Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-401

44 401. országos ülés május 22. 1878. ségének kell eldöntenie, akkor igaz, hogy ő Felsége csak a quóta kérdésére nézve dönt és a restitutióra nézve nem, de akkor épen csak az történnék meg, a mit a t. képviselő ur akar, hogy t. i. kétfelé választatik a quóta és a restitutió kérdése és ha ő Felsége a quóta-kérdéséről döntött, fennmarad a restitutió kérdése, melyre a két országgyűlésnek kell megegyezni. És meg kell egyeznie akár egy törvényben van ez a quótáról, akár külön törvényben. És it van az indok arra: miért nem tartom a t. képviselő ur nézetét; mert ha csak a restitutió kérdése volna az egyedüli, melyet két fél között periodikus megegyezés által megújítani kell: akkor a t. képviselő ur észrevétele igazolt volna; de hisz nem az az egyedüli kérdés, és én ezt alaposan tehetem, hogy a mely országyülések egymással meg tudtak egyezni a vám szövetség, a tariffa, a vámpolitika kérdéseiben és a kiegyezésre vonatkozó más fontos anyagi kérdésekre nézve: azok bizonynya! meg fognak egyezni a restitutió kérdésében is. Ha pedig nem fognak megegyezni tudni, akkor nem jön létre a megegyezés a közgazdasági kérdések egész vonalán. Ezért nem adhatok tért ezen formai scrupulus miatt azon felfogásnak, hogy ebből, mert a két kérdés külön van tartva, baj keletkezhetik, mert ha ő Felsége döntése a. quótára nézve bekövetkezik: ez magában semmi irányban nem praejudieál a restitutió kérdésének, mely a két országgyűlésnek hagyatik fenn. De t. ház — már tegnap is akartam mondani, azonban beszéd közben megfeledkeztem róla — én igen jellemzőnek találom azt, hogy a jelen kiegyezést ellenző t. képviselőtársaim érvelése és javaslata — bár tendentiájok annyira eltér egymástól — teljesen megegyezik azok javaslatával, kik a másik félen, t. i. az osztrák Keiehsrathban ellenzik a kiegyezést. {Halljuk] Halljuk]) Én azoktól hallottam először a quóta-deputatió tárgyalása alkalmával azt, hogy választassák külön a két kérdés osztrák szempontból; mert — ugy mondák — ha most reá állanak a magyarok arra, hogy a quóta megtartassák a 30%-ban, és most engedünk nekik a restitutió kérdésében s megadjuk azt, a mit akarnak: akkor isten tudja, mit fognak követelni majd 10 év múlva más tendentiával, egészen más czélzattal, mint nálunk, ott is külön szeretnék választani a két kérdést osztrák szempontból. Kerkapoly t. képviselőtársam további érvelésében, a miért én csak köszönetet mondhatok neki, kegyes elismerni azt, hogy helyesen állitottani fel a thesist akképen, hogy ámbár a mai viszonyok közt a legplausibilisabb, a valószínűség legnagyobb mértékével bir a számítás azon módja, mely alapúi szolgál a quótának, melyet mi javaslatba hozunk : azt mégis abstracte nem lehet örökös básisul elfogadni, még pedig épen magyar szempontból; mert az összes egyenes és közvetett adók aránya sem absolut helyes mértéke minden körülmények között az adókópességnek. De azt mondja ő. midőn ennek helyességét beismeri, hogy miután a pénzügyminister kimondta, hogy lehetetlen ezt örök adókra szolgáló alapul elfogadni: miért nem mondja meg, mi lesz tehát a básis majd akkor, mikor ezt az alapot nem lehet már többé elfogadni ? Azt méltóztatott mondani, hogy miután én azt állítom, hogy lehetetlenség egész exactsággal ezen általunk most fölhasznált adatok alapján megállapítani az adóképességet: mi lesz akkor, ha a viszonyok változtával még inkább lehetetlenné lesz a mostani alapot elfogadni. Ez, engedelmet kérek, kissé korai kérdés. Ezt a t képviselő ur akkor, s azoktól kérdezze meg, akik a legközelebbi tiz év lejárta után ülnek majd itt és javasolni fogják a quóta elintézésének módját. [Derültség.) Meglehet, hogy akkor én jövök majd azon helyzetbe, és ezt én tehetem : mert én nem állítom fel praecedensül a jelenlegi számítási básist, én nem mondom, hogy ez legyen a sacramentalis formula: de azt mondom, hogy a mai esetben ez a legalkalmasabb mód, — mondom, meglehet, hogy ón jövök majd azon helyzetbe, hogy én fogom ez irányban az e helyen ülő t. képviselő urat kérdezni. Meg vagyok győződve, hogy az ő esze és leleményessége fog oly absolute és minden korra helyes módot találni, mely az általam javasoltnál, melyet ugy állítok oda, mint a mai viszonyok között leghelyesebbet, — és ezzel én egyelőre beérem — abban fog különbözni, hogy az övé további periódusokra és örök időkre leghelyesebb lesz. (Derültség a középen.) De tessék arról meggyőződve lenni, hogy én azzal is meg fogok elégedni, ha a t képviselő akkor nekem olyan módot fog felmutatni, mely az akkori viszonyoknak annyira megfelel, mint ez a mieinknek. (Élénk derültség és helyeslések a középen.) Ragályi Nándor: Én egyiköket sem kívánom. (Derültség.) Széll Kálmán pénzügyminister: A t. képviselő ur áttérve azokra, a miket én a különvélemény ellenében felhoztam, ismételve felemlíti az országos pótlékok és a szelvényadó kérdését. Mindkettőre nézve igen röviden szerencsés leszek nyilatkozni. A mi az országos pótlékok kérdését illeti, igenis már múlt előadásom alkalmával a tegnapi napon beismertem, hogy az országos pótlóknak azon része, mely Ausztriában nincs meg a költségvetésben, ós melynek megfelelnek a mi állami bevételeink közzé felvett bizonyos régi pótlékok : talán helytelenül van az általunk használt számításba a mi terhünkre felvéve. De azt mondom, hogy ezúttal igen nehéz volt ezen dolog szétválasztása. Mert azokat a régi országos pótlékokat, a mint fenállottak, valamennyit nem lehet itt felvenni, hanem csak azokat lehetne föl-