Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-41

g|4 M. országos ülés deczember 81. 1878. megint annak az oka, hogy a dolgok ide fejlődtek. Régi ismerőseimet irománygytijterményeimből elővettem és ezek közt első sorban a kormánynak azon előterjesztését, mely a Németországgal folytatott tárgyalások megszakítását indokolja és kedvező világításba iparkodik helyezni; továbbá a német birodalmi kormány által e részben kiadott emlékiratot is : és ezek Összeállítása után újra meggyőződtem azon korábbi hitem helyességéről, hogy egy sajátságos paralellismus áll fenn a mi kormányunk eljárása közt a közgazdasági- és a keleti kérdés megoldása körül. Mindenütt egy nagy világkrízis és hatalmas események lefolyása képezik a mentséget és mindenütt van egy időpont, a melytől, ha a kritikát kezdjük, megengedem kénytelenek vagyunk bevallani, hogy azután már azt, a mi érdekeinknek igazán megfelelő lett volna, csakugyan nem lehetett véghez vinni. Igen; de mindenütt meg lehet találni azon időpontot is, a melyben meg lehetett volna akadályozni a dolgok azon fejlődését, a mely későbben érdekeinknek teljes érvényesítését lehetetlenné tette. Itt az 1877. évi okt. 7-én beadott ultimátum az a tény, mely az új vámtarifa védvámos tételeinek többé le nem szállítható palládiummá emelése által, a német birodalom kereskedelmi politikáját véglegesen oda terelte, hogy eltekintve más államokhoz való viszonyától, nagy enquéteket szervezzen és ezekre alapítsa kereskedelmi politikájának autonóm rendezését. De e tekintetben sem kedvező az az összehasonlítás, mely a német birodalom kormányának, és a mi monarchiánk kormányainak eljárása között tehető. Az osztrák-magyar monarchiában az ügyeket 10 évre véglegesen rendező autonóm vámtarifa megállapítását ily kimerítő enquéte, minden industriának de különösen a forgalmi viszonyoknak állapotáról bizony nem előzte meg. S ha az ellenkező állíttatik: akkor hivatkozom a tisztelt kormány pártjairól azon időben hallott nyilatkozatokra, melyekben legalább a forgalmi viszonyokat illetőleg mindig az mondatott, hogy a mi adataink annyira megbízhatlanok, annyira nincsenek teljesen és biztosan kiderítve; annyira nem tudjuk, hogy Ausztria és Magyarország köztt mi tulajdonképen a forgalom és hogyan állunk egymás között, — hogy ezekre támaszkodni egyáltalán nem lehet. Midőn azután az ellenzék részéről az mondatott, hogy ilyen bizonytalan állapotban, tehát ne határozzunk végleg, hanem rendezzük a dolgokat csak annyi időre, a mennyi szükséges, hogy kellő adatok megszerzése által a valóságos állapot tényleg kideríttessék: akkor mindig azt a választ hallottuk, hogy a bizonytalanságot tovább fentartani minden érdeklett félre való tekintettel a legkárosabb dolog volna. A német birodalmi kormány máskép gondolkozott. A német birodalmi kormány nem riadt vissza attól, hogy a bizonytalanság egy két évvel tartson tovább inkább, mintsem hogy a dolgoknak nem teljes ismerete folytán, véglegesittessenek oly intézkedések, a melyek azután a maradandó érdekekbe ütközhetnek. De azon szomorú igazolásra, melyet az ellenzék a dolgok ily lefolyásából nyert, bővebben reflectálni nem akarok; áttérek magára az actualis kérdésre. Megvallom kívánatosabbnak tartottam volna, ha a 68-iki kereskedelmi szerződés akár csak egy évre is meghosszabbíttassák, mint hogy azon szerződés köttessék meg, mely előttünk fekszik; és ha amazt ma elérhetőnek tartanám, nem fogadnám el ezt a javaslatot, hanem visszautasítanám oly felhivással a kormányhoz, hogy fogadja el a német birodalmi kormány abbeli javaslatát, hogy az 1868-iki kereskedelmi szerződés egy évre meghosszabbittassék. De én magam sem tartom ezt lehetségesnek ma; és megmondom miért. Nem azon indokok miatt, melyekkel kormány előterjesztésében indokoltatik, és melyeknek sem egyikét, sem másikát alaposnak el nem ismerhetem. Az első az volt — zűrzavar állana be a vámkezelésben, ha a két tarifa egymás mellett lépne fel. Bocsánatot kérek, hiszen az 1868-diki szerződési tarifát a mi vámhivatalaink éveken át kezelték és ennélfogva jól ismerik; ennek életbeléptetésére nézve új instructiók egyáltalában nem szükségesek. Az egész különbség tehát csakis az volna, hogy az új autonóm tarifa életbeléptetésére vonatkozó instructiók közzététetvén, a németországi proveniencziájú czikkekre az előbbi teljes instructiók maradnának életben. Azon kis kellemetlenséget, a mely abból mégis eredne, döntő argumentumnak egy ily fontos közgazdasági kérdésben el nem ismerhetem. A másik argumentum a finánczvám. Én elismerem, hogy a magyar kormány érdekében áll a szerződés meghosszabbításának meghiúsulását a finánczvámokra sózni; mert legalább állíttatott mindig a kormány és védőinek részéről, hogy a finánczvámok képezik a kiegyezés azon pontját, a mely leginkább Magyarország érdekében fekszik. így tehát a kormánynak azon állítását , hogy a finánczvámokra való tekintettel nem lehet az 1868-iki szerződés meghosszabbítását elfogadni, helyes taktikának kell elismernem. De megczáfolja azt legalább nagy részben ama régibb kormány előterjesztés, mely az általános vámtarifát kisérte, és a melynek ötödik lapján a következőt olvasom. Indokolni kívánja t. i. itt a kormány, hogy