Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-405

§6 405 országos ülés június 12. 1878. lesz a kiegyezés, ilyen és olyan bajok fognak bekövetkezni. Engedelmet kérek, ez, — tudtomra legalább, — soha senki által nem mondatott, hanem igenis volt szó arról, hogy ha szakítás történik a közgazdasági téren a monarchia két állama között, annak lehetnek rósz következései, sokkal roszabbak, mint a melyek származhatnak egyik vagy másik pontnak nem épen mindenben kívánságunk szerint való megoldásából. És így, a mit a t. képviselő ur argurnentati ójában az általa fölhozott ezen idézetre épített: nem lévén alapos maga az idézet, mindaz, a mit ebből következtetett, természetes, önmagában összeomlik. Egyátalában, a t. képviselő ur felállít maga előtt valamely tételt és abból okoskodik; okoskodása sokszor egészen korrekt és logikus, de hibás maga a tétel, s igy hibás lévén az alap: hibás az egész okoskodása. Hogy ezt illustráljam: például ő felállítja azt az elvet, hogy Ausztriának érdeke, hogy a külfölddel ne legyenek kereskedelmi szerződések; Magyarországnak érdeke, hogy legyenek, és ezen felállított elven épít azután a vámszövetség ellen egy egész okoskodást. De én azt tartom, hogy a tétel maga hibás, mert egyátalában nem áll az, hogy Ausztriának a külfölddel való kereskedelmi szerződések kötése érdeke ellen volna, sőt szemben azzal, a mit a képviselő ur ma felhozott, — és itt is kívánom helyreigazítani állítását, — merek hivatkozni arra, hogy Ausztriában a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződések irányában épen az utolsó időben nem hogy kedvezőtlen, de lehetőleg kedvező, és az előbbinél sokkal kedvezőbb jelenségek mutatkoznak és érzik ott is a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződéseknek az ő érdekükben is szükségét. Ha tehát nem áll az alap, melyet a képviselő ur felállított, — pedig az nemcsak in theoria nem áll, hanem nem áll in praxi sem : természetesen nem állhat mindaz, amit erre épitve előadott. A mi már magát a kérdést illeti, én t. ház a magam részéről is bátor vagyok kérni, hogy a szövetség életbeléptetésének határidejére nézve méltóztassék az előadó ur indítványát elfogadni. Nem azért, mintha én, — s erre kénytelen vagyok reflectálni, — vagy bárki más azt mondaná, hogy „a kiegyezés fait aecompli, hogy azt el kell fogadni, mert a monarchia másik államában elfogadták. Ebből argumentumot senki sem merített. De viszont abból, hogy odaát elfogadván előbb, mint mi, ha mi is azt proponáljuk, hogy nálunk ugyanaz fogadtassák el. azt mondani: „tehát ezek szerint Magyarország érdeke felett nem e ház, nem is egy közös Eeichsrath, a melyben legalább ott volnánk, hanem egy másik ország parlamentje határoz": engedelmet kérek, ez mégis egy kicsit furcsa okoskodás. Ha két törvényhozás által egy értelemben oldandók meg bizonyos szerződések, nem-e a dolog természetében fekszik, hogy a legtöbb esetben az egyik előbb fogadja el? mert hisz telegraphice összekötni és az órára mutatva a perez szerint egyszerre szavazni a két törvényhozásban mégis egy kissé bajos volna. S más kérdésekben, és például épen a restitutió kérdésében, — melyre a képviselő ugyan semmit se ad — nem a magyar törvényhozás két háza állapodott-e meg előbb? Mit mondott volna a képviselő ur, ha erre épitve oda át valaki ugy okoskodott volna : íme ez mutatja, hogy mi már nem határozunk a magunk ügyei fölött, ezek föiött is a pesti országgyűlés határoz. (Tetszés a középen. Fölkiáltások a baloldalon: Mondották is!) Meglehet; mondanak ott is igen sokat, a mi nem áll, a mint megesik ez nálunk is. (Derültség a középen.) Én t. ház. a Julius elseji határidőt elfogadhatónak tartom, mert a magam részéről is azt hiszem, hogy a kiegyezési kérdések megoldása addig lehetséges. Hogy miért hiszem, arra pár szóval vissza fogok térni. De viszont azt mondom, hogy semmi veszély nincs abban, ha a Julius elseji határidő elfogadtatik, mert ha mégis megtörténnék az, a mit a képviselő ur kíván, de a mit én a magam részéről nem kivánok, hogy a kiegyezés utoljára is egyik vagy másik pontjában sarkaiból ki forgattam ék: akkor sem árt semmit az a Julius elseji határidő, mert akkor az egészből nem lesz semmi és be fog következni azon nagy boldogság, melyet a képviselő ur képzel, de a melyet ha bekövetkeznék, ő mint jó hazafi — igen félek — nagyon rövid időn keserűen megfogna siratni. (Mozgás a baloldalon.) Én reménylem, hogy Julius 1-sejéíg a kiegyezés befejezése lehető lesz, mert én legalább azt gondolom és ha akarnék idézni, idézhetnék a képviselő ur mai beszédéből is nem egy passust, a mely erre mutat, — hogy úgy e törvényhozás kebelében, mint az országban belátják azt, hogy a mai közgazdászati viszonyainkból folyó bizonytalan helyzetnek véget vetni okvetlenül szükséges, és mert ezt hiszem, hiszem azt is, hogy úgy a törvényhozás kebelében, mint azon kívül is az ezen helyzetnek egy-két évi megnyújtását ozélzó propositió viszhangra és többségre találni nem fog: mert az nem jelentene egyebet, mint ezen bizonytalan helyzet megnyújtását és minden okból származható bajoknak legalább is ugyanannyi időre állandósítását. Én tehát t. ház, bár tudom, és bizonynyal nem fognám soha ellenkezőjét elfogadni, s épen azért a vádoltatást az ellenkezővel sem fogadhatom el, hogy igenis ezen törvényhozás az, mely