Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-27

fi 27. országos ülés november 27.1878. mert bennünk az orosz gyűlölet kisebb, mint a haza iránt szükséges higgadt politika. {Derültség) Köszönettel tartozom Pázmándy képviselő urnak, a ki tegnap olyan sok statisztikai adattal gazdagította a t. házat; de szükséges azt eonetatálni, hogy ezen adatok nem eonstatáltak mást, minthogy épen azon nemzetiségek, azon tótok, azon horvátok, azon szerbek — hiszen kérem, megmondom egész őszintén, hogy ezek tartják fenn a parlamentarismust. {Nagy derültség baljelöl. Halljuk!) S hogyha a mi érdekünkben állna ezen úgynevezett dualismust megbuktatni: tessék meghinni, nagyon sok alkalmunk volna reá. De a függetlenségi pártot figyelmeztetni vagyok bátor még arra, hogy még akkor is, ha beállna a lehetőség, hogy Magyarország mint önálló, független állam létezhessék, még akkor sem lehet mellőzni a szlávokat, mert csak a szlávok hozzájárulásával képes magát ezen állam fönntartani, hogy annyi bizonyos, hogy 5 millió magyar teljesen elenyészik {Mozgás balfelöl) a sok szláv között; de legyen szabad őszintén megmondanom, {Halljuk!) hogy miután mi épen az ellenkezőt tanúsítjuk, mi nem azt akarjuk, mi az ellenkezőt akarjuk : fenn akarjuk tartani a fennálló viszonyt, mert jól tudjuk és érezzük, hogy azon perezben, melyben Magyarország megszűnik, megszűnik Horvátország is; legalább azon helyzetben, melyben ma vagyunk, s én azt egyátalában nem tartom aggályosnak az államra nézve, ha Horvátország erősbödik Bosznia oceupatíója által. Megmondom őszintén és röviden, t. ház, hogyan fogom én fel azon positiót, melyet a monarchia Bosznia és Herczegovina oecupatiója által elíoglal. {Halljuk!) Meggyőződésem az, hogy ha a kormány egész politikája abban állna, hogy elfoglaljuk Boszniát és Herczegovinát, mi volnánk az elsők, kik azt mondanók, hogy egy katonát és egy garast se szavazunk meg annak fentartására. De én azt tartom, hogy a kormány politikája nem ebben áll, hanem keresem abban, mit Apponyi t. képviselőtársam tegnap tagadott, mert én abban a positióban egészen mást látok, de hogy minekelőtte azt megmondjam, mit értek ezalatt, vissza kell térnem az előbb említett politikára. Nem lehet tagadni, hogy az osztrák-magyar monarchiában, mely körülbelül ií5 millió lakosból áll, kik közt 17—18 millió szláv van, kiket a falhoz szorítani nem lehet; ha azt akarjuk, hogy a monarchia életképességét jövőben kimutassa, és fennállása veszélyeztetve ne legyen. Miután tehát bebizonyult, hogy a német politika, mely bennünket Frankfurton ég Sebleswig-Holsteinon keresztül Sadowáig vezetett, s az olasz politika, mely Lombardia és Velencze elvesztésére vezetett, nem helyes: most már a végső órákban azon positio elfoglalására látom a monarchiát késznek, hogy oly állást biztosítson magának, melyre régóta utalva van, hogy a szláv elemet szabaddá tegye, annak művelődését ne gátolja és az által ott befolyást nyerjen, hol befolyása geographiai fekvés által utalva van. Igaz, hogy mindig azt hangoztatják, mi magunk is kívánjuk, s mi ahhoz igen szívesen hozzájárulunk, hogy azok szabadok, műveltek legyenek, hogy azok fejlődjenek; de ugyanazon perezben a függetlenségi párt részéről Mocsáry képviselő ur hozzáteszi, hogy mivel a horvát feliratban bizonyos óhajok, aspiratiók foglaltatnak s főkép Bosznia annexiója benne bizalmatlanságot gerjeszt, ezt nem lehet megengedui. Midőn azt hallom, hogy a mohamedán elemet akarják megint felsegíteni, abban akarnak támaszt keresni, mely magától összeroskad, melynek minden agitatio mellett, minden megvesztegetés mellett lehetetlen volt magát fentartani : akkor ne tessék velünk elhitetni, hogy a t. képviselő urak csak azt akarják, hogy azok az elnyomott, elhagyott népek önállóságra jussanak és fejlődjenek. T. ház ! Hogy ha figyelembe veszem, milyen előkészületek történnek az occupált provincziákban az administratióranézve: a helyetthogy Magyarország első sorban magának azt a sympathiát biztosítaná, azt a rokonszenvet, melyet most még gerjeszteni, ápolni, növeszteni és véglegesen megtartani még lehetséges volna; a helyett mit tapasztalunk, hogy ott a német administratiót, vagy magyart be akarnák hozni, oly administratiót, miután e nyelveket ott nem értik, már magában lehetetlen; de hogy ez által igen természetesen a rokonszenvet nem lehet megnyerni, hogy ha minden nap ily felfogással találkozunk, mint Hódossy t. képviselő urnái, a ki azt mondotta — én ugyan nem szeretek neveket említeni, — hogy az ott lévő hadvezért csak azért mozdították el, mert az horvát szellemben működött, horvát eszméket akar terjeszteni; ez már, azt hiszem, nagy hiba. Én kérdem, ha így volna és úgy kell, hogy legyen, mert ha Bosznia visszaadatik azon országnak, a melytől elvétetett, csak akkor fog ezen állam erősbödni és csak akkor lesz Magyarország azon helyzetben, megítélni, — talán, mondom, mert én nem akarom — vájjon az erősbített Horvátország fogja-e támogatni ezen magyar állam fennállását vagy nem ? {Mozgás.) Én azt hiszem, hogy fogjuk támogatni. Ezzel elmondván egész őszinteséggel azt, a mi mondani valóm volt, s a mi nemcsak az én meggyőződésem, hanem t. képviselőtársaimé is: még csak azt fogom indokolni, hogyan van az, hogy mi a t. többség által beadott felirati javaslatot el nem fogadhatjuk, ellene fogunk szavazni, miután a mi pártunk ezt az irányt, melyet a