Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-402

m 402 országos ülés május 23.1878. oly kérdéseket intéztem a t ministerelnök úrhoz, a melyekre a minapi nyilatkozata vagy egyátalán fogva nem terjedt ki, vagy azoknak csakis csekély részére; oly kérdéseket, melyek érdemüknél fogva egyátalán nem olyan természetűek, hogy a kormányt a külügyi kormányok irányában compromittálhatnák. Nevezetesen kérdeztem: vajon való-e gr. Sehuvaloff londoni-orosz követnek Lord Derbyhez múlt évi június 8-án kelt jegyzékében foglalt azon állítása, mely szerint Oroszország azon feltételeket, melyek alatt kész Törökországgal békét kötni, nem csak a berlini hanem a bécsi külügyi hivatallal is közölte és mire alapította nevezett orosz nagykövet azon meggyőződését, miszerint sem Ausztria-Magyarország, sem a berlini udvar s általán fogva semmi európai hatalmasságtól nincs oka tartani Oroszországnak, hogyha azon béke feltételek valóban érvényesíttetnek. Ez, mint mondám, a múltra vonatkozik ugyan, azonban annak megállapítására, vajon a mi kormányunk kellő elővigyázattal volt-e, vajon kötelességét pontosan telj esitette-e: igen nagy fontossággal bír Ugyanis mi foglaltatik azon békefeltótelekben, melyeket az imént említettem ? Egyebek közt az, hogyha Törökország Oroszországhoz béke iránt folyamodik, mielőtt az orosz hadsereg a Balkánon átkelt, az esetre a többi között azt fogja követelni az orosz kormány, hogy Bulgária antonom fejedelemséggé alakittassék, s onnan nemcsak a török tisztviselők, hanem a török hadsereg is eltávolíttassák, a várak lefegyvereztessenek és egyszersmind leromboltassanak. Már kérdem, ha ezen feltétel a mi külügyi hivatalunkkal is közöltetett, és ez arra nézve észrevételt nem tett; vajon megóvta-e Magyarország, illetőleg az osztrák-magyar monarchia érdekeit ? vajon nem ellenkezik-e érdekeinkkel az, hogy Törökországnak védvonala a Dunától, a hol mint tudjuk várai voltak, a Balkánon túlig tótessék át, és ez által az orosz határ közvetve egész a Balkánig terjesztessék? Mert hiába fogják azt mondani, hogy hiszen a kötendő békében meglehet azt határozni, hogy ugy Eomania, mint az újonnan alakítandó bolgár autonóm fejedelemség nemcsak a többi hatalmaknak, hanem az orosznak is zárva legyen; ez az 1856-iki békekötésben is ki volt kötve, és mégis láttuk, hogy ez az oroszt egyátalában nem akadályozta abban, hogy Romániába bevonuljon. Hogyha Bulgáriában török őrség s a Duna várak által védelmezve nem lesz: az orosz adott esetben minden akadály nőikül egészen a Balkánig haladhat. A másik feltétel az volt, hogy Oroszországnak a háborúban tett áldozatok fejében Bessarábiának azon része adassék vissza, melyet 1856-ban Eomaniának átengedni volt kénytelen. Ez által uraim Oroszország határa egészen a Dunáig terjedne, azon Duna folyamig, a mely nemcsak Magyarország, hanem Ausztria és illetőleg közép Európa keleti kereskedésének közlekedési főére. Ha tehát, ismétlem, gr. Andrássyval ezen feltótelek közöltettek, és ő ezeket hallgatással fogadta, arról nem is szólok, hogy világosan beleegyezését nyilvánította volna: véleményem szerint kötelességót mulasztotta. Erre azonban azt hiszem, hogy a t. ministerelnök ur, miután ez nem folyamatban levő alkudozásokra vonatkozik, hanem egy a múltban történt ténynek constatálásáról van szó, minden discretió mellett is csakugyan felelhetett volna és felelni kötelessége lenne, mert az kormányunk felelősségének megállapítására szolgál, vagyis arra való, hogy megítéljük, vajon a kormány Magyarország és Ausztria érdekeit kellőkép megóvta-e vagy nem. A többi kérdések a jelenre vonatkoznak. Azt kérdem jelesül, hogy közöltettek-e a mi külügyi hivatalunkkal a san-strefanoi béke-feltételek és illetőleg hajlandó-e a t. ministerelnök ur ezeket a háznak is tudomására hozni. Erre sem méltóztatott felelni; már pedig tudjuk, hogy az angol kormány ezen feltételeket nemcsak közölte, hanem azokra tett észrevételeit is nyilvánosságra hozta. Harmadszor azt kérdeztem, hogy osztozik-e a kormány azon nézetben, hogy ezen szerződés egész teljességében a párizsi békekötést aláirt hatalmak bírálata alá tartozik. Hogy erre ismét nem méltóztatott válaszolni, szintén nem vagyok képes belátni; mert hogyha a kormány nem tartja magát azon békekötés fentartására kötelezve, melyet maga is aláirt és illetőleg nem azt tartja kiindulási pontjának, akkor olyan példát ad, mely félek, épen az osztrák-magyar monarchia biztonságának árthat. Negyedszer azt kérdeztem, mit szándékozik a kormány saját magunk és Európa érdekeinek biztosítására tenni és kész-e, ha a congressus létre nem jön, azon hatalmassággal, illetőleg hatalmasságokkal szövetkezni, melyek Oroszország terjeszkedése ellen erélyesen fellépni hajlandók. Hogy erre is miért nem méltóztatott felelni a t. ministerelnök ur . . . . Tisza Kálmán ministerelnök ur (közbeszól-.) Feleltem. Irányi Dániel: Azt méltóztatik mondani, hogy felelt a kormány. Bocsánatot kérek, én arra nem emlékszem, hogy azt méltóztatott volna mondani, hogy a san-stefanói békekötésnek, mely pontjai sértik Magyarország ós Ausztria érdekeit; és hogy ha ezen pontok nem teljesíttetnek, illetőleg ha a congressus létre nem jön: hajlandó-e Angolországgal szövetkezni ós a maga óhajtásának, igényeinek, ha kell, fegyverrel is érvényt szerezni.