Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-26

404 26. országos ülés november 26. 1878. nak hangulatot, hogy semmit sem tudott keresztül vinni. (Igaz! úgy van! balfelöl.) Körülbelől hasonló színvonalon áll az, mit a ministerelnök ur bizonyos insistentiával a kormány eljárásának őszinteségéről felhozott és a mit ama határozati javaslatunkból kimagvarázni iparkodott, melyet a 60 millió fedezetéről folyt vitánál beadtunk. Én arról, hogy a határozati javaslatnak bettíszer nti szövegébe mit lehessen bele magyarázni és mit lehessen abból kimagyarázni — bármi áliitíassek — sem a ministerelnök úrral, sem bárki mással többé vitatkozni nem fogok; elég nekem azon nagy tény, hogy a kormány saját őszinteségének védelmét azon állítás alapjára kénytelen állítani, hogy az ellenzék belenyugodott Bosznia oceupatiójába. (Helyeslés balfelöl.) Én ezen tételt bizom az egész ország minden elfogulatlan emberének Ítéletére, és megelégszem azzal, hogy senki az országban ezt másnak mint tréfának tartani nem fogja; legfőlebb azok, a kiket pártállásuk erre kötelez, sikerült tréfának. (Derültség a baloldalon.) De a ministerelnök ur utolsó felszólalásában még egy másik argumentumot is hozott fel, mindig az őszinteség hiányára vonatkozó vádnak erőtlenítésére. Azt mondja, ha sejtelmünk se n lett volna, hogy a kormány Boszniát esetleg elfoglalni szándékozik: akkor mit jelente azon nagy agitatió népgyűléseken, hírlapokban, szóval a közéletnek minden terén, a mely ezen eszme ellen megindult és folytattatott ? Elfelejti a ministerelnök ur, hogy ezen argumentuma amaz először felhozott argumentumának hatását teljesen megsemmisíti. Mert ha ő maga elismeri, sőt constatáija, hogy az ellenzék a parlamenten kivül minden eszközzel elkeseredett harczot folytatott Bosznia occupatiója ellen: hogyan teheti fel, hogy a parlamentben oly határozati javaslatot adott volna be, a melyben azon occupatió eshetőségét megengedi? De önmagában véve is nagyon gyenge lábon áll ez az argumentum. Nem azt mondtuk mi, hogy senki sem sejtette az országban, hogy Bosznia elfoglalására indul a kormány; de azt mondtuk, hogy a kormánynak nyilatkozataival egy ilyen tervet összeegyeztetni nem lehet. A parlamenti eljárás őszintesége pedig ezen fordul meg; nem pedig azon, hogy egyéb következtetések alapján, ki mit sejthet. Abból, hogy mi a félrevezetést már akkor is sejtettük, az, hogy önök őszintén jártak legyen el, egyáltalában nem következik. Mellőzöm ezen rövid példák felhozása után a további polémiát, és áttérek a vita főresultatumának rövid ecsetelésére. A vita két főszempont körül forgott; egyik a kormánynak politikája; másik a parlamentnek politikája. A kormánynak politikáját felderíteni, a parlamentnek arra vonatkozó nézeteit és az általa helyeselt irányt világosságba helyezni, a kettő köztti összhang megteremtése által normális parlamenti kormányzati viszonyok helyreállítását lehetővé tenni: ez volt ezen vitának feladata. A kormány politikáját a keleti ügyben elég világosan vázolták magok az események. Azon nyilatkozatok, melyeket a kormánypadokról ezen vita folyama alatt hallottunk, vajmi kevés új vonást adtak a képhez, melyet az eseményekből kiki magának levonhatott és vajmi kevéssé voltak alkalmasak arra, hogy eme képnek aggasztó vonásait kicorrigálhassák. Az orosz hatalmi túlterjeszkedés ellen való állásfoglalás: ez volt azon vezéreszme, a mely a kormánypadokróí felállíttatott, mint a kormány politikájának domináns gondolata. De felmerült rögtön azon kérdés — meg is tétetett az ellenzék padjairól: mi tehát a jogos terjeszkedés és mi a túlterjeszkedés? Erre a ministerelnök ur utolsó beszédében látszólag igen szabatosan válaszolt, azt mondván, hogy a túlterjeszkedés minden olyan állapot előidézése, a mely az orosz hatalomnak onmipotentiáját állapítja meg a Balkán-félszigeten; de ezenkívül oly állapot előidézése, a mely által az orosz hatalom a Duna jobbpartján állandóan megvethetné lábát. Ez, t. ház, más körülmények közt nyilt és világos kijelentés volna. Ámde ezen kijelentéshez hozzá kell csatolnunk azt. melyet Pauler minister ur tett; mert csak nem tehetjük fel, hogy megállapodott kormánynézet ez iránt nincs, vagy hogy a ministerelnök és az igazságügyminister közt nézeteltérések lehetnek. Az igen t. igazságügyminister ur pedig a választ erre így formulázta: hogy mi a túlterjeszkedés, mi a jogos terjeszkedés, erre nézve a választ megadta a berlini szerződés; a mi a berlini szerződés határai közt van, az veszélytelen, az jogos terjeszkedés; a mi a berlini szerződés határain túl megy, az jogtalan, veszélyes túlterjeszkedés. Mellékesen megemlítem, hogy ez igen kényelmes neme egy discussio alatt levő kérdés megoldásának ; mert hiszen épen az a kérdés és az a megvitatásnak substratuma, hogy a berlini szerződés által teremtett állapotok megóvják-e azon főérdekünket, hogy az orosz hatalmi túlterjeszkedés meggátoltassék; s erre mondja a t. minister ur azt, hogy igen, mert hiszen épen az a túlterjeszkedés, a mi a berlini szerződés határain túlmegy, mindaz pedig jogos terjeszkedés, a mi annak határain innen marad. Ez idem per idem magyarázat. De Pauler minister ur ezen kijelentésének s az ezzel annyira egyező tényeknek megszorító és magyarázó befolyása van a t. ministerelnök ur előbb hivatoít kijelentésére. Ha a magya-