Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-11

106 11. országos ülés november 2. 187S, Simonyi Ernő képviselő ur pedig, mintha én i abból, hogy a választások mikor mentek végbe, azt következtettem volna, hogy okvetlenül kell, hogy a kormány politikája többségben legyen. ! Én tegnap azt mondottam, hogy „a választókerületek a választásokat akkor teljesíttették, a j mikor a Boszniába való bevonulás már tény volt", s utána azt mondottam, hogy „igen jól tudom, | hogy képviselők is utasitást senkitől el nem i fogadnak s megeshetik, hogy a t. képviselő urak- | nak saját meggyőződése ellenem fordul" : tehát a választásokból a megválasztott képviselőkre | nézve kötelezettséget kimagyarázni nem akartam ; és ígj egyáltalában mindaz, a mit főleg Hoffmann Pál képviselő ur e tekintetben mondott, tökéletesen elesik. De azt, a mit mondottam, hogy a válasz- I tások akkor történtek, mikor a Boszniába való j bevonulás már tény volt, azt gondolom senki sem tagadhatja; sőt emlékeztetem a képviselő urakat, hogy maga azon szomorú eset is, melyet Simonyi ! Ernő képviselő ur ma felemlítet^, a magláji eset | — legalább úgy tudom, — nem csak épen a választások első napján már ismeretessé lett, de az nem csekély fegyverül is felhasználtatott a választásoknál az nap és az azt követő napokon. (Helyeslés jobb/elöl. Nyugtalanság balfelöl) Egyébiránt azt felteszem az országnak minden választójáról és választókerületéről is, hogy ha elítélendőnek tart is valamely speciális szerencsétlen eseményt, és ha talán joggal vagy jog nélkül, — mert azt a körülmények teljes ismerete mondaná meg, hogy egyik vagy másikkal — hibáztatandónak is tart valamely részletes eljárást: egy egész politika felett még sem azon egy speciális eset alapján fog Ítélni, hanem a politikának egész horderejére való figyelemmel. Simonyi Ernő képviselő ur azt mondja, hogy én szándékos elferdítést követtem el, midőn Debreczenben — gondolom Julius közepén, a napra nem emlékszem — nyilatkoztam. Én nem mondom, hogy a képviselő ur szándékos ferdítést követett el, de mindenesetre helytelenül idézett, midőn azt idézte, hogy a berlini szerződésben az mondatik, hogy előzetes conventió kötendő; (Felkiáltás balfelöl: A jegyzőkönyvben mondatik!) mert ez nem mondatik, hanem meghatároztatván maga az occupatió, az mondatik, hogy annak részleteire nézve a két fél fentartja magának szerződést kötni: nem arra nézve tehát, hogy legyen-e occupatió és nincs az előlegesről egy szó sem benne: pedig azon értelmezést, mintha én nem helyesen nyilatkoztam volna, csak ebből következtethetné a képviselő ur. Azt mondja a képviselő ur: ferdítés volt, hogy azt mondtam, hogy Törökország beleegyezett. Én nekem akkor, midőn tudtam és tudta mindenki, és tudja ma is, hogy a berlini congressusban létrejött egyezményt a porta aláirta, nem volt szabad feltennem, hogy az ott ünnepélyesen elvállalt nemzetközi kötelezettséggel szemben ellenezni fogja azt, a minek nemellenzésére magát kötelezte. (Élénk helyeslés a jobbon.) Itt tehát ferdítésről, nemigazmondásról szólni egyáltalában nem lehet. Egyébiránt, t. képviselőház, a dolognak ezen része a válaszfelirati vitában — melyhez, reménylem, mégis csak eljutunk nagy nehezen — sokkal inkább lesz felderíthető' és megbeszélhető, semhogy ez alkalommal ezen tisztán oda tartozó tárgyakkal foglalkozni bővebben szándékozhatnám. Simonyi Ernő képviselő ur felemlíti — ismét a szerinte is csak töredékesen ismert beszédemből, de mely töredéket mégis elégnek tartja arra, hogy azzal vádoljon, hogy én a külügyéri takaró alá akarok bújni s a felelősséget ki akarom kerülni, hogy ez nem járja, s kifejti bőven és a valóságnak teljesen megfelelőleg, hogy a magyar kormány nem a delegatiónak, hanem a magyar országgyűlésnek felelős. Tökéletesen igaz, s én arra kérem, mutasson csak egy szót is, vagy tényt tőlem, a mely által okot adtam volna arra, hogy feltegyék rólam, hogy én nem birok — nem mondom bátorsággal — de elég kötelességérzettel, felelni azon politikáról, melyet részint csináltam, melyhez részint pedig hozzájárultam. Azt meg nem fogja ismét tagadni a t. képviselő ur, hogy a külügyér törvényeink szerint nem ezen törvényhozásnak, nem a Eeichsrathnak, hanem a delegatiónak felelős. Alkalmat kell adni tehát — épen a felelősség szempontjából — arra, hogy úgy az egyik, mint a másik kormány tetteiért felelősségre vonathassák. De, t. képviselőház, én azt gondolom, hogy a külügyi hatáskör felett mégis czélszerű egészen tisztába jönni ; és e szempontból kénytelen vagyok a tegnapi, sok irányban félreértett nézeteimet csak annyiban, a mennyiben helyreigazításuk szükséges, ismételten kifejteni. Én azt, hogy a külügyi politika iránt felvilágosításokat a kormány a ház kebelében adni nem tartozik, sohasem mondottam- Sohasem mondottam azt sem, hogy a ház ezen követett külügyi politika folytán nem volna jogosítva azt határozni, hogy a kormány, mely ezen politikához járult, elvesztette a bizodalmat. Ehhez a t. háznak teljes, senki által kétségbe nem vontjoga van; és ez által határozottan gyakorolja a külügyekkel szemben a feleletre vonás jogát, s gyakorolja a külügyekre azon befolyást, melyet alkotmányunk és törvényeink megadnak. De igenis mondtam és ezt kénytelen vagyok meggyőződésemből kifolyólag ismételni, hogy miután fennálló törvényeink szerint a monarchia külügyei közösek; miután, ha két államból is áll egy monarchia, de az két külügyi politikát nem követhet : igenis teljes lehetetlenség, hogy a jövőt illetőleg, a követendő politikát illetőleg, két oly