Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-12
18. orsüágos Més noveniber S. 1878. 123 És így történt, hogy ezen szerződés hét európai nagyhatalmasság által Íratott alá; s úgy létesíttetett, hogy ezen szerződésben foglalt garantiáknál több már nem is kívántathatott. Azonban Ausztria akkor nem elégedett meg azzal a garantiával, a mely abban foglaltatott, hanem ezen szerződés aláírása után, mely 1856. márczius 30-án történt, 16 nappal később, azaz ápril 15-én 1856-ban egy külön szerződést írt alá Anglia és Francziaországgal; és ezen hármas szerződésben már nem az volt a kérdés: vájjon az ottomán birodalom területi sérthetlensége és függetlensége szükséges-e az európai béke fentartására, hanem e szerződésben azt mondják a szerződő felek, hogy ők kötelezik magokat arra, hogy az ottomán birodalomnak a párisi szerződésben megállapított területi épségét és függetlenségét erőhatalommal is fentartják; a második pontban pedig kijelentik azt, hogy e területi épség és függetlenség bárminemű megsértését háború-esetnek, casus bellinek fogják tekinteni; s egyebet nem is tesznek, mint hogy a magas portával egyetértőleg elhatározzák, hogy részükről melyik hatalom mennyi haderővel és mennyi hajóhaddal járuljon e háborúhoz. Ennyire szükségesnek tartották 1856-ban az osztrák államférfiak az ottomán birodalom területi épségének és függetlenségének biztosítását. Azonban ha valaki azt gondolná, hogy 1856 már messze van, hogy azóta már sok idő telt el, s a körülmények változhattak : erre csak azt jegyzem meg, hogy ezen szerződés nem is olyan régi; mert 1871-ben Londonban a keleti ügyek némely részének rendezése czéljából, egy új eongressus jővén össze, akkor azon szerződés 8-ik ezikkében a szerződő felek kötelezték magukat a párisi szerződést, s az ottomán birodalom területi épségét és függetlenségét épen úgy tiszteletben tartani, mint előbb. Tehát nem is olyan régi c szerződés, mert 71-ben megújíttatott. Ezen 71-iki szerződésben már részt vett gr. Apponyi is, mint osztrák-magyar megbízott, és e szerződés szövegében már az „osztrák-magyar monarchia" szerepel. Ez volt az utolsó nemzetközi rendezés, a mely Európában a keleti ügyekre vonatkozólag tétetett. Én azt hiszem t. ház, senki kétségbe vonni nem fogja, hogy a mint az országgyűlések által alkotott törvények érvényesek a belföldre nézve, úgy az európai eongressus határozatai nemzetközi törvényt képeznek, ezek azon törvények, melyek a nemzetközi viszonyokat szabályozzák. Mert végtére törvényt hozunk, ha ő Felsége hozzájárul, mi ezen állam minden alattvalóját kötelezni fogja ; de arra nézve, hogy egy külországi nemzetet vagy magát azon állam kormányát kötelezzük, itt törvényeket nem hozhatunk, hanem ezen törvényeket hozzák az európai eongressuson a megbízottak. Ilyen törvény volt az is, melyet az európai megbízottak az ottomán birodalom területi épségének és függetlenségének fentartására, Parisban 1856-ban és Londonban 1871-ben hoztak. Ennek megtartása a kormányok részéről ép oly kötelesség, mint a mily kötelességük a kormányoknak a belügyekre vonatkozó törvények megtartása. Ámde uraim, ezen nemzetközi törvények a mi kormányunk által figyelembe sem vétettek. Midőn még 1875—6-ban zavarodni kezdettek a keleti ügyek, és midőn ezen zavar folytosan nagyobbodván, már a háborútól lehetett félni: akkor nézetem szerint ezen szerződések értelmében és az ezen szerződésekben elvállalt kötelezettségeknél fogva úgy a mi kormányunknak, mint a többi kormányoknak is kötelességük lett volna közbenjárni és nem engedni meg azt, hogy az ügy a szerződő felek ketteje közt háborúra kerüljön; mert hiszen utoljára miért volt az a párisi békekötés? Csak épen azért, hogy az orosz hatalom terjeszkedésének gát vettessék. Hiszen azt tudta minden ember, hogy ezen szerződésnek más czélja nincs, mint Törökországot biztosítani az orosz hatalom túlságos befolyása ellen; mert tudta mindenki, hogy az orosz kormány arra törekszik, hogy az ottomán birodalmat gyengítse és esetleg lassankint elfoglalja; tehát midőn azon eset állott elő, hogy az orosz birodalom fenyegette az ottomán birodalom területi épségét és függetlenségét, azon európai hatalmaknak, melyek ezen szerződést aláirtak, kötelességük lett volna közbelépni, a mint azt, be kell vallanom, részben meg is tették s Konstautinápolyba conferentiát hittak össze. Azonban ezen konstantinápolyi conferentia, mint méltóztatik tudni, eredményre ném vezetett. S miután az orosz kormány és az orosz uralkodó nagymérvű felfegyverkezéseket tett Törökország szomszédságában és ezen fegyveres állapot minduntalan fenyegette Európa békéjét: akkor jónak látták a hatalmak ismét Londonban jegyzőkönyvet aláírni, melynek czélja főleg az lett volna, hogy a két fél felfegyverkezései megszűnjenek. Azonban a londoni jegyzőkönyv aláírásában a török kormányt nem részesítették. A török kormányt tehát ezen jegyzőkönyv határozatai nem kötelezték. A porta kijelentette, hogy újra és újra ígéri azt, hogy keresztény lakosai sorsának javítására a kívánt reformokat be fogja hozni; de arra nézve kötelező határoza! tokát senkitől el nem fogad, mert ez az ő feje| delmi függetlenségét sértené. Ekkor a londoni ! conferentia mit határozott? Azt határozta, hogy ha a portának ezen újra tett Ígéretei is sikertelenek maradnának : ekkor — nem, hogy tán valaki háborúval támadja meg a portát, hanem hogy a szerződő felek képviselői újra összejönnek és 16*
