Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.
Ülésnapok - 1878-11
11. országos ülés november 2. 1878. 101 hogy például az erdélyrészi kormánypárti választókerületek mindenike számára, mikor érkeztek meg a két-két ezer forintok Gsányba (Derültség balról), s mikor lettek a lélekvásárlás futárja, a Magyar Polgár kancsal vitéze által széthordva a kerületekbe; azt is tudom, hogy exministerelnök ur szolgabirái, a választási törvények szigorú büntetései daczára, nem csak pénzt s hivatalos hatalmat, hanem a csendőrök szuronyait is használták a megfélemlített választók erőszakos behurczolására. (Élénk tetszés balról.) Azért exministerelnök ur ne hivatkozzék az ily eszközökkel szerzett többségre, mert a mit pénzzel v lünk, az bizalom alapját soha nem képezheti. (Ugy van! balfelöl.) És ha már az exministerelnök ur állításai- [ nak czáfolásába bocsátkoztam, nem tehetem, hogy a tegnap felszólalt Ivánka Imre urnak — ki egész gőzerővel rohant a ministerelnök ur védelmére — egy mondatára észrevételt ne tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Ugyanis nevezett képviselőtársunk Szilágyi Dezső barátomat, illetőleg annak jeles beszédét czáfolni igyekezvén, azt monda, hogy a hazára nézve sokkal hasznosabb lenne, ha a helyett, hogy semmi felett oly hosszas dictiót mond, hallgatna; de miután Szilágyi Dezső hoszszas dictióját a delegatió felett tartotta, Ivánka czáfolatából az következnék, hogy a delegatió semmi, már pedig megengedjen a t. képviselő ur, de én vele e tekintetben nem érthetek egyet; mert semminek nem nevezhetem azon intézményt, mely fölébünk, az ország törvényhozása fölébe emelkedett, s mely ma-holnap, ha így haladunk, az ország törvényhozását fogja jogfosztott semmivé tenni. Hisz láthatjuk t. ház! hogy roppant államadósságaink (Halljuk! Halljuk!) — melyeknek kamatjai összes egyenes államadónkat felemésztik — a delegatióuak nem elégségesek, hogy most a midőn az államjavainkat lekötve tartó 176 milliós államadósság convertálásával kellene foglalkoznunk, a delegatió az ország törvényhozásának kikerülésével, egy nemzet- és emberiségellenes háborúra 60 millió újabb adósságot szavazott meg, melynek, a kamatokat is vele számítva, kétszerese költetett el; s most azért hivatik össze ismét oly rögtönözve a delegatió, a felirati vita befejezése előtt, hogy a felelősségnek nyilait elhárítsa, és hogy egy csomó újabb milliót beledobjon a bosnyák szorosok azon tömkelegébe, mely 105 millió forintot s vagy 10,000 magyar fiúnak életét nyelte el. Tagadják bár, de t. ház! a delegatiónak ily rohamos egybehívatása, még mielőtt az új törvényhozótestület tájékozhatná magát, mindenkiben azon alapos gyanút keltheti, miszerint a létalapot nélkülöző kormány fogásul akarja használni arra, hogy eszélytelen külpolitikájáért és annak gyá- I szos következményeiért első sorban ne itt e házban: illetékes fóruma előtt vonassák felelősségre, hanem az eddig nagyon is engedékenynek mutatkozó delegatió előtt. Azt hiszik, hogy a miként sikerült néhány ügyes frázissal a 60 millió forintot álürügyek örve alatt e testülettől kicsikarni, akként sikerülni fog annak, sőt jóval többnek is czélellenes elfecsérlését igazolni, és a nemzet által ellenzett kalandos vállalatra írjabb költséget kieszközölni. De, t. ház! e komoly időkben, midőn minden egyes képviselőnek éreznie kell a nemzetével és a történelemmel szemben elvállalt szükséges kötelezettséget; midőn minden egyes szavazattól a haza üdve, vagy megsemmisülése függ: nekünk nem szabad a vétkesek számára a könnyű kisiklásra ily olcsó menedéket készítenünk. Itt a nemzet törvényhozása előtt kell mindenekelőtt sáfárkodásukról, és a törvényhozás távollétében elkövetett merényletükről felelniök. (Helyeslés a szélső baloldalon) Azért én a delegatióknak a válaszfelirati vita befejezése előtti megválasztását veszélyes praecedens és kibúvó ajtónak Ítélem, s csatlakozom a Madarász József barátom és elvrokonom által beterjesztett indítványhoz. [Helyeslés a szélső baloldalon.) Molnár Aladár jegyző: Eötvös Károly! Eötvös Károly: Elállók a szótól. Molnár Aladár jegyző: r Simonyi Ernő! Simonyi Ernő: T. ház! Én valóban váratlanul hivattam fel a szólásra, és miután sem tegnap, sem tegnapelőtt részt nem vehettem a tanácskozásban, méltóztassanak megengedni, hogy csak néhány megjegyzést tegyek azokra, a mik ma itt elmondattak. Mindenekelőtt azon kérdés merül fel előttem, hogy tulajdonképen mi az, a mi tárgyalás alatt van? Most már négy indítvány van a ház asztalán, és valamennyinek — nekem legalább úgy látszik, — valódi czélja az, hogy a külügyek feletti határozás joga, a törvényhozástól el ne vonassák és a delegatiókhoz ne utasíttassák. Ez, úgy hiszem, oly igazságos, oly törvényes kívánság, hogy ezt ellenezni alig lehet. Hiszen mi az a delegatió, minek nevezik azt törvényeink? A köztünk és a velünk egy fejedelmi kapcsolatban élő osztrák állam közti közös ügyek kezelésére és elintézésére kiküldött bizottsága a képviselőháznak, az országgyűlésnek; de az, hogy egy bizottságnak több joga legyen, mint azon testületnek, mely a bizottságot kiküldötte, az sem a törvényben sehol nem foglaltatik, sem sehol a világon rá példát találni nem lehet, (ügy van! Ugy van! a baloldalon^) Mi tehát a tulajdonképem czélja ezen delegatióhoz való utalásnak ? Megvallom, megütközéssel hallottam magában a trónbeszédben, hogy a kormány a fejedelem által is elmondatta azt, hogy
