Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-24

338 24. országos ülés november 28.1878. képzelni, mi következik ebből?, (felkiáltások a jobboldalon: Hallottuk tegnap ! Élénk felkiáltások a baloldalon: Halljuk! Halljuk!) talán az, hogy azon keleti politikának általa vádolt intézőit elitéli ? épen nem, hanem azt mondja, hogy 8 nem történész, a kinek feladata az igazságot vizsgálni, hanem politikus, a kinek a politikai eszély — saját szavai szerint — azt javasolja, hogy „magának helyes czélokat tíízzön ki", már t. i. saját magának, (Derültség a szélső balon) „és ezen helyes czélokra a legjobbnak, legczélszerűbbnek látszó eszközöket felhasználja." Fel is használja azonnal, mert ebből következtetöleg kivonja, hogy 8 a keleti politikát intéző államférfiak felett nyilatkozni még most sem nem tud, sem nem akar. Nem akar és nem tud — saját szavai szerint — először azért, mert „nem ismeri az eddig követett politika minden részletét" ; másodszor azért, mert „a fenyegető kormány változásban a belreformok annyira szükséges nagy munkájának folytonos gátját látja". Ugyan kérdem, tisztelt ház, ha Wahrmann képviselő ur birói megbízatást és jogkört vállal el, már pedig mandátumával választóitól azt fogadott és vállalt el, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon) mert erkölcsi szerződésben kötelezte magát a követett politika felett igent vagy nemet mondani, (ügy van! ügy van! a szélső balon) ha — mondom — ő birói megbízatást vállalt el és a vádlott előtte megjelenik, kötelessége nem a felett aggódni: vajjon a tényállás felderítve van-e, vájjon a bírónak szükséges okmányok, okiratok előterjesztettek-e? Hiszen a tényállás felderítése, az okiratok előterjesztése a vádlottnak áll érdekében, de hogy a biró csináljon ebből magának scrupulust, valóban, a bíráskodás terén egyetlen eljárás, (ügy van! ügy van! a szélső baloldalon) De mi következik abból, ha Wahrmann képviselő ur szerint nem lehet Ítéletet mondani a politika felett, míg az okmányok, vagy okiratok elő nem terjesztettek ? Akkor egy oly ministerium, mely olyan politikai tényt képes volt elkövetni, a melyért legalább egy párt részéről vád alá helyezés kéretett, — meggyőződésem szerint, — képes lesz arra is, hogy azon okmányok előterjesztését meglehet, hogy egy darab időre, vagy meglehet, hogy örökre elhalasztja. És ha ez megtörténik, mi következik ebből egyéb, mint az, hogy miután meggyőződést szerezni nem lehetett, az ítélet kimondása is elmarad örök időkre. (Derültség a szélső baloldalon és felkiáltások: Ugy van! ügy van!) Megvallom, t. ház, hogy az ily értelmezése a ministeri felelősségnek annyira hasonlít Magyarország jelen ministeriumáuak felelősségi érzetéhez, mint a mennyire hasonlít Wahrmann képviselő ur beszéde a huszonegyes bizottság válaszfelirati javaslatához, (ügy van! Ugy van! a szélső baloldalon) A mi pedig a másik indokot illeti, azt mondja nevezetesen Wahrmann Mór képviselő ur, hogy ő nem fogadhatja el azt, és nem mondhat ítéletet, mert a fenyegető kormányváltozásban a belreformok annyira szükséges nagy munkájának folytonos gátját látja. Hiszen t. ház, a belreformok annyira szükséges nagy munkájának akadálya én szerintem nem a kormány változás, hanem épen maga a jelenlegi ideiglenes kormány elkövetett politikája. Hiszen ha azon 101 millió, mely már a boszniai és herezegovinai oceupatióra csaknem teljesen elköltetett, — vagy kevesebbet mondok, ba egy kormányváltozás és a kormányváltozás által létrejött új keleti politika folytán, a Törökországgal kötendő conventió alapján, hadseregünk visszavonása és az occupatió megszüntetése által csak azon 33 millió 500 ezer forint kimehetnék is meg, mely a jövő évi oceupationalis költségekre már előirányozva van s még ehhez hozzá vennők azon kárpótlási Összeget, melyet Törökország egy becsületes conventió alapján fizetni talán hajlandó lenne, és ezen összeg fordíttatnék belügyeink siralmas helyzetének javítására; a boszniai és herezegovinai csatatereken életüket vesztett katonáink árváinak és özvegyeinek segélyezésére ; a nyár folyamán át a hareztéren volt s igy kereset nélkül maradt, s most a tél szükségeinek elébe menő egyes katonáink gyámolítására, annyi sok csonkán, bénán maradt leendő nyomorultak és koldusok lehető ápolására; ha mondom, azon összeg erre használtatnék fel: akkor, midőn egyfelől a belügyi reformok s javítások terén legalább néhány lépés megtehető lenne, másfelől a nyomor sok könnye letöröltetnék, s végre a nemzet milliói, melynek a bosnyák politika árrát idáig vérrel kellett s ezentúl pénzzel kellend megfizetni, meggyőződésem szerint szivesebben fognák fizetni azon milliókat, mint a hogy most fizetik, midőn azon milliók a bosnyák politika „moloch"-jának, kielégíthetlen gyomrába dobatnak, hogy ott nyom nélkül elenyésszenek. Nem a kormányférfiaknak változása gátolja tehát t. ház belügyeink reformját és az e téren való előhaladásunkat, hanem gátolja azon eljárás, hogy mikor a bérügyi czélokra néhány forintot is csak nagy nehezen szavazunk meg.akkor külügyi czélokra milliókat könnyelműenkidobunk. Valóban t. ház, a mi gazdálkodásunk e téren nagyon hasonlít az oly családfő gazdálkodásához, ki gyermekeinek nevelésére, fenntartására, boldogítására krajezárokat és filléreket nehezen ád ki, de a forintokat családján kivül gavallérosan, mondhatnám könnyelmííleg szétszórja. Ugy hogy én belügyeink javulását épen egyenesen a kormányváltozástól várom; mert kérdem, nem épen az igen t. ministerelnök urat is sújtja a leg-