Képviselőházi napló, 1878. II. kötet • 1878. november 27–1879. február 7.

Ülésnapok - 1878-27

27. országos ülés november 27. 1878. 5 Elnök: Következik az indítvány- és interpellatiós-könyvekben foglalt bejegyzések felolvasása. Antal Gyula jegyző: Az indítvány- és interpellatiós - könyvekben jelenleg bejegyzések nem foglaltatnak. Elnök: Következik a napirend: a legmagasabb királyi trónbeszédre adandó válaszfeliratra vonatkozó javaslat tárgyalásának folytatása. T. ház! A zárbeszédre jogosítottak közül tegnap gr. Apponyi Albert zárbeszédét megtartotta, sorrend szerint következik most Verhovay Gyula képviselő m\ Simonyi Ernő: T. ház! Verhovay képviselő ur távol levén, én csak annyit vagyok bátor kijelenteni, hogy miután a vita folyama alatt a mi pártunk részéről beadott válaszfelirati javaslatban felhozott érveknek egyike sem ezáfoltatott meg; sőt legnagyobb részben nem is kisértetett meg megezálfoltatni: mi továbbra is fentartjuk ezen válaszfelirati javaslatunkat és azt a t. Láznak elfogadásra ajánljuk. [Helyeslés szélső balfeläl). Elnök: Szólásra jogosítva van még, mint tegnap is a t. háznak bejelentettem, Mihalovics Károly képviselő ur annálfogva, mert az általa beadatott ellenindítványt a tárgyalás folyama alatt még más 12 képviselő is aláirta. (Helyeslés.) Mihalovics Károly: T. ház! Méltóztassanak megengedni, hogy zárbeszédi jogommal élve, a t. háznak figyelmét néhány perezre igénybe vegyem. Teszem ezt két okból: először, hogy megkísértsem még egyszer, — hogy az előttem szólott t. képviselő urnak szavaival éljek — az eddig még meg nem czáfolt válaszfelirati javas* latunkat a t. ház figyelmébe ajánlani; másodszor azért, mert az némileg mintegy paradoxont látszik magában foglalni, miután mi horvátországi képviselők azon szerencsés helyzetben vagyunk, — hogy itt nem egyéni nézetemet, hanem az összes horvátországi képviselőtársaim nézetét kifejezzem — hogy mi a jelen kormányférfiaknak politikáját helyeseljük; hogy lehetséges mégis, hogy a többségnek válaszfelirati javaslatát a részletes tárgyalás alapjául el nem fogadjuk. Legyen szabad néhány szóval megelégedésemet kijelentenem, hogy sok oldalról a házban hallottam a vita folyama alatt azon nézetet hangsúlyozni, hogy egyedül a horvát-szlavón- és dalmátországi képviselők és a függetlenségi pártnak válaszfelirati javaslata mondják meg őszintén, hogy mit akarnak. Igaz, mi két külön alapon állunk, de mégis mi okozza, hogy mi igazán megmondjuk, hogy mit kívánunk, hogy azt félreérteni nem lehet? Az igen egyszerű dolog: mi addig, míg a mostam rendszer fennáll, míg t. i. az osztrákmagyar monarchia keretében a dualismus fennáll: addig mi Horvátország részéről soha nem fogunk űzni sem pánszláv politikát, sem magyar politikát, sem német politikát, sem egyéni politikát, hanem azon politikát, mely az összes monarchia érdekeit kifejezi. És hogy ez úgy van, t. ház, azt gondolom, hogy egyetlen szót vagy mondatot nem lehet kivonni válaszfelirati javaslatunkból, a melylyel ellenkezőt lehetne bebizonyítani. Én, t. ház, nem tartozom azok közé, kik világeseményeket nem akarnak elismerni, és nem akarják azoknak befolyását monarchiánkra megengedni. Én jobb szeretném, ha azon világesemények, legalább azok iránya, a mi befolyásunk okozata volna: de olyan igazságtalan ismét nem lehetek, hogy azt, a mi évtizedek óta elmulasztatott, érdemül róvjam fel a mostani kormány élén álló férfiaknak. En a berlini szerződést valami nagyszerű, remek miinek, őszintén megvallom, nem tartom; de találok abban bizonyos positiót, mely alatt, hogy mit értek, azt bátor leszek néhány perez alatt megmagyarázni; és ezen positio alapján, a mi mostani körülményeink között elfőgadandónak tartom azt. Most meg fogom kisérteni, áttérve arra, a mi a panszlávismusról említtetett, védelmezni, azon aggodalmat, ha lehetséges volna, megezáfolni, mit a pánszláv dologról minden oldalról mondanak. Igen sajnálom, t. ház, hogy nem birok olyan szónoki tehetséggel, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, mert akkor egy szép beszédben meggyőzném a t. házat, hogy a panszlávismus csak agyrém, csak képzelet. Más oldalról pedig igen jó, hogy nem vfcgyok olyan jó szónok, mint ő ; mert meglehet, hogy szép beszédemet később — nem gondolva most meg, hogy olyan helyzetbe is juthatok — fejemre olvasnák. A külügyekre nézve t. Pauler minister ur egy szép államférfiúi beszédet mondott, melyhez, a mi viszonyaink köztt, hozzáadni valamit teljesen felesleges. De ez alkalommal egy kérést vagyok bátor a t. független párthoz intézni, mely párt kijelentette, hogy szívesen nekünk adja a ministerelnök urat. Arra kérem őket, adják nekünk még Pauler minister urat is, szívesen elfogadjuk mindakettőt. A mi a pánszláv kigyót illeti, furcsa egy kigyó ez, t. ház, beszél róla mindenki, mint a tengeri kígyóról, de senki sem látta, mert nem existál, és nem is fog existálni. Kötelességem azonban a t. házat figyelmeztetni, hogy mi nem tudjuk, mit értenek önök panszlávismus alatt Eddig nem mondották meg. Csak aggodalmak fejeztetnek ki, és bizonyos gyűlöletet Oroszország iránt, melyet mi, őszintén megvallva, kebelünkben szintén nem ismerünk.