Képviselőházi napló, 1878. I. kötet • 1878. október 19–november 26.

Ülésnapok - 1878-11

100 11. országos ülés november 2. 1878. nyéknek ismertük fel, mely az önálló államiság és a valódi parlamentarismus keretébe beilleszt­hetlen; mely természeténél fogva mulhatlanul absorbeálja és magához ragadandja a törvény­hozás jogszerű hatáskörét és souverainitását; mely a törvényhozás ellenőrző hatalmát illusoriussá teszi, s az önálló magyar államot az osztrák összbirodalom szabadon kizsákmányolt gyarma­tává törpítendi. Azok, a kik ez intézmény Columbusai vol­tak, saját művökbe szerelmesek, és így elfogul­tak levén, azt igyekeztek mindenféle képzelt elő­nyökkel felpiperézni; sőt némelyek előszeretetük vakságában azt egy oly minta-intézméuyként állíták fel, melyet majd Európa más szövetséges államai is utánozni és elsajátítni fognak. No, mi átengedjük azt bárkinek, magunk részére legfö­lebb c szörnyszülöttnek vázát spiritusban helyez­zük el valamely múzeumban, az utánunk követ­kezők rémítésére és visszarettentésére. Ilyen vészesnek és rosznak hirdették a dele­gatiókat velünk együtt azok is. kik a kormány­padokról azt most dicsőítik és védik, s valóban az ellenmondások és bizar ellentétek nagyon tanul­ságos gyűjteményét tudná élőnkbe tárni az, a ki fáradságot venne magának a t. ház naplójából összeállítani azon vehemens támadások szemel­vényét, a melyekkel az ex-ministerelnök ur a delegatió intézményét egykoron ostromolta oly élesen, hogy köztudomás szerint az átkos közös­ügy elnevezés is tőle származott. Akkor ellen­felei őt is ábrándozónak, felforgatónak, forradal­márnak nevezték; most minket -— kik az alkot­mánynak általa eldobott fegyvereivel folytatjuk a jog harczát — tisztelnek meg ez elnevezések­kel ; holott a forradalmárok nem azok, kik az alkotmány teljességét védik a törvényesség fegy­vereivel, hanem azok, a kik az alkotmány szent­ségét oly sokszorosan sértették meg, s a nemzet pénze és vére feletti rendelkezés jogát, épen a íielegatiók révén, odajátszották a rajtunk élődök, egy féktelen és semminemű hazát nem ismerő soldateska szabad zsákmányául. Ki az, a ki a szemünk előtt lefolyt gyászos eseményekkel szemben tagadni merné a delega­tiók veszélyességét? Avagy nem a delegatió sza­vazta-e meg azon 60 millió forintot, a mely lehe­tővé tette azt, hogy a nemzet és törvényhozásá­nak ellenzésével s erőteljesen hangsúlyozott aka­ratával homlokegyenest összeütköző ellentétes politika követtessék keleten, s országunk nyilt ellenzése daczára, besodortassék egy oly testvér­gyilkos háborúba, a mely történelmünk legna­gyobb szégyenkövét, a XIX. század gyalázatát képezi ? E hadmenet és annak előidézői felett Ítéle­tet mondani majd más alkalomra tartom fel, ha ugyan a törvényhozás jóhiszeműségével űzött I taktikázás ezt lehetővé teszi; most röviden jelezni | kívánom azon visszás és alkotmányellenes helyzet | veszélyeit, mely szerint a kormány méltó bűnhő­dése menhelyéül a delegatiót tekinti s ott akarja | a szerecsent fehérre mosni. És a mi delegatiónk — az eddigi előzmé­nyekből ítélve — erre alkalmas kibúvó ajtónak i Ígérkezik; hisz a delegatió egy oly hazánkon • kivüi álló archimedesi pont, melyről Ausztria | reactiója mindig könnyen kivetheti sarkaiból a mi alkotmányunkat, s illusoriussá teszi a ministeri | felelősséget. Hisz ez intézmény révén hazánk : alkotmánya immár csak a papiroson létezik, e hazában többé nem az történik, a mit a nemzet, hanem az, a mit a bécsi kamarilla akar, melynek engedelmes eszközül szolgáltak eddig kormányaink í és az általuk inspirált delegatiók. Ha széttekintünk hazánkban, azt látjuk, I hogy annak csaknem összes állami bevétele, s a népünktől könyörtelenül felcsikart roppant adók, | a vámból, bankból, fogyasztási adókból befolyan­I dott roppant jövedelmek mind Bécsbe vándorol­| nak: itt csak a nyomor, a kétségbeesés és a nemzet szivéből kitaszított, mindenki által gyü­| lölt kormány marad bosnyákizált gárdájával a nemzet nemesebb szívdobbanását elfojtó nehéz teherként. Ideiglenes ministerelnök ur ugyan tegnapi beszédében hivatkozott a nemzet bizalmára; mely mint monda, a boszniai hadmenet megkez­dése után adta meg pártjának a többséget. Én ugyan nem vagyok annyira bizonyos arról, hogy meg van-e a kormánynak e házban oly biztos­nak hitt többsége, mert én a sok csalódások után ! is optimista vagyok, s épen e ház nagyszámú fiatal tagjainak romlottságából — kiknek tapasz­talatlanságára látszik biztonsága légvárait építeni az exministerelnök ur — merítem hitemet az iránt, hogy országpusztító, szabadság és emberi­ség ellenes politikájához nincs meg a többség e törvényhozó testületben, mert ha e fiatal szíveket sikerült is fülbesugásaival, és a Pulszki Guszti képviselőtársam által jellemzett ijesztgetéseivel a hazaszeretet ösvényéről letántorítani s ideiglenesen vészbe rohanó mozdonyához kötni: bizonyosan önérzetre ébrednek azok azonnal, mihelyest azon válpontra jutnak, hogy a ministerelnök ur egyéni­sége, vagy a haza végpusztulása között kellend választaniuk. De tegyük fel, hogy exministerelnök urnak megvan e házban többsége, s azt összetartania s sikerülend. Vájjon az a nemzet bizalmát, politi­kájának a nemzet általi helyeslését jelenti-c? Korántsem, hisz mindenki tudja e hazában, hogy a kormánypárti választásoknál pénz és vesztege­| tések eszközölték a győzelmet; én és senkisem | tudja, hogy az erre fordított roppant összegeket ! Móricz Pál ur honnan vette, vette azt igenis tudom,

Next

/
Thumbnails
Contents