Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.
Ülésnapok - 1875-405
m 4ÖS. országos ttlés június 12.1878. ines nemzet megalázó föltételekre önként ráálíjon, hogy létfeltételeiről jó szántából lemondjon, hogy győzelmét vereséggé változtassa át: arra a világtörténelemben egyedül csak mi nyújtunk szánalmas példát. Hisz 1867-ben mi határozottan urai voltunk a helyzetnek, mert az egyesült Németország által vonzott, a súlyegyen törvényeinél fogva önként oda kívánkozó Ausztriát csak a mi szövetségünk juttathatta önállóságához. Különben reá egy Bajorország, egy Würtenberg, egy Baden alárendelt szerepe várt. Mi lévén ezen bomladozásnak indult ország, s hatalmi talajt vesztett dynastia életeleme, természetszerűleg, az önfenntartásnak még a legpiczinyebb rovarban is meglevő ösztönénél fogva is, meg kell vala nemzeti lételünk garantiáit szereznünk; de mi azt elmulasztottuk, a pénzünk és haderőnk feletti rendelkezést: a nemzeti hatalom ez egyedüli kutforrásait kiadtuk kezünkből. (Igaz ! Ugy van ! bal felöl.) E mulasztásunkat helyrehozni a gondviselés ismét kedvező alkalmat nyújtott, inert az Ausztriával való szövetség megújítása, s nagy nemzetgazdászati kérdéseinknek megoldása oly európai eseményekkel esett össze, melyekben mi helyzetünknél, népünk helyes tapintata, egyetemleges lelkesedése, tettvágya, s országunk földrajzi fekvésénél fogva döntő szóval kell vala hogy bírjunk, s ugy az ottani, mint itthoni differentiáink végmegoldásánál a feltóteleket mi szabhattuk, — Európa civilisált nemzeteit érdekegységünk szövetségébe vonhattuk volna; de kormányunk a helyett nemzetünket a reichstadti kalóz szövetség vontató kötelére akasztotta, Európa gúny ós megvetése tárgyává tette, s saját óletérdekeinek feláldozására kényszerité, az események által meghozott győzelmünket újból vereséggé változtatva át. Állam helyzete magaslatáról még oly jelentéktelenné le nem törpittetett, mint Magyarország a Tisza—Andrássy régime alatt. De nemzetünk ezen szégyenletes megaláztatása, és nemzetgazdászati kizsákmányoltatásáért felelősök kis szabású és provinciális politikát üző államfórfiaink mellett az uralgó kormánypárt tagjai is, kik a küleseményekre és hazánk érdekeire való tekintet nélkül vakon rohantak ós rohannak a vezérkolompos után, s a személyes cultusnak hódolva, vagy a Bécsből mutogatott mumusoktól gyermekként meghökkenve, készek voltak a személyes ambitió és hatalomvágynak feláldozni nemzetközi fényes hivatásunkat, államiságunkat, anyagi és szellemi felvirágozhatásunk föltételeit. Pedig abból, ha a magát ugy is túlélt és lejárt Tisza régime megbukik, semmi szerencsétlenség, sőt még pillanatnyi baj sem háramlik a hazára; {Derültség balfel'ól) de a vámszerződés keresztül erőszakolása oly csapást fog hazánkra mérni, melyből századokig, talán soha se fog kiépülni. Végtelenül szerencsétlen azon nemzet, a mely személyes politikát űz, mely egyes személy, vagy személyekhez köti sorsát, hisz egy életképes nemzetnél személyekben soha sincsen hiány, minden korszak, minden helyzet megteremti a maga embereit. Személyeket lehet és kell is, ha a haza üdve kívánja feláldozni, de elveket, jogokat, és nemzeti érdekeket soha. T. ház! a korábban lefolyt beható viták alkalmával ki volt tüzetesen fejtve, s elvitázhatlan számadatokkal bebizonyítva, hogy a kormány által az engedékenység minden phásisain áthurczolt s most végeldöntés végett élőnkbe terjesztett vámszerződós mennyire veszélyes és kárthozó hazánkra nézve, nemcsak azért, mert az államiságunk egyik fő atributumát kívánja áldozatul, hanem azért is, mert állam-jövedelmünket legalább is évi 40 millióval kevesbíti, s tönkre jutásra itélt iparunk ós kereskedelmünknek, a kikötött 10 év alatt milliárdokra menő károkat okozand. A kik a nemzetgazdászati nagy irányelvek mathematikai igazságaival szemben az egyszerű tagadás megátalkodottságát állítják, a kik az érvek hatalmával szemben csak az egyszerű „szavazzunk"-kai felelnek : azokkal gondolkozó ős hazátszerető lényeknek bajos a parlamenti harczot folytatni, mert fájdalom, itt nálunk ez időszerint az értelem ós a hazafiság szellemi fegyverei a pártfegyelem durva vértjén törnek meg: de azért mi, kik missiónk fontosságát és felelősségünk nagyságát átórezzük; kik szavazatainkat nem az elhelyezkedés és egyéni érdekek által rendszabályoztatjuk: még ez utolsó perczben is szigorú kötelességünknek s lelkiismeretes hivatásunknak ismerjük minden tőlünk telhetőt elkövetni arra nézve, hogy e keserű poharat elhárítsuk nemzetünktől s végső erőfeszítéssel is meggátolni törekedjünk a végzetszerű szerződés létrejöttét. Ebben fogja a t. ház felszólalásom indokát ós mentségét feltalálni. A vámszerződós mellett felhozott egyetlen érve a kormánynak az, hogy az még se lehet olyan rósz, hisz különben az osztrákoknál nem keltene oly élénk ellenszenvet. Kishitűek ^ gyarló okoskodása ez. Hisz az osztrákokat kormányunknak folytonos engedékenysége rászoktathatta arra, hogy nekik csak rosznak kell mondani a kiegyezést, hogy, a mi kormányunk újból és újból engedjen. Átlátták ők, miszerint oly emberekkel van dolguk, kik a hatalom megtarthatásáért készek mindent áldozni. Ily dispositiókkal szemben természetes, hogy igyekeztek minél többet nyerni, s oly követelésekkel léptek elő, s azokat ma már oda'fokozták, hogy azt csak is az elvekkel együtt minden szemérmet és minden önérzetet szegre akasztott államférfiak fogadhatnak el. Olyan _ e kiegyezés, hogy ha az osztrák államférfiakra bíztuk volna tetszésük szerint szabni meg a feltételeket, ők maximumként se mertek volna annyit
