Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-19

19. országos Ülés november 18.18Í8, 0}3§ kijelentésére, hogy a 67-es egyezség Magyarországon népszerű. A ki figyelemmel kisérte az országgyűlésen történteket; a ki figyelemmel kisérte az e hazában kifejlődött véleményeket : az bizonyosan észrevette, hogy azon körülmény, hogy 67 óta a mi számunk 33-róí 75-re emelkedett, ez azt mutatja, hogy maga a nép is hiszi már, hogy a 67-es alap minden bajnak az oka. A legérdekesebb volt a felszólalások közt mindenesetre a kormánypárt egyik vezértagjának Szlávy t. képviselő urnak beszédje. Eu ezen beszéd elé nagy reményekkel néztem, gondolván, hogy felvilágosítást fogok ott találni. Szomorúan kell konstatálnom, hogy nagyon csalódtam. Annál inkább vártam volna tőle a megnyugtató gondolatot, hogy tisztázva legyen a kormánypárt álláspontja a felirati-vita alkalmával. Csalódtam. Pedig Szlávy t. képviselő ur volt egyik vezére azoknak, a kik, mint mi hallottuk, és pedig meglehetős hitelességgel hallottuk, a kik azt mondták, hogy Tisza Kálmán ministerelnök ur által indítványozott és helyesnek tartott felirati javaslatot nem fogadják el, hanem ők fognak készíteni oly feliratot, mely Bosznia occupatiója ellen lesz irányozva nem csak pénzügyi, de politikai tekintetben is. Azt is tudjuk, hogy concessiók tétettek. Kíváncsi voltam, hogy mi lesz ebből. Utoljára megtaláltam. Azt mondta a t. képviselő ur, hogy ő azt hiszi, hogy pénzügyi aggályaikat a budgetvita alkalmával a ministerelnök ur el fogja oszlatni. Engedelmet kérek, oly régi parlamenti embertől, mint ő, fel kell tennem azt, hogy tudni fogja, hogy a t. ministerelnök ur semmiféle aggályokat el nem oszlatott soha! Azt mondja a többi közt a t. képviselő ur, hogy katonának az a kötelessége, hogy föláldozza magát fejedelméért és hazájáért. Én tökéletesen elismerem, hogy szükséges, hogy hazájáért feláldozza magát és ha eskü köti, épen a fejedelméért is; de t. képviselőház, hogy ő Bosznia oeeupatiójáért, azért áldozza fel magát, a mi egyik követelménynek sem felel meg, sem a fejedelem iránti kötelességnek, sem a haza iránti kötelességnek: (Ugy van! balfelöl) azt csakugyan nem tudom, ha csak nem tekintjük a katonákat mint emberanyagot, melyre vonatkozólag a többi közt Bismark egy alkalommal azt monda: hogy ő az egész keleti kérdést nem becsüli annyira, mint egy pomerauiai ficzkó csontvázát. Engedelmet kérek, mi is azt mondtuk és mondjuk, hogy nemcsak egyetlen ember csontvázát, hanem átalában egy parányát az emberiségnek, csak egy kis atomját Bem áldozzuk a keleti kérdés olyatén megoldásáért, minő Bosznia és Herczegovina occupálása. (Helyeslés a baloldalon.) Ezekben akartam reflectálni az előttem szólott t. képviselő urak előadásaira, a mit a felirati vitában elmondottak. T. képviselőház! Szerencsés voltam pártom részéről elküldetni a múlt évben Törökországba, hogy a török vendégeket elhozzam. Megérkeztem velők Magyarországba, és oly pompát, oly szeretetet tanúsítottak irányukban, a mi legjobban megmutatta azt, hogy a nemzet egyedül Törökországgal akar szövetségben lenni; a nemzet nem a muszka szövetséget akarja pártolni, hanem saját fajának, nemzetiségének leghűbb szövetségesét, a törököt. Most alig két hónapja épen oly városon mentem keresztül, a hol a törököket a lehető legnagyobb pompával várták, Nagy-Kanizsán. És mit láttam? Láttam ott közttük több török foglyot rongyosan, éhesen, nélkülözve; és ezen magyar nemzet egy része, az auyák síró gyerekekkel, az apák, kik várták fiaikat, bősz dühvel rohantak ezen szerencsétlen törökökre azért, mert oly viszonyok közé helyezte őket a politika, hogy jó barátjuk ellen kellé küzdeni a fiaiknak, és az én nézetem szerint tökéletesen a haza érdeke ellen ; és megvédelmezték azon törököket épen azon katonák, kik elindul andók voltak azon harczba, mely ne adja isten, hogy Magyarországra végzetessé legyen. A külföldön beszéltem többféle egyénnel, így angollal, francziával, olaszszal, spanyollal, sőt még oroszszal is, s ezek t. ház, mind egytől egyig kivétel nélkül azt mondták, hogy Magyarországra nézve a lehető legnagyobb kár volt, midőn Bosznia ocoupatiójába belefogott, ük föl nem foghatták, hogyan lehettek oly vakok, mit minden idegen országbeli belát, csak ők nem látják be, noha az országban belátja mindenki, és akkor hivatkoznak ők a külföldre. Pedig mit látunk ott? Azt, hogy a berlini cougressuson öt-hat ember határoz milliók és milliók élete és jogai fölött. Én részemről az ily határozatokat az emberiség, az igazság szempontjából soha sem fogadnám el, mert egyszer már végének kell lenni az effélének. Egy orosz, a kivel utaztam, azt mondta: a milyen elhibázott lépés volt Oroszország részéről 1849-ben bejönni Magyarországba, olyan az önök részéről most Bosznia occupatiója. Éu tudom, hogy XIV. Lajos király azon nevezetes szót mondotta; „L'état c'est moi.« Én, t. ház, azon időszakban, midőn XIV. Lajos élt, megengedem, hogy jogos volt ezen mondás az ő nézpontjából, de azóta a XIX. századba értünk. Nem kell elfeledni, hogy nem a király a fő, hanem a nemzet, a nép ; és nem a nép milliói vannak egy emberért, hanem egy ember a milliókért. (Igaz! Ugy van! a szélső balfelöl.) Szerintem, miután már Bosznia occupatiója ténynyé vált, csak az van hátra, hogy annectáltassék s ennek következtében Törökország feldaraboltassék: kénytelen vagyok azon nyilatko zatot tenni, hogy valamint Lengyelország feldarabolása szenyfoltja volt az emberiségnek, azon királyoknak, kik a feldarabolást végrehajtották,