Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-38

162 88. országos Ülés deczember 18.1878. így tehát a pénzügyi szempont levén a dirigens, mely azt parancsolja, hogy az előbb kibocsátott értékpapírok értékesíttessenek; ennek következtében a pénzügyi bizottság eléggé indokoltnak ]átja azt, hogy a felmentést e tekintetben a képviselőháznak ajánlja. A törvényjavaslat 2. §-a az újabb kibocsátású renték értékesítése tekintetében intézkedik úgy, mint a hogy 1877-ben öt — és 1878-ban bat törvény intézkedik, t. i. hogy az árfolyam meghatározása nélkül a kormányra bízza a hitelművelet keresztülvitelét. Természetes, hogy ezen értékesítés azon czélokra kéretik, melyeket a törvény kitűz; azon különbséggel, hogy mivel az 1875. XL1X. t. ez. alapján kibocsátott 40 milliónyi most értékesített papírok által az 1874-ki kimutatási utalványok beváltása eszközölhető nem volt, a kormány az 1877. IX. t. ez. azon határozatát, miszerint ezekből 21—22 mülió az 1878-ki kincstári utalványokra fordittassék, ezen törvényben arra az újabb kibocsátású rentére viszi át és kéri a felhatalmazást annak értékesítésére nézve, azon föltétel alatt, hogy az ebből befolyó összegekből 21—22 millió forint alkalmaztassák az 1 874-ben kibocsátott kincstári utalványok conversiójára. Ezekből az okokból vagyok bátor a tisztelt képviselőháznak a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani, és engedjen meg a t. ház még csak két kérést: az egyik az, hogy minthogy a pénzügyi bizottság a törvényjavaslaton, melyet a kormány benyújtott, nem ugyan lényeges, de több apró irályi módosításokat tett, legyen kegyes a t„ ház részletes tárgyalás alapjául a pénzügyi bizottság szövegezését elfogadni. A másik kérés, melyet úgyszólván személyemre nézve vagyok bátor a t. képviselőházhoz intézni: (Halljuk!) kegyeskedjék a t. képviselőház megengedni nekem azt, hogy a zárszónál élhessek jogommal. Bátor vagyok kérni azt azért, mert egy kényes és minden tekintetben fontos törvényjavaslat védelmével bizott meg a pénzügyi bizottság; és én azt hiszem, hogy sem az ország, sem a parlament előtt eléggé igazolva nem lennék akkor, ha netán akár igénytelen szavaimat, akár pedig azon intézkedéseket, melyeket a törvényjavaslat tartalmaz, megtámadnák, félreértenék, vagy esetleg félremagyaráznák, ha én azokkal szemben megfosztatnám a szótól, (Fölkiáltások a halon: A házszabályok! Halljuk!) a melylyel különben is e helyen tisztán és kizárólag tárgyilagosan és a dolog érdeméhez akarok élni, és pedig úgy, hogy a t. ház türelmével vissza ne éljek. Igen ml tudom, hogy a házszabályok e jogot megadják, de tudom azt a szokást is, a mely szerint e jogtól, ha nem is pbysikailag, de moraliter újabb időben elüttetni szokott az előadó. (Helyeslés a jobboldalon.) Simonyi Ernő: T. ház! Semmi sem igazolja jobban Madarász József t. barátomnak az imént tett megjegyzését, hogy a kormánynak minden működése és törekvése oda látszik irányozva lenni, hogy a parlamentet a régi gravaminalis országgyűlések útjára terelje, mint az, hogy ma már ez a második előterjesztés, a melyben az elkövetett törvénysértésért felmentés kéretik. Uraim, a kormány, ha oly helyzetben van, hogy a legjobb Íriszemmel kénytelen a törvényt megsérteni azért, hogy az országot megmentse a nagyobb bajtól, azt értem; de jelenleg sem az egyik, sem a másik esetben ennek szükségét előfordulni nem látom. Először is, hogy magáról a tárgyról szóljak, itt egy hitelmíveletről van szó, mint az előadó ur monda. Hitelmíveletről lévén szó, nézetem szerint mindenekelőtt tudni kell, hogy mi szándékoltatik általa eléretni és mily eredménye lesz ezen intézkedésnek az ország általános pénzügyi helyzetére nézve. Ezen pénzügyi művelet miből áll? 1875-ben az állam azon szomorú helyzetbe jővén, hogy kénytelen volt adósságokkal fedezni a deficitet, a mely pénzügyeinkben előállott, azon meggyőződésre jutott az országgyűlés, hogy jobb lesz azt évjáradékokkal fedezni, mint mindenféle más kivételes kölcsönökkel, a mi eddigelé szokásban volt. Törvényt alkotott tehát akkor, mely szerint felhatalmazta a pénzügyminisíer urat 80 millió frt névértékben egy aranyjáradék kölcsön kibocsátására. Megszabta az összeget 80 millióban és megszabta az árfolyamot fele részére SOWben, másik fele részére pedig 8lVs-ben. Hiszen ezen árfolyam megszabása ily módon nem a képviselőháznak szeszélye szerint történt, hanem az akkori pénzügyminisíer előterjesztésére. Azt mondja az előadó ur, hogy ezen törvény a magas cursus megállapítása által zár alá tette a kibocsátandó aranyjáradéknak második felét. Már kérdem, hogyan lehet magas cursusról beszélni akkor, mikor 6%-ékot jövedelmező kötvények 81 és félen adatnak el; mikor a franczia rente, mely pedig milliárdokra megy, öt százalék után most is 113—114-en áll? Helyesen azt kellene mondani, hogy a dicsőséges fúziónak 5 évi kormányzása alatt hitelünk annyira sülyedt, hogy 6%-ékot jövedelmező papírunk sem árusítható el 81 és félen. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) De, t. ház, a kormány azt mondja előterjesztésében, hogy kellett ezen a 75. évi törvény által megszabott áru-járadékot olcsóbban eladni, mert másként az állam nem tudott volna magán segíteni, különben kibocsátott kincstári utalványok, melyek most múlt deczember 1-ső napján voltak esedékesek, beválthatók nem lettek volna.