Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.
Ülésnapok - 1878-31
54 31. országos ülés déczember 7. 1878. hogy a második kibocsátású kincstári utalványok beváltása épen úgy, mint az egyéb szükségletek fedezése lehető legyen a nélkül, hogy e miatt oly eszközökhez kelljen nyúlni, melyek a perczileges szükségen segítenek ugyan, de az állam hitelét hosszabb időre megrontják. Reményünk van, hogy ezen czélt el fog lehetni érni, a magyar állam hitelének igénybevételével önállóan; és remélem, hiszem, hogy ez irányban nem sokára concret törvényjavaslatokat leszünk képesek a t. ház elé terjeszteni. De tekintettel az 1867. évi törvényekre és a monarchia mindkét állama törvényhozásának hazafiságára egészen, — minden viszonyok között — a combinátióból kizártnak nem tekinthetem azt sem, hogy oly költségek, melyek a monarchia közös actiójának következményei, a magyar-osztrák monarchia hitelének igénybe vételével fedeztessenek. Ezen égető és főfontosságú kérdésen kivül igen nagy számú kérdés az a belkormányzat terén, a mely megoldásra vár. Első helyen áll a fontos kérdések között a véderőről szóló törvényjavaslatnak egy újabb időszakra megalkotása. E törvény megalkotásánál hazánk és a magyar-osztrák monarchia biztonságának szempontjai egyfelől, másfelől a pénzügyi helyzet igényei okvetlenül, komolyan fontolóra veendők lesznek. Akár egyik, akár másik szempontnak mellőzése bizonynyal megbosszulná magát; és csak, ha mind e két szempont kellő figyelemre méltatik, fog oly törvény alkottatni, mely úgy Magyarország, és a monarchia jólétének, mint a trón dicsőségének előmozdítója lehet. Nem kevésbé fontos a Horvát-Szlavonországgal kötött pénzügyi egyezménynek egy újabb időszakra megújítása, melynél mindkét félnek úgy anyagi helyzete, mint méltányos igényei lesznek figyelembe veendők. Ezen felsorok kérdések mellett lehetetlen még csak elmondani is mindazon nagy fontosságú kérdéseket, melyeknek mielőbbi elintézése hazánk érdekében van. Ott van az igazságügy terén a teendőknek egész halmaza. A múlt országgyűlés alatt megalkotott törvénykönyv az életbeléptetési törvényre, a rendőri kihágásokról szóló törvényre, a büntető eljárásról szóló törvényre vár, hogy a reményeknek, melyek hozzá kötve vannak, megfelelhessen. E mellett a perrendtartás javítása, úgy a kor igényeinek megfelelő csődtörvény alkotása hasonlag égető szükség. Több, számos törvény van még az igazságügy terén; és mindezekhez hozzájárul a magánjogi törvénykönyv előkészítésének teljes szorgalommal való haladéktalan folytatása. A közigazgatás terén a többi, bár fontos, de még is csekélyebb kérdéseken felül kiemelkedik a legfőbb közigazgatási biróság szervezésének minden oldalról sürgetett kérdése. (Helyeslés jobbfelöl.) Régen érzett szükség kielégítésére van hivatva a katona-beszállásolásról szóló törvénynek megalkotása. (Helyeslés jobb/elöl.) E mellett — nem említve egyebet — a megyék háztartásának végleges rendezése épen úgy, mint a honosítási törvény nieg-alkotása az elutasíthatlan szükség követelményével lépnek föl. Mindenfelől méltán sürgetik a háború idején teendő természetbeli szolgálmányoknak törvény által szabályozását, és a háború esetén szükségesekké válható rendkívüli intézkedések törvény által megállapítása sem halasztható hosszabb ideig. A közlekedés terén a közmunka törvény megalkotása, a vasúti hálózat ezélszerübb csoportosítása iránti intézkedések és keleti összeköttetéseink biztosítása azok, melyek lehető gyors elintézést igényelnek. Közgazdászat! szempontból pedig az erdő- és bánya-törvény megalkotása és a külfölddel való viszonyainknak, érdekeinknek megfelelő szabályozása azok, melyeknek első sorban kell törekvéseink tárgyát képezniök. Közművelődési érdekeink előmozdítása s a közoktatás terén részint a meglevő törvények módosítása, részint újabbak alkotása hasonlag kell, hogy igénybe vegye a törvényhozás figyelmét. E mellett ott van még a nyugdíjazási törvény és a főrendi háznak 1869. óta minden alkalommal felemlített rendezése, mely utóbbi kérdés a benne fekvő egyéb nehézségeken kivül, hazánkban még a történelmi fejlődés és az államiság szempontjából is igen sok komoly megfontolást igényel. Oly nagy számú és fontos kérdések ezek, hogy már csak ezek megoldása is évek munkájának lehet eredménye. A kormány a maga részéről kötelességének fogja ismerni teljes szorgalommal előkészíteni azokat; és a mit a maga részéről tehet, mindent megtenni az iránt, hogy ezek közül mentül több, mentül elébb törvénynyé válhasson Rendes viszonyok közt a külügyi politika kérdései nem szokták a kormány programmjának tárgyát képezni, ma azonban azt hiszem, lehetetlen ezekről is hallgatni. (Halljuk!) A keleti bonyodalmak folytán létrejött occupatió következtében szükségessé lett az oceupált Bosznia és Herczegovina ideiglenes kormányzata iránt oly intézkedést tenni, mely az occupatió természetével megegyezik. A kormány feladatának tekinti, hoffv az iránt a monarchia másik állama kormányával egyetértőleg javaslatot terjesszen elé. Hogy mi volt a czél, melyért az occupatiót és a kormányzatot a congressus a magyar-osztrák monarchiára bízta és ez azt elvállalta, elmondot-