kormány magára vállalt, és ezen felelősség elől nem teheti a ministerelnök ur, hogy úgy, a mint a bank-kérdésnél cselekedte, egyszerűen a korona mögé bújjon; és megmondom miért nem: azért nem, mert alig egy pár hónappal később, 1875-ben a mostani ministerelnök ur tanácsára a legkegyelmesebb királyi leiratban ugyanez irányban a leghatározottabb és legerélyesebb intézkedések lettek kilátásba helyezve és a nemzetnek igérve; pedig hogy már alkotmányos országokban mennyire eltérők a nézetek az ide való felfogásoktól, azt a közel múltban megfejtette Lord Beaconsfield az angol parlamentben, a ki ekkor azt mondotta, hogy ha a korona tanácsosai oly tanácsot adnának a legfelsőbb helyen, a mely esetlegesen meggyőződésükkel ellenkeznék, úgy ez nemcsak infamia, de egyúttal egy absurduin lenne. Én, igaz uraim, ezt csak a hírlapokban olvastam, de a ki ennek a valóságában kételkedik, kérdezze meg Lord Beaconsfieldet. (Elénk derültség.) T. képviselőház! íme most világos előttünk, mily módon sikerült a kormánynak a nélkül, hogy tett Ígéreteihez állását kötötte volna, magának ilyetén és hasonló eszközökkel egy többséget biztosítani, a melyre úgy látszik, nem minden ok nélkül számíthatott, mert ennek segélyével csakhamar fel lettek emelve az adók, számtalan újabb direct és indireci adók meg lettek szavazva (Igaz! ügy van! balfelöl) és midőn több oldalról érkeztek panaszok, hogy a közadók behajtásáról szóló intézkedések elégtelenek : ekkor hoztunk egy olyan törvényt, melynél drastikusabb intézkedést csak ugy lehetett volna életbe léptetni, ha a kormány felhatalmaztatik nemcsak arra, hogy a polgárok törzsvagyonát bármi áron elárvereztethesse, hanem felhatalmaztatik arra is, hogy a fizetésképtelenné vált polgárok egyszersmind az állambányákban kényszermunkára felhasználtassanak. (Ügy van! balfelöl.) Egyszóval, uraim, a nemzet részéről megtörtént minden, a mit a kormány tőle követelt és miért, azért, hogy végre is az ország pénzügyeit rendezni lehessen. De hát nézzük, mit tett a kormány, hogy adott ígéreteit beválthassa? A midőn először alkalma nyilt az állam jövedelmi forrásait a közgazdasági téren fejleszteni vagyis megnyitni — kötött Romániával egy kereskedelmi szerződést, a mely által a kelet felől utat nyitott a nyers terményeknek az osztrák piaezokra, hogy velünk versenyezhessenek ott, hol nem a románok, de mi magyarok fizetjük a fogyasztási adókat még