Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-38

I 88. országos ülés deezcmber 18.1878. 163 Én ugy tudom, t. ház, hogy ezen 76 e's fél milliónyi kincstári utalványok visszaváltása iránt az 1877. évi IX. t. ez. intézkedik. Ezen t. ez. azt mondja, hogy bocsásson ki a kormány aranyjáradékot, de nem mondja, hogy mennyit, hanem csak azt mondja, hogy annyit, a meunyi szükséges lesz a 76 és fél milliós kölcsön convertálására. A kormány élt ezen jogával és kibocsátott 120 milliót. Én azt gondolnám, hogy 120 milliónak elégnek kellene lenni 76 millió convertálására, akármily alacsony árfolyamon bocsáttassák is ki a kölcsön — értem, hogy mégis az állam hiteléhez és a fennálló körülményekhez alkalmazva, akármilyen árron. Azonban ugy látszik, hogy a 120 millió nem volt elég a kormánynak, vagy pedig, a mi valószínűbb, ugy látszik, hogy a kormány a befolyt pénzt nem azon czélra, melyre a törvény rendelte fordíttatni, hanem más idegen czélokra fordította; s így a törvényt már most kétszeresen szegte meg. Először, mert nem csak elárusította a törvény által megszabott árfolyamon alul a kötvényeket, hanem másodszor azért, mert a bejött pénzt más czélra fordította, mint a melyre a törvény fordíttatni rendelte. (Igaz! Ugy van! bal/elöl.) De, t. ház, mégis legszomorúbb ezen előterjesztésekben az, hogy sem a kormány előterjesztése, sem pedig a pénzügyi bizottság előadója nem mond semmi olyat, a miből csak gyanítani is lehetne azt, hogy milyen áron adták hát el. (Ugy van! szélső balfelöl.) Az kilátható belőle, hogy ha többet nem bocsátottak ki, — mert az sincs világosan kimondva, — hanem az kitapogatható, hogy 40 millió aranyjáradék kibocsáttatott az 1875-iki törvény alapján, 120 millió kibocsáttatott az 1878-ik törvény alapján és most az mondatik, hogy azon kényszerhelyzetbe jöttek, hogy ismét az 1875-iki törvény alapján fenmaradt 45 milliót kellett kibocsátani és így összesen kibocsáttatott névszerinti értékben 205 millió forint; ez az ország kiadásait évi 12 millió költséggel terheli, még pedig aranyban, a mi a cursus szerint nevezetesen többet tesz. Hanem, hogy az mind és csak ennyi és nem több, arra nézve módunk Ítélni nem lehet; vagy hogy mennyi pénz folyt be ezen kölcsönökből, arra nézve mindig tervszerűleg hallgatnak és titkolóznak, és épen ezen hallgatás, titkolózás által teszik a helyzetet még komolyabbá, aggasztóbbá mint lenne. Én azt hiszem, hogy mikor a kormány a törvényhozáshoz fordul, bárminemű* pénzügyi intézkedésben, első kötelessége az, hogy világos tájékozást nyújtson a törvényhozásnak, az ország pénzügyi helyzetéről; mert a nélkül nekünk mint egy sötétben, a tények ismerete nélkül intézkedni egyáltalában lehetetlen. Hiszen mit használ, ha mi intézkedünk fináncziális ügyekben és nem tudjuk, hogy mi eredménye lesz, csak azt tudjuk, hogy ismét új adósságcsinálásra hatalmaztuk fel a ministert; de hogy mennyi legyen az, mi czélra és mi fog abból bejönni, azt nem tudjuk. Méltóztassék megengedni: hogy a törvényhozás felhivassék intézkedések tételére, a melyek kétségtelenül terhelik az államot a nélkül, hogy a törvényhozásnak módjában volna az iránt ítéletet mondani, hogy az államnak ilyen módon való új megterheltetése által segítve van-e a pénzügyi helyzeten vagy nem: azt a törvényhozástól észszerűen várni nem lehet. Ha már azt kívánják, hogy a törvényhozás szavazzon meg felhatalmazásokat, melyek szerint a pénzügyminister bizonyos műveletek végrehajtására felbatalmaztatik, vagy valamely felhatalmazás által tett pénzügyi művelet helybenhagyatik; legalább tudja a törvényhozás, hogy miről van szó, tájékozva legyen és képes legyen magának arról eszmét alkotni, hogy ezen intézkedés hasznára lesz-e vagy nem az államnak? Azután, t. ház, az látszik némileg, legalább annyi kiderül ezen jelentésekből, hogy 200 millió forint értékű rente elárúsittatott, de hogy hová fordíttatott az, arról, megvallom, legkisebb felvilágosítást sem találok ezen előterjesztésekben. Szó van itt 767* millió rente visszaváltásáról; azután szó van az egyik jelentésben ^ két, a másikban három évi deficzit fedezéséről. Én nem tudom, melyik 3 évről van szó, mert 1875-ről szó nem lehet, 1875-re még volt a ministernek elég készlete az 1874-ben felvett 767« millióból, sőt 1876-ra is fölösleg maradt. Szó lehet tehát csak részben az 1876-ik és az 1877-dik évi deficzitek fedezéséről, mert az 1878-dik év befejezve még nincs. Tehát e két évi deficzit fedezésére és a 767» millió beváltására 200 millió rente lett volna szükséges ? Ez, azt hiszem, megfoghatatlan, s ha ez így van, fináncziális kilátásaink igen szomorú képet mutatnak. Miután önök a múlt évben elfogadták a kiegyezést, elfogadták a közös vámterületet: nincs a kerek földön az az ember, a ki Magyarország jövedelméből a magyar pénzügyekben előálló rendes deficzitet képes legyen fedezni, és ha azt nem fedezi, természetesen kénytelen adósgot csinálni. Igen, de ha ily mértékben haladunk, 10 év alatt az önök adósságcsinálása 600 milliót fog eredményezni csupán a deficzitek fedezésére, a mikor azután annak kamatja 36 millió lesz, és akkor a deficzit nem 30 milliót meghaladó összeg lesz, mint most, hanem lesz 60—70 millió. Azt pedig képzelni, hogy nekünk akár milyenek lesznek financziáink, örökké hitelezni fognak, azt hiszem, kissé rózsás gondolkozás. (Helyeslés a széls'ó balon.) Ezeknek tekintetbe vételével én úgy a kormány, mint a pénzügyi bizottság jelentését elégségesnek nem találom; mert nem lelem benne fel 21*