Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-401

4©1. országos Illés május 22. 1878. 43 Anélkül hogy mindazokra kiterjeszkedve, a miket egyik vagy másik képviselő ur inkább variálva, a már elmondottakat ujból felhozott, részletesen felelnék, két megjegyzésre kell röviden válaszolnom, a melyeket a Kerkapoly képviselő ur I előtt felszólalt két képviselő úrtól hallottam. Simonyi Lajos b. képviselő ur azon állítására, vagy inkább, hogy ugy nevezzem, felkiáltására, hogy hiszen ezt a quóta-törvényt sem azért fogadja el a magyar képviselőház ugy, mint a ministerium akarja, hogy ezen kiegyezési kérdésekben [ a magyar törvényhozás akarata érvényesülhessen ; ! hanem elfogadja azért: mert ezen kiegyezési kér- j désekben mindig az teljesül, a mit az osztrák Eeichsrath akar. Legyen szabad a t. képviselő urat figyelmez- { tetnem, hogy ezen kijelentés ezen törvényjavas- I latnál épen nem igen volt helyén; mert ha ezen í törvényjavaslatnál történnék a képviselő ur véle- j menye szerint az, hogv csak az érvényesülhet, a ! mit az osztrák Eeichsrath akar, akkor ez utóbbi j testület eredetileg elfoglalt álláspontjánál fogva a j restitutió kérdése talán más megoldást talált volna. Ha a magyar kormány az osztrák Eeichsrath ki- j jelentett határozatával szemben álláspontját feladta j volna, akkor nem javasoltatnék azon módja a j restitutiónak, a melyet most ajánlok, a mely a kincstárt az utolsó évek tapasztalatai szerint több, évenkint 2—3, az 1877. év szerint ezen 3 millió j tehertől szabadítja meg. A képviselő ur emiitett j kijelentése még az ő felfogása szerint sem nem ! történt, tehát semmi esetre a helyes ezimnél, mert ! hiszen ő sem tud ennél jobbat javasolni a restitutióra nézve, sőt a megoldást kielégítőnek ismerte I el mindenki e házban, az a megjegyzés tehát '• mégis kissé elhibázott dolog itt. mert az e tör- | vényjavaslatra nem illik. (Helyeslés jobbfelöl). A mi arra nézve mondatott, hogy az adóképesség az 1867. előtti időhöz képest Magyar- j ország hátrányára csökkent, az számokkal semmi j esetre sem igazolható és én sem Simonyi Lajos, sem Eáth Károly képviselő urnák ebbeli érveléseit alaposaknak el nem ismerhetem, mert méltóztassa- ! nak megnézni azon kimutatásokat, a melyek közkézen forognak és a melyek nem a direct. hanem az j indirect adók jövedelmét tüntetik elő. Meg fognak győződni, hogy míg 1860-tól 1865-ig az indirect j adók jövedelmei kitettek 284 millió forintot, miből ; egy évre átlag 47 millió frt esett, addig 1868— ! 1875. ezek 558 millió írtra emelkedtek, miből egy ! évre átlag 69 millió frt esik. Ez talán még sem | mutatja azt, hogy az adóképesség Magyarorszá- ; gon az 1867. előtti időhöz képest csökkent volna, A mi pedig az adóképességnek az Ausztriához való viszonyítást illeti, azon kimutatások és számitások, melyek a vita alapját képezik, mutatják, hogy az arány, bármily felfogással legyen is valaki annak helyes vagy nem helyes volta felől, nem kisebb, hanem valamivel nagyobb Magyarországra nézve azon aránynál, melyet az 1867. előtti számadások tüntettek fel. a mennyiben akkor 28 98, most pedig 2808 százalékot tesz. Áttérek azokra, a miket Kerkapoly Károly t. képviselő ur mondott, főlear azokra fogok reflectálni, a mikben az általam mondottakat igyekezett czáfolni. A 1. képviselő ur nem fogadhatja el azon okokat alaposaknak, a miket én arra nézve hoztam fel, hogy nem tartom szükségesnek a quóta és a restitutió kérdésének különválasztását. Azt mondotta a t. képviselő ur, hogy ő belenyugodnék abba. hogy e két kérdés együttesen intéztessék el: ha abból tisztán alaki bajnál más nem származnék; de mert más baj is származhatik ebből, nem fogadja e! az együttes elintézési módot. Mindenek előtt köszönettel tartozom neki, hogy beismerte, hogy azon mód, mely a restitutió kérdésének érdemleges elintézésére javasoltatik, helyes és nemcsak megfelel a magyar törvényhozás felfogásának, de a közös vámterület mellett reánk nézve az egyedül előnyös és igazságos módozat. És ő azt mondja, ezért ő elfogadja, de mert érdemleg elfogadja a javaslatot: viszont én fogadjam el az alaki különválasztásra tett indítványt. Mindenekelőtt azt akarom eonstatálni , hogy a javaslat elfogadására nem nagy megerőltetés kebett a t. képviselő ur részéről, mert ez annyira evidenter előnyös és helyes megoldás, hogy bár az elfogadási készséget erre nézve a t. képviselő ur igen hangsúlyoztatni méltóztatott — bocsánatot kérek — valami igen nagy érdemnek én ezt nem tekintem, mert hisz ezen a mai állapothoz képest a restitutió uj módjából a múlthoz képest évenként 2—3 milliót érő előnyünk lesz. (Helyeslés jobbfelöl.) T. képviselőtársam felhozta, hogy miután a restitutiónak és quótának elintézési módja különböző, azok nem tartozhatnak egy törvényjavaslatba. Bocsánatot kérek, én inkább azt mondanám, hogy csak az egymásutánban különböznek elintézési módjuk annyiban, a mennyiben a restitutió kérdése nem megy azon stádiumig, a meddig a törvény értelmében a quóta-kérdésének eldöntése megy; mert a quótára nézve, ha a két törvényhozás nem tud megegyezni, akkor fenmarad e harmadik stádium az ismert megoldási módozat, De következhetik-e ebből baj? .4. t képiselő ur szerint igenis: mert miután szerinte, a quóta kérdésében, ha a két országgyűlés nem tud megegyezni : ő Felsége dönt, és ezen döntés által a megoldás megszületik ugyan a quótára nézve, de nem születik meg a restitutió kérdésében, Én ebben bajt nem látok. És miért? Azért, mert akkor, a dolog természeténél fogva, ha a megoldásnak azon stádiumba kell jutnia, hogy a quóta-kérdést, a két országyülés megegyezése hiányában ő Fel-