Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-402

402. országos ülés május 23. 1878. 55 figyelembe vesszük azt, hogy a kereseti adót az adóhivatalok vetik ki: a késedelem hibája őket illeti. Ennek következtében arra nézve is, a ki képes megfizetni adóját, hátrányos, hogy az év elején nem tehet magának számítást arra nézve, hogy mennyi adóval tartozik és mennyi adót köteles fizetni. Nagy hátrány az is, hogy ha baja van az adózónak, egyik hivataltól a másikhoz küldik Pontiustól Pilátusig, s inig az egyik hivatal előtt megfizeti adóját, addig a másik hivatal által a foglalás rajta végrehajtatik. Vannak esetek — csak egyeseket akarok rajta felemlíteni — hogy régi tartozások hajtatnak be a 186'0-as, sőt az 50-es évekből Ha az illetőknek visszkeresetök van pl. haszonbérlők irányában, ezek mái' rég elholták vagy fizetés képtelenekké váitak, agy hogy ez által az illető adófizetők igen károsittat­nak. (Helyeslés bal/elöl.) Meg akarom említeni még azt is, hogy az adóbehajtásnál nem egyenlő mértékkel mérnek, az egyiknél behajtják, a másikná; nem. Vegyük pl az adókiszabást. Az egyik fél előbb reclamál és annak meg kell fizetnie adóját, a másik később reclamál, és ennek elengedi az adót, Különösen az illetékeknél is nagy a vissza­élés, mert kétszer, hár unszor is megveszik az il­letőkön a tartozást. (Felkiáltások: Négyszer is!) Itt reetificálnak engem, hogy nemcsak kétszer, háromszor veszik meg, hanem, hogy előfordulnak esetek, a midőn négyszer is veszik meg. És azután ha ki is derül az, hogy már az illető megfizette a diját, az executió akkor rajta mái' végre is haj­tatott és azon a kárt, mely reá háramlott, mely azt okozta, hogy sokszor az árverésen fele áron tartozik vagyonát eladni, azon kárt az állam so­hasem pótolja (Zaj.) Továbbá fel kell még em­lítenem azt a rendszert, hogy ha valaki többet tizet, mint a mennyivel tartozik, ha pl. bebizo­nyittatik, hogy azt fizette, amit az államnak nem tartozott fizetni : azt a pénzt az illető nem kapja vissza, hanem azt mondják neki. hogy később beszámítják az adójába, kérem ez minden jog-fo­galommal ellenkezik; ez egy jogállamban sem létezik. (Helyeslés balfelöl.) Ez az illetőkben azon érzelmet kelti, hogy az állam nem jár el az ille­tők irányában, úgy, amint a becsületes kereskedő szokott eljárni, a ki, ha többet fizet neki valaki, azt azonnal visszafizeti neki De az az eljárás is különös, hogy a végre­hajtó közegek mindig a legnagyobb erélyességgel sürgettetnek, hogy erélyesen járjanak el, s ezért jutalmat is kapnak; de ha kétszer vagy három­szor megveszik _ valakin . az adót: ezért sohasem büntetik őket. Én ezen eljárást ós az ennél ta­pasztalt visszásságot csak rendetlenségnek tulaj­donítom, és miután csak rendetlenségnek tulaj­donítom, melynél fogva az adót az egyiken kétszer háromszor is megveszik: épen ezen ren­, detlensóg következtében megtörténhetik aztán az is, hogy egy másikon egyszer sem veszik meg és ez által az állam nagyon károsodik, mert en­nek következtében vannak és lehetnek adózók, a kik az adó alól kibújnak. Ha talán azt monda­nák, hogy ez sohasem történhetik meg, ezt én részemről el nem fogadhatnám : mert akkor az illető hatóság részéről a mala fidest kellene fel­tételezni ; mert ebből az következnék, hogy csak arra van irányulva minden működés, hogy min­denkitől akár jogosan, akár jogtalanul annyit ve­gyenek el, a mennyit csak fizethet, mintha az el­járás arra volna számítva, hogy a ki könnyel­műségből nem tiltakozik, vagy pedig nem tudja bebizonyítani, hogy adóját már egyszer megfizette. azon még egyszer megvegyék. Ezen ismételt be­fizetett összegeknek van-e külön rovata, vagy a beszedők által zsebre tétetnek? Ha csak egyes vidékeken volna e baj, akkor talán egy felszólalás is elégséges volna arra nézve, hogy e tekintetben orvoslás történjék ; hanem a baj általános, egész Magyarországon előfordul, ugy Erdélynek legszélső határán, mint Horvátor­szágban is vannak ez iránt panaszok, a baj tehát mindenhol egyformán létezik, ennek következté­ben ezen országos bajon segíteni okvetetlenül szükséges. Nem feltételezem a kormányról azt, hogy szándékosan vezeti a dolgokat igy. Én azt hiszem, hogy lalán örülne, s szeretné azt, hogyha ezen rendetlenség mielőbb megszűnnék; s azért, hogy i mind ezen bajok nem orvosoltatnak, annak tulaj­donítom, hogy a kormány maga sem bírja, nem tudja ezen bajokat orvosolni. Ily körülmények között a törvényhozó testületnek feladata, hogy intézkedjék a tekintetben, hogy ezen bajok orvosoltassanak. (Helyeslés balfelöl.) Azt mondhatják, hogy elég lenne talán ezen bajok orvoslására egy enquete összehívása. Én részemről nem tartanám czélszerü eljárásnak, I mert igen jól tudjuk, hogy az enquetekben mi­j ként járnak el. Meghivatnak erre az úgynevezett szakértők, ! a kik a kormánynak kellemesek, és azok közt | néhány, a ki talán egy pár észrevételt tesz; ott \ vannak a kormány közegei és igy minden enque­! tirozás mellett mégis csak az történik, a mit a kormány hivatalnokai akarnak és egyrésze a dol­j goknak ez által némileg elsimittatik és eltakar^ | tátik vagyis az enquete ósszehivása által ürügy J adatik arra nézve, hogy ezen bajt a közönség még inkább tiuje-szenvedje, (Igaz! balfelöl) mert arra utaltatnak, hogy hiszen akarunk a bajon segíteni, összehivatott az enquete. Ily körülmények közt csak a képviselőház által összehivatott bizottság segíthet a bajon.

Next

/
Thumbnails
Contents