Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-25

368 26. országos Ölés november 25. 1878. annak becsülése és tisztelete kisérte őket diadalmas utjokról, mert eelatánsul bebizonyították a világ előtt, iiogy ott keleten, a Dunánál él egy vitéz fiatal nemzet, ki európai hivatását felfogni és teljesíteni képes, — melynek szövetsége mindenkire becses lehet. Vájjon t. ház, ismétlem, kivánatosb volna-e Enrópára és saját hazánkra nézve, hogy a megkezdett, de még korántsem befejezett catastrofa úgy találta volna a két vézna fejedelemséget a mint a párizsi congressus hagyta, hogy az orosz, mint azelőtt érdemesnek sem találja velük szóba állni , hanem — a mint valószinüleg tette volna is, Moldvát egyszerűen elfoglalja ő, a másikat pedig talán önvédelmi ürügy alatt mi? — Én azt hiszem, erre minden komolyan gondolkozó hazafi megadhatja magának a feleletet, s csak örülhet annak, hogy van egy oly szomszédunk, melynek sikeres közreműködésére a veszély idejében számíthatunk. Továbbá egy másik helyen azt mondja a ministerelnök ur: „Legelőször is azt jegyzem meg, hogy én beszédemben nem szláv népekről beszéltem, hanem általában a Keleten levő néptörzsekről, és a t. képviselő urak talán meg fogják engedni, hogy ott a szláv népeken kivül még más törzsek is vannak. Én, t. ház, beszéltem az orosz hatalom alá jutásról, és én azt, hogy a magyar-osztrák monarchiára veszély következzék, nem lelem abban, ha egyes szláv törzsek az Ő egyediségökben fejlődni, boldogulni, jólétre jutni tudnak: de igenis leiem abban, ha ezen egyes szláv törzsek, -— meg vagyok róla győződve, a maguk érdekeinek is ellenére — egy tömbbé tömöriítetnének a muszka vasvessző alatt, elfojtva a maguk köztt keleten lévő nem szláv népfajokat. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Nyugtalanság a baloldalon.) Én tehát a biztosítékot, a melyet kerestem, egyfelől abban lelem, hogy — ha akár ma, vagy bármikor a török uralomnak fenntartása ott lehetetlenné válik, — a Keleten lévő nem szláv törzsek lássák át, hogy van kire támaszkodniuk abban, hogy a tenger a nyakukra ne nőjjön, hogy ők, görögök, románok, stb. maradhassanak.,, Én, t. ház, teljesen osztom a ministerelnök ur ezen nézetét és örvendetes tudomásul veszem. Én is azt óhajtom, hogy a keleten lakó nem szláv népek bennünk barátjaikat és jótevőiket, szükség esetén pedig hű szövetségeseiket lássák. Elfogadom a ministerelnök ur ezen igéretét foglalóul a jövőre, mert a múlt nem igen igazolja azt, hogy ez abból helyesen deducálható volna; sőt szeretem hinni, hogy feleletül tekinthető azon Romániából felénk nyújtott jobbnak, mely az utóbbi időben igen látható jeleit mutatja. Óhajtom azonban, miszerint hogy ez lehetséges legyen, ennek megfelelő belpolitika is inauguraltassék; mert különben lehetetlennek hiszem, hogy a keleten, különösen Rumaniával egy őszinte szövetség létrejöhessen akkor, midőn ide haza ugyanazon elemmel úgy fogunk bánni, a mint eddig bántunk. Továbbá igy folytatja a ministerelnök ur: „Én nem zárkózhatom el azon meggyőződés elől, hogy a világnak és Európának mai helyzetében nagy állam csak olyan létezhetik, mely nem kivan, nem akar ugyan hódítani, de mely sem maga nem esik az iránt kétségbe, sem mások kétségbe nem vonhatják, hogy ha az események ereje kivánja, a képesség, az erő, a hatalom meg van benne. Nagy állam, a mely ezt magáról nem hiszi, és a melyről mások nem hiszik, el fog pusztulni pénzügyileg, el fog pusztulni politikailag és azután csakis mások jó tetszésétől függ, hogy mi történjék vele. Igen jól tudom, hogy ha ezen hit az itt is történt nyilatkozatok miatt fölébredne is a világon, ez még nem fogja a monarchiát semmivé tenni; mert ezen hitnek íévességéről egy háború meggyőzhetné a világot. De ha érdi-keinket akarjuk megvédeni, nézetem szerint békében csak úgy fogjuk megvédeni, ha nemcsak van erőnk, de tudja is a világ rólunk, hogy van erőnk. A kit gyengének tartanak, annak vér- és pénzáldozattal kell megmutatni, hogy erős." Tökéletesen igazsága van a ministeruek abban, hogy nagy actiókat egyedül erős államok viheti ek keresztül, én azonban kétlem, hogy mi oly erősek volnánk, hogy expansiv politikát űzhetnénk; én kétlem, hogy a mi közös ellenségünk, ha bennünket oly erőseknek tartana, mint a minőnek a ministerelnök^ ur képzel, velünk úgy bánna, a mint bánik. Én óhajtom, hogy úgy legyen, mint a ministerelnök ur mondja. De hát miben áll egy állam hatalma? Az államot alkotó összes polgárok megelégedésében, boldogságában; mert csak az eredményezi azon erőt és összetartást, melynél fogva mikor a haza veszélyben forog, akkor necsak rideg kötelességből áldozzák annak érdekeiért életüket és vérüket. Ez pedig csak úgy érhető el, ha a hazának minden polgára boldognak fogja magát érezni és nem lógja tapasztalni, hogy köztte és más polgártársai köztt különbséget tesznek. De igy van-e ez nálunk? Sajnálattal kell kijelentenem, hogy nem igy van. A mi hazánkat több nemzetiség alkotja, melyekkel azonban nem ugy bánunk, hogy azok magukat megelégedetteknek és boldogoknak érezhessék. Beismerem, hogy ezen állapotért nem egyedül a kormány a felelős; felelősök ezért az országban levő minden chauvinisták, a házban úgy mint a házon kivül, a journalistikában úgy mint a municipiumok tanácstermeiben.