Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-11

-[04 * 11« országos ülés november 2. 1878. sem egyezményt nem kötöttek, sem a tiltakozásra nem hederítettek. Ily körülmények között arra hivatkozni a választások alatt különösen egy ministerelnöknek, — mert az nagy különbség, ha egyes képviselő nyilatkozik, vagy ha kormányelnök nyilatkozik, a ki különösen a Magyarország által követett politikában irányadó, — „hogy ha bemegyünk Boszniába, akkor a török kormány beleegyezésével megyünk be", méltóztassanak megengedni ez egyenesen olyan szándékos elferdítése a valóságnak— (Élénk helyeslés a szélső balon. Ellenmondások a jobbon.) Méltóztassék kimagyarázni, igen fogok örvendeni, hogy ha hallom a magyarázatot. De ha összevetem a berlini protocollum rendelkezését azzal, a mi valóban Boszniában történt és a mit a ministerelnök ur Debreczenben mondott: e három dolgot összeegyeztetni egyáltalában nem birom. Azután önök azt akarják, hogy a delegatióban határoztassék el e kérdés. Hiszen a delegatió, mint előbb mondám, nem egyéb, mint ezen országgyűlésnek bizottsága. Ö»ök azt akarják, hogy mi válasszuk meg a delegatiót és azt nem mondják meg, hogy mi ezen f bosnyák politikának végczélja; mit akarnak Boszniával, megelégesznek-e azon foglalással, a mit eddig tettek, vagy el akarják még Novi-Bazárt is foglalni és ha azt el akarják fog- j lalni, úgy akarják-e, mint a külügyminister a berlini congressuson mondta, vagy pedig véglegesen? És ha azt elfoglalják, el akarnak-e Salo- j nikiig menni? A miről ugyan hallgattak a con- I gressuson, még a három császári szövetségben sem volt róla szó, de a mi most nagy magyarosztrák politika. Ezt nekünk, a kiknek viselni kell e kalandos vállalat terheit, előre kell tudnunk, e nélkül mi oly bizottságot, mely ezekre nézve a mi nevünkben határozhasson, nem választhatunk. Azt méltóztatott mondani, hogy a választások többséget adtak a kormánynak. Mikor a választások legnagyobb része végrehajtatott, akkor a kormány szándéka Bosznia iránt még tudva nem volt. A választások eredménye e szerint nem lehet a kormány politikájának helyeslése, vagy nem helyeslése. A mi azt illeti, mit a kormányelnök ur mondott, hogy talán esetleg lehet azon helyzetben, hogy oly felvilágosításokat ad, melyek feleslegessé teszik e vitát: én igen örvendenék, ha a ministerelnök ur ilyen dolgokban nem per „talán, esetleg" beszélne, hanem mint oly független magyar kormányelnök, mint olyan ember, a kitől függ a magyar kormány politikájának vezetése. Mondaná meg egyenesen: én fogok vagy nem ilyen felvilágosításokat adni, nem pedig hogy „talán, esetleg". Mert már magában az, hogy ha „lehetséges" nem elégíthet ki bennünket. Nem azt akarjuk mi, hogy világosítson fel, ha lehetséges. Azt tudjuk, hogy lehetséges, ha valamely esetleg nem fordul elő. De a ministerelnök azt mondja: „talán esetleg lehetséges!" (Derültség a szélsőbalon^) Ebben olyan kevés van, hogy ezzel beérni csakugyan nem lehet. Ha egészen positiv Ígéretet tett volna is a ministerelnök ur: azok után, miket már előttünk, miket más helyeken mondott, még akkor is . . . Hiában! talán kötelességünk lett volna nem igeretekre hajlani, hanem a tetteket bevárni, mielőtt döntő határozatot hoznánk; hanem ilyen „talán esetleg lehetséges" ígéretekkel egy törvényhozásnak, egy nemzet képviselőinek, kik a kormány ellenőrzésére vannak hivatva, beérni nem lehet. Én nem vagyok képes a kormányelnök ur beszédére reüectálni, mert nem volt időm azt elolvasni, csak ezen pár észrevételt akartam megtenni. A mi azt illeti, hogy Madarász vagy Szilágyi Dezső képviselő urak indítványa correct-e ? — azt én nem tartom nagyfontosságú dolognak. Mind a 4 indítvány egy czélra törekszik; mind a 4 azt kivánja, hogy ezen háztól a külpolitika ellenőrzése el ne vonassék. Madarász t. barátom indítványa ellen felhozták azt, hogy a királyi leiratot elodázni nem lehet. Én nem tudom, hogy mi azóta, mióta megszűntünk feudális alkotmánynyal és rendi képviselettel birni, kevesebb joggal birnánk, mint azelőtt ; az előtt pedig rendes eljárás volt a pozsonyi országgyűléseken, hogy 3—4 hónapot kihúztak azzal, hogy nem megyünk be a királyi propositiókba addig, míg ezen vagy azon sérelem nem orvosoltatik. Ebben sem a korona, sem a koronát képviselő bárminő dignitariusai az országnak sértést nem láttak; most már sértés van abban, ha az országgyűlés a maga jogainak védelmére felszólal. (Igaz! a szélsőbalon.) Itt a kérdés az : vájjon van-e joga az országgyűlésnek ellenőrizni a kormányt, avagy oly bizottságra ruházni ezt, a melyre a kormánynak nézetünk szerint sokkal több és ránézve sokkal kedvezőbb körülmények közötti befolyása van? Itt mi csupa ceremóniából, csupa kanapé-processusból, udvariasságból jogainkat feladni nem fogjuk; hogy a korona leiratai mikor vétessenek fel, az egészen az országgyűlés határozatától függ. Erre van számtalan praecedensünk a pozsonyi országgyűléseken. Az igaz, hogy mióta a parlamentarismus áll fenn, hasonló eset itt még nem fordult elő, de régibb országgyűléseinken elegendő praecedensünk van. Abban tehát, hogy Madarász t. barátom Í indítványa elfogadtassék; sem a korona iránti