Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-18

18. országos ülés november 16. 1878. 207 esetre, ha Horvátországhoz csatoltatnak, kétségtelen, hogy az államjogi viszony, mely jelenleg köztünk és Horvátország közt fennáll, a legnagyobb mértékben fog alteráltatni. Fennmaradna az, hogy csatoltassék a másik félhez, Ausztriához. De ezen esetben nem lesz-e valódi irónia a paritás, a dualismus. Én a magam részéről nem bánnám, ha dugába dőlne ez az egész közösügyes boldogság a maga nagy elveivel, a dualismussal és a paritással egyetemben. De nagyon tartok tőle, hogy nem ez irányban fognak a dolgok fejlődni. De azon esetben, ha az alkotmányos rendszert egyáltalában fenn akarják tartani: egyedül a Reichsrathba való menetelre fogja magát offerálni. És minthogy azt hiszem, hogy ezt perhorrescálni fogják, csakugyan nem marad-e egyéb hátra, mint hogy kezeitessenek a közös kormány által absolutice és hogy ezekből a tartományokból csakugyan az lesz, a mire azok eredeti conceptió szerint rendelve voltak, t. i. egy líj határőrvidék. Hát úgy látszik, t. képviselőház, hogy mindezekre a complicatiókra egyáltalában nem gondolnak azok, a kik Bosznia occupatióját, mint keleti politikájuk sarkkövét felállították. Hasonlóképen nem voltak semmi tekintettel a financziális állapotokra. És ez, t. képviselőház, oly körülmény volt maga, hogy ennek egyedül elegendőnek kellett volna lenni arra, hogy az efféle kalandos vállalatoktól tartózkodjanak. Évek hosszú során át küzdünk a dericzittel, nincs ország a világon, mely oly adóterheket viseljen, mint Magyarország; általános az országban a vagyoni romlás és pusztulás: és épen ily körülmények közt jött egy oly vállalat, a mely egyszerre semmivé tévé mindazon erőlködéseket, a melyeket államháztartásunk rendezésére tettünk és menthetlenül az állambukás, az államtönk örvényébe sodort. (Ugy van! bal/elöl.) Hanem, úgy látszik, e>zel sem gondoltak semmit, az is hagyományos Ausztriában, t. i. az államtönk, hogy a bankrott nem genirozza a hatalmat szándokainak kivitelében, hiszen e században már két államtönköt ért meg Ausztria. így bánni nemzettel, igy bánni a gondviselésére bizott néppel, ez oly eljárás, uraim, a hatalom, a kormány részéről, melyet valóban nehéz kellőleg qualificálni. Még absolut országokban sem szabad a hatalomnak, a kormánynak saját érdekeit az állampolgárokétól, az ország érdekeitől elválasztani; még ott is respectálni tartozik és csakugyan respectálja is mindenütt a közvéleményt: de az, hogy alkotmányos rendszer mellett, ott, hol a népnek joga van beleszólani saját ügycinek intézésébe, a hol az ország, az alkotmánynál fogva, sorsa felett intézkedni, beleegyezése nélkül, sőt akarata ellen senkinek sem szabad, — elkövettetnek oly dolgok, az hallatlan a népek történetében. Ezen eljárás súlyát nagyban növeli a mód, a melylyel az elkövettetett. Tudjuk, hogy minket saját kormányunk mivel tartott, folytonosan, mióta ez a nagy keleti kérdés felmerült. Valahányszor a házban a nemzet nyugtalansága nyilatkozott; és kérdések intéztettek a kormányhoz e dologban a keleti kérdés egyik vagy másik stádiumában: a ministerelnök ur mindig elreeitálí valami semmit mondó feleletet egy darab papírról, a mely feleletnek parallel szövegét elolvashattuk a lapokban, a mint az osztrák ministerelnök elmondotta. Azt ismételte minduntalan, hogy a monarchia érdeke meg lesz óva minden körülmények közt. Ha ezzel nem értük be, azt monda, hogy a dolgok mostam stádiumában többet mondani nem lehet. Később, midőn különösen a bosznia-herczegovinai kérdés felmerült, akkor a Reichsraíhban a közös külügy-, valamint a magyar országgyűlésen a ministerelnök állandóan tagadta, hogy ezen occupatió a külügyi kormánynak szándékában van. No hát, j uraim, az ily eljárásra nem lehet egyebet mouj dani — nem akarok paraphrasisokban szólani — hanem egyenesen kimondom azon szót, mely azt egyedül jellemzi, hogy az nem egyéb, mint az ország alkotmányos jogainak kijátszása, nem egyéb, mint csalás. (Helyeslés a szélső bal felöl.) Volt már itt szó arról, hogy külügyi kérdésekben mi a kormánynak és mi az országgyűlésnek a joga? Igen szépen fejtegette e kérdést különösen Beőthy Ákos képviselőtársam. Hát én azt mondom t. ház, hogy nekünk efölött subtilitásokba bocsátkozni nem szükséges, mert van egyáltalán alkotmányos szabály, mely felül áll minden subtilitásoknak, mely döntő kell hogy legyen minden államjogi, minden közjogi controvers kérdésekkel szemben s ezen legfőbb alkotmányos szabály: semmit rólunk, nélkülünk! (Helyeslés a bal- és szélső balfelől.) És ez annyira áll t. ház, hogy még az absolut kormány alatt álló népeknél is érvényes; mert még azokkal sem szabad saját akaratuk és érdekeik ellen rendelkezni. (Igaz, úgy van! a szélső bal/elől.) Azt mondották, hogy nálunk nem az országgyűlés, de a delegatió feladata a külügyekre befolyást gyakorolni. Hát miért játszották ki, miért csalták meg a delegatiókat is ? Miért használták fel ezen különböző sokféle alkotmányos testületet arra, hogy azok közt a nemzet alkotmányos jogainak kijátszására valóságos bújósdit játszanak? (Helyeslés a bal- és szélső balfelől.) Ezek után mi már most a t. ház feladata? Mi kötelességünknek tartottuk, mint az imént mondám, mindjárt az országgyűlés kezdetén, a kormány vád alá helyezését indítványozni. A t. ház nem akarta tárgyalni ezen indítványt; a nemzet most már azt várja, hogy ha nem méltóztattak ezen tért elfoglalni, foglalják el azon