Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-25

25. oniágos Illés no ugyanezt mutatták ki a háznak több szónokai és igen fényesen és alapos logicával demonstrálta Zsedényi Ede t. képviselő ur. Ezen nyilatkozatomra választóim azzal feleltek, hogy ide küldtek, hogy igéretemet beváltsam. Daczára ennek, t, ház, a helyzet oly súlyos, különösen, ha megfontoljuk azokat, a miket a ministerelnök ur előadott s azokat, miket Mihálovics Károly képviselő ur nem is annyira a felirati javaslatában, mint azon alkalommal mondott, midőn azt benyújtotta, hogy t. i. ő látott már ez országban személyváltozást, de politikaváltozást nem, s beszéljen az ellenzék akármit, itt más politika, mint a mely folytattatott s mely Bosznia és Herczegovina occupatiójában is nyilvánult, nem lehetséges; sőt ha az ellenzék maga venné is át a kormány gyeplőit, az sem volna képes más politikát követni, mondom, ha komolyan veszszük azt, a mi történik : oly súlyos a helyzet, hogy képes volnék felelősségem terhe alatt ama nyilatkozatomat is megváltoztatni, ha ki arra hivatva van, engem meggyőzne arról, hogy az oceupationális politika elfogadásával kevesebb kárt tennék hazámnak, mint annak mellőzésével, a két rósz köztt a kevésbé rosszat választanám, és helyeselném az occupatiót. Azonban az, ki arra hivatva van, külügymini sterünk, daczára annak, hogy ő már három hete itt van és már három hete együtt van azon testület, mely előtt ő igazolni tartozik politikáját, még mindig szükségesnek tartja a titoktartást. Én tehát a magam laikus eszemmel csak az eredményeket láthatván és csak a magam lábán járhatván, csak azon Ítéletet mondhatom, melyet felolvastam és mely mellett kénytelen vagyo<; megmaradni. Ha én is attól tartanék, a mitől Polit képviselőtársam tartani látszik, és ha az én meggyőződésem megegyeznék a ministerelnök ur meggyőződésével, illetőleg osztani tudnám nézeteit az oecupatio czéljára nézve, a fait accomplival szemben, melyen már változtatni különben sem lehet: meglehet, hogy én is üiegszavaznám a felirati javaslatot, ha t, i. ezen politika egy szlávellenes politika inaugurálásának volna tekinthető. Én azonban ;mnak az ellenkezőjét hiszem, a mit ő tart és attól tartok, hogy ez államunkban egy szláv irányú politikai irány megalapítása Én, t. ház, megvallom, nem lehetek oly naiv, hogy elhigyjem, miszerint Bosznia és Herczegovina occupatiója csak eszköz arra nézve, hogy mi azon elhanyagolt és kipréselt tartományokban rendet csináljunk, azok népeit civilizáljuk, s midőn tömérdek áldozatok és beruházások árán a kérdéses tartományokat virágzó állapotba hoztuk, akkor azokat visszaadjuk a töröknek. Megvallom, hogy én nem hiszem, hogy daczára a sympathiának, a melylyel a magyar nép nagy részénél ve»ber 25. 1878. 365 találkozott a török, ezt maga is reménylem merné, ennyi nagylelkűséget pedig, azon nem létező Európa, mely érettünk mit sem tesz, nem érdemel. Hanem én azt hiszem, hogy Boszniát és Herczegovinát azért occupáltuk, hogy kezünkből a magunk jószántából soha többé ki ne adjuk. Már pedig különösen, ha még figyelembe veszem azt is, a minek a t. ministerelnök ur kifejezést adott, midőn tegnapelőtt ezeket monda: „ Azt azonban igenis mondom, hogy Herczegovina és Bosznia volt azon tűzhely, hova a gyúanyagot részint a szomszédok, részint a messze éjszakról összehordva, fölgyújtották a Keletet." Attól tartok., hogy ezen két tartomány, maga az odavaló lakosság közreműködésével is ürügyül fog szolgálni egy oly világesemény kifejlődésére, a melynek mi kénytelenek leszünk ellenszegülni, és miután maga a t. ministerelnök ur azt mondta, hogy a ki a világeseményeknek útjába állni merészel, kíméletlenül elsodortatik: én nem igen irigylendő helyzetet látok ezen új acquisitióból hazám jövője számára előkészíttetni. Nem én vagyok az, t. ház, a ki a keleti népek felszabadítását ellenezném, vagy a ki talán arra szeretném nógatni a mi kormányunkat, hogy országunk sorsát Törökország sorsához kösse és kardot rántson annak integritásáért; én, t. ház, előadtam már ez iránti véleményemet, midőn e kérdés először tárgyaltatott a házban, gondolom múlt évi júniusban, és azóta nem volt okom módosítani azt, mely abból áll, hogy Törökország fennállását abban az állapotban, a milyenben az volt, az ő theocraticus alapon fekvő államintézményeivel nem tartom lehetségesnek , f és nem tartom kívánatosnak érdekeinkre nézve. Én tudom azt, hogy a török nemzet, a mig biría, mindig ellenségünk volt, és ha valakitől szenvedtünk, a törökök;ői szenvedtünk, és ha a történelem lapjain megörökített fényes tettei vannak e haza fiainak, azok leginkább a törökök elleni háborúkra vonatkoznak. Törökország csak azóta nem veszélyes ránk nézve, a mióta nem bír, — de már veszélyessé vált épen gyengesége és kijavíthatían államintézményei által. Én, t. ház, értem azt, hogy miért lelkesedik oly különösen a magyar nemzet egy része a törökök mellett, s ezt engedjék meg, hogy egész őszinteséggel megmondjam, — tehát azért, mert az utolsó időben felfedezték a vérrokonságot a magyar és török faj közt, a politikusoknál pedig azért, mert villámhárító gyanánt szeretnék fenntartatni. Én azonban, t. ház, a puskaporos hordót nem tartom jó villámhárítónak. Én nem szeretek oly szomszédot, a kinek háza minden perczbeu ki van téve annak, hogy lángra gyúljon. Az ottani állapotok olyanok, hogy azok többé fen tarthatók nem voltak, és akárhányszor tagadtatott is, az kétségtelen, hogy