Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-14

14. országot ülés n magyar népe iránt, ha ily válságos pillanatban megfosztanék a királyok legfőbb javától: az igazság teljes meghallásától. Mindenekelőtt nem találunk megnyugvást a megszállás czímében, az európai mandátum kieszközlésében. Ha a megszállás saját érdekeink szempontjából szükséges nem volt, akkor az európai megbizás alakja sem kárpótlást, sem mentséget nem nyújt a hozott áldozatokért: ha pedig a monarchia érdekei azt elkerülhetlemié tették, akkor a cselekvési szabadság korlátozása, minő az európai mandátumból kb vétkezhetik, káros bonyodalmakra adhat alkalmat. Már ma is tapasztaljuk, hogy idegen hatalmasságok ministerei a monarchiánkra ruházott jogkör kiterjedésének és időtartamának magyarázatával foglalkoznak ; és nem láthatjuk aggodalom nélkül, hogy a mandátum formája által alap teremtetett, melyen idegen felfogások beavatkozást igényelhetnek monarchiánk magatartásába. Súlyos aggodalmakkal tekintünk továbbá a megszállás pénzügyi következményeire. A pénzügyek rendezése képezi évek óta gondoskodásunknak majdnem egyedüli tárgyát; de minden j erőfeszítés mellett sem sikerült még eddig az államháztartás egyensúlyának helyreállítása; elhanyagolt és mostoha közgazdászati viszonyaink pedig új jövedelmi forrásokra már alig engednek reményt: és ily körülmények közt vállalkozik a monarchia két oly tartomány megszállására és kormányzására, melyeknek már elfoglalása új adóssággal terhelte a monarchia mindkét államát, melyeknek megtartása a katonai kiadásokat éveken át több millióval szaporitandja és melyeknek jövedelmei még belkormányzatuk költségeit sem fedezhetik. Aggódva kérdjük, minő forrásból fognak ezen új milliók előteremtetni; és félelemmel nézünk azon viszhatás elé, melyet állami hitelünk érezni fog. Jól tudjuk, hogy vannak a népek életében pillanatok, midőn a nemzeti lét — vagy a nemzeti I becsület megvédése minden egyéb tekintetet háttérbe szőrit; tudjuk azt is, hogy a keleti kérdés ily pillanatok állandó fenyegetésével áll határainkon : de ép ezért megkettőztetett gonddal kell erőnket minden irányban kimélni és csak döntő eredmények kivívására szabad annak bármely részét igénybe venni. {Helyeslés a haloldalon.) Ezen szempontból itélve, lehetetlen heryi természetű ezélokban a megszállás igazolását találnunk. Meg vagyunk győződve, hogy monarchiánknak Bosznia és Herczegovina területéhez kötött minden érdeke biztosítható lett volna ezen tartományok nemzetközi állapotának megváltoz- I tatása nélkül. A kérdés súlypontját azon összefüggésben keressük, mely a berlini mandátum és külpolitikánk általános czéljai közt létezik. ÉK erre annál inkább kell kiterjeszkednünk, mert I ttvember 11.1878. J43 nem csupán a megszállást nézzük aggodalommal, hanem külpolitikánk egész irányzatát; azt, a mit történni engedett, nem kevésbbé, mint azt, a mit tett. Midőn a keleti bonyodalmak árja nagyra nőtt, érezte e hazában mindenki, hogy végzetteljes perczek következhetnek be. A veszélynek és a védekezésnek irányát is világosan megjelölte a dolgok természete és a hagyomány. A keleti kérdés veszélye, Oroszország hatalmának kitérjeszkedése délkeleti határaink alá. E veszély megszületésére nem kívántatik egyenes hódítás. Ha oly területi viszonyok alakulnak a Balkán félszigeten, hogy orosz hadak oda akadálytalanul bevonulhatnak és ott, úgy mint saját területükön, akadálytalanul mozoghatnak: akkor bárminő legyen a határszéli államoknak hivatalos elnevezése , tényleg Oroszország lett délkeleten is szomszédunkká, és akkor monarchiánk egész szárazföldi határa három katonai nagyhatalom közé szorult. Ily állapot nem egyedül az actioképesseg teljes megbénítását, de adott körülmények közt a biztonság fenyegetését is jelenti. Oroszország ilyetén hatalmi terjeszkedésének meggátlása tehát a magyar-osztrák keleti politikának szükségképen; czélja és az Al-Duna völgye, mint Oroszországnak a Balkán félszigetre vezető útja, annak természetszerű geographiai súlypontja. Nem fajgyűlölet tűzte ki ezen czélt, sem rendszeres ellenszenv Oroszország irányában; hanem a hatalmi viszonyok és azok föltételeinek akaratunktól független természete. Fölismerték azt az absolutismus államférfiai, minden magyar befolyás nélkül; törekedtek arra hatalmas európai coalitiók. Mert ezen czél biztosítása nem kizárólag Magyarország érdeke, hanem az összes monarchiáé, és nem is kizárólag osztrák-magyar érdek, hanem az európai egyensúly követelménye. Ebben pontosul össze a nemzetközi létfeltételek azon solidaritása és az európai hivatás azon közössége, mely hazánkat és Ausztriát természetszerűlegegymáshoz fűzi. Teljes megnyugvással fogadjuk tehát el kiindulási pontul, hogy a monarchia külpolitikájában Felséged összes országainak együttes érdekei adják az irányt és azok együttes felfogására alapítjuk óhajtásainkat; de megvalljuk, nem várhattuk, hogy az egész monarchia azon érdeke, mely leginkább magyarországi, ép akkor ejtessék el, midőn úgy alkotmányos intézményeink, mint egyéb tényleges körülmények a magyar befolyást külügyeink vezetésére inkább mint valaha, biztosítani látszottak. És mégis azon politikában, mely a három császári hatalmasság homályos viszonyát fogadta el törekvéseinek keretéül, és mely a berlini congressus megállapodásait kénytelen elismerni azoknak eredményül, — sokféle új eszmét találna-