Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-38

166 SS. or»zigoi ülés deczembcr 18. 1878. milliós kölcsön első fele, a mely kibocsáttatott akkor fix árfolyam mellett, melyből tisztán befolyt 35 millió forint, s melyből fedeztetett az 1876. évi deficit. Azt mondja azután a minister indokolása, hogy az 1877-diki költségvetési hiány fedezése és a 76 és fél millió forintnyi kincstári utalványok beváltása végett, 120 millió frt öszszegig újabb járadékkötvényeket állított ki Széll Kálmán volt pénzügyminister, és ezek képezik a második kibocsátású aranyjáradékot. Ezek a napi árfolyam mellett adattak el egy consortium közvetítése mellett, mely consortium a befolyt pénzeket a kormánynak már be is szolgáltatta. Tehát, a mint látjuk, 120 millió forint aranyjáradék bocsáttatott ki azon czélra, hogy az 1877-iki költségvetési deficit és a 76 és 7

2 millónyi kincstári utalványok beváltása fedeztessék. Az 1877-iki deficit kitett 26 és fél milliót. Ehhez hozzáadva a 7 6'A milliót, tesz az egész összeg 103 milliót aranyban. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy ezen 120 millió frt aranyjáradéknak árfolyama akkor, mikor az eladbató volt, még nem volt az, a mi most, hogy tehát jobban volt akkor értékesíthető, mint most, azt hiszem, nem alaptalan azon állitásom, hogy ezen 120 millió frt aranyjáradékból befolyt összeg — talán egy igen csekély differentiáig — fedezte azon szükségletet, mely a 77-iki deficit és a 767

2 millió aranyjáradék visszaváltása folytán előállott. Azonban egy lapot fordítva, a ministeriumnak indokolása is ugrik egyet és itt már azt mondja, hogy az ezen eladásokból, valamint az első kibocsátású 40 millió kincstári utalványból befolyt összeg az 1876., 1877. és 1878-jk évi költségvetési hiányok fedezésére fordíttatott. Itt már tehát 3 évnek deficitjéről beszél, vagyis az indokolás ezen lapja szerint a befolyt összeg részben már az 1878-iki költségvetési hiány fedezésére is fordittatott. Az 1878-iki költségvetési deficit — mellesleg megjegyezve — elő van irányozva 21 millió frtban. Azonban további ellenmondás van a pénzügyministeri indokolás és a pénzügyi bizottságnak indokolása közt. na azt keressük, hogy mire fordittatott tehát a második kibocsátású 120 milliónyi aranyjáradék, a pénzügyi bizottság körülbelül a következőt sejteti: Minthogy pedig két évi pénztári hiány és 76Vs millió kincstári utalvány beváltása, továbbá, a hadsereg rendkívüli szükségleteinek fedezése is, successive, aranyjáradékok kibocsátására lön utalva: igy a kormány jelentése szerint, ama szükségek fedezésére az első kibocsátás 40 milliója, továbbá 120 millió második kibocsátású aranyjáradék és 60 milliónyi harmadik kibocsátású aranyjáradék is igénybe volt veendő; de a kormán}

7 czélszerübbnek vélte azt, hogy ama szükségek egy részének fedezésére fordittassék ama 40 millió, melynek árfolyamát az 1875. XLIX. t.-cz. 817*% minimumban szabta meg, mielőtt újabb kibocsátású éyjáradékokhoz folya^ modnék; mert nem tartá helyesnek a kormány, hogy a tőzsdén már jegyzett papírok értékesítése előtt újabb kibocsátáshoz folyamodjék; tehát értékesíté ez összeget a törvényben megszabott árfolyamon alól, és ezt helyettesíté a legújabb kikocsátású évjáradékokból hasonló összeggel. Ez iránt kéri a törvényjavaslat első szakaszában a jóváhagyást. Látjuk tehát, hogy meglehetős zavarba hoz^ a különféle indokolás és az indokolásokban található különféle állítás. Egy helyen az mondatik, hogy 120 millió aranyjáradék bocsáttatott ki az 1877-ik évi deficit fedezésére és a 767

2 millió kincstári utalvány beváltására; másutt az mondatik, hogy az ebből befolvt összeg nem volt elégséges az 1876., 1877. és 1878 iki költségvetési deficit fedezésére és a 767

2 millió kincstári utalvány beváltására. A pénzügyi bizottság pedig hallgat a 78-iki költségvetési hiány fedezéséről, de e helyett a hadsereg rendkívüli szükségletének fede-* zéséről beszél. Ezen ellenmondásokból, ezen ellentétes állításokból én csak egy következményre tudok jutni, a mely nézetem szerint az egyedüli helyes következtetés. Ez az, hogy annak idejében a kormány eladta a második kibocsátású, 120 millió frtnyi aranyjáradékot; ebből a szükséges pénz be is folyt, a miből a 767a millió kincstári utalványokat vissza lehetett volna váltani; azonban időközben a kormány a pénzt, vagy ennek legalább egy részét felhasználta más czélokra, ä mint a pénzügyi bizottság mondja, a hadsereg rendkiviili szükségleteire, vagyis a bosnyák oceupatióra. Azt, hogy ezen occupatió költségei miből fedeztettek, a pénzügyministeri indokolás ugy kerüli, mint a macska a forró kását. Áttérek, t. ház, a törvényjavaslat második §-ára, mely szerint felhatalmaztatik a kormány, hogy a visszatartott 40 millió frtnyi aranyjáradékot most már az árfolyamtól eltekintve, elad" hassa, azonban világosan kiköttetnék, hogy az ebből befolyó pénzt, 20—22 millió frt erejéig az 1874-iki, illetőleg az 1879. évben esedékes kincstári utalványok részbeni beváltására fordítsa. Maga a tény, t. ház, hogy egy már előbb létezett törvénynyel szemben, most a kormány felhatalmazást kér a járadék eladására úgy

; hogy az árfolyamtól a törvényhozás teljesen eltekint, hogy a törvényben egy már megállapított árfolyam megváltoztatását, illetőleg hatályon kivül helyezését kéri; azon tény, hogy ez által a törvényhozás azt mondja a kormánynak, ,,add el azon járadé*kot akárminő áron", világos dekretálása az ország hitele sülyedésének. (Úgy van! balfelöl.) És ha erre azt mondják, hogy a törvény* hozás már előbb adott a kormánynak felhatab