Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-25

366 25, országos illés november 25. 1878. reformképtelenek. Én mondom, ily államnak sorsához a magamét soha sem kötném, és erkölcsi reputatiójára tartó eivilisált állam azt compromissio nélkül nem is tehetné. Én a Keletet a keleti népek tulajdonának tekintem és nem tartok jogosítottnak seidci mást Törökország örökségének átvételére, mint épen azokat a népeket, melyek benne laknak. Én óhajtottam volna és óhajtanám, hogy Törökország elkerülhetlen elpusztulása níán, annak helyén oly kisebb, de független és európai garantia alatt álló semleges államok alakíttassanak, melyeknek létezhetési attribútumai biztosítva legyenek. És én nem tartok tőle, hogy azok, habár közttük volna is egy vagy kettő szláv eredetű, Oroszország eszközévé tegyék magukat akkor, midőu saját függetlenségüket és szabadságukat az által veszélyeztetve látnák; mert a boldogságot egy államra nézve nem a territórium nagyságában levőnek tartom, hanem a szabadságban; és egy kis állam, ha otthon a fennállhatási attribútumokkal bir, és érdekeit saját tetszése szerint kifejlesztheti, soha sem fogja függetlenségét feláldozni azért, hogy másba beleolvadjon, ellenben minden erejéből védeni fogja azt. Es én megvallom, hogy én sokkal jobban szerettem ,volna, hogy ezen népek szövetsége biztosítása tekintetéből, a felszabadítás dicsőségét ne engedjük át az orosznak, hanem inkább mi eszközöltük volna azt; azonban ez a hiba nem mostani, ez sokkal régibb keletű, de miután ez már többé jóvá tehető nem volt, legalább igyekeztünk volna annyit segíteni a bajon, a mennyit lehet, és biztosítani magunk számára jövőre a keleti népek háláját és bizalmát. Azonban szerény véleményem szerint épen annak ellenkezőjét tette külügyi kormányunk 5 mert ámítja magát az, ki azt hiszi, hogy az occupált tartományok népe szívesen veszi azt, hogy midőn egy zsarnok karjaiból kiszabadul, egy kiméletesb bár, de azért mégis függetlenségét eonfiskáló idegen gazda birtokába megy át, a minek egyébiránt elég kézzelfogható tanúságát adták, azon szives fogadtatásban, melylyel occupáló hadseregeinket illették. Én, t. ház nem tehetek róla, de úgy tapasztalom s a resultatumokból csakis azt a következtetést vonhatom, hogy mi kicsinyes és máról holnapra szóló politikát űzünk. [ügy van! balról.) En azt hiszem 1. ház, hogy ha a mi kormányunk még most is szükségesnek tartja új heterogén tartományokat bekebelezni az országba ; nem számol a kor eszméjével és nem veszi tekintetbe, hogy ma már elmúlt a mozaik állam alakításának korszaka, hogy ma már egyedül a nemzetiségi eszme bir államalkotó és állambontó erővel s hogy ez ellen is egyedül a közös érdeken alapuló őszinte szövetségek képesek a kisebb fajokat a megsemmisittetéstől megóvni. Ha kormányunk a jövőre szóló nagy politikát űzne, én legalább mai nap nem birom felfogni és megérteni, hogy miért nem viszi oly irányban, hogy a keleti népeket magunknak lekötelezzük, és lehetővé tegyünk egy őszinte szövetséget azon államok közt, a melyek leginkább vannak kitéve a panszlavistikus áramlatnak. Két elem van itt, melyet a természet leginkább utalt egymásra, a mely csak egymással fog megélhetni, és egymással elbukni s ez a magyar és a román. (Helyeslés balról.) Ha a mi külügyi kormányunk ezt kellőleg méltatta volna: akkor máskép kellett volna magát viselnie a bessarabiai kérdésben és pedig annál is inkább, mert az nem egyedül román, hanem magyar kérdés is volt; de a mint tapasztaljuk, még annyi vigasztaló szava sem volt a mi külügyministerünknek, mint a mennyi a távol levő angolnak volt Románia irányában. Én nem vártam azt, hogy a mi kormányunk, ha látta, hogy a többi európai nagyhatalmak nem igen törődnek a gyengébb Románia jogával, egyedül hadat üzenjen Oroszországnak : de már annyit csak jogosan kívánhatott akármely kom olyan gondolkozó fia a hazának, hogy legalább tiltakozzék e peifidia, az erőszak ellen, hogy igyekezzék azon minden erkölcsi alapot nélkülöző államcsoukitást megakadályozni; hogy igyeke/.zék legalább manifestalni azon rokonszenvet, melyet azon nemzet megérdemel, hogy ez által megvesse alapját a jövőbeli bizalomnak és eshetőleges szövetségnek; fájdalom, azonban annyit sem tett, már pedig nem hiszem, hogy ez országban volna komolyan gondolkozó ember, ki ne volna meggyőződve egy állandó és őszinte szövetség létrejöttének szükségéről Románia és Magyarország közt, mindkét elem érdekében. T. ház! Ezeket előrebocsátva, szabad legyen refiectálnom némelyekre, a miket a t. ministerelnök ur elmondott. 0 ugyanis a foglalás igazolásául és kimutatásául annak, hogy az európai szerződések sem nyújtanak elég alapot arra nézve, hogy azokat maga Európa tiszteletben tartsa, a párisi szerződésre nézve a következőket monda: „Hogy azon párisi szerződést mennyire tekintették még akkor és már akkor Európa összes hatalmai, mint a keleti viszonyok rendezésének alapját, mutatja az, hogy többet ne említsek, a mi itt felhozatott; egyfelől a Moldva- és Oláhorssíág fejedelemségeknek egy Romániává egyesülése, a mi pedig a párisi szerződés egyik igen nevezetes pontjával ellenkezik. Ezzel azonban csak azt igazolta, hogy a magas diplomatia, mely azt arrogálja magának, hogy a „Mindenható Isten nevében" cselekszik, akkor midőn csak félrendszabályokhoz folyamo-