Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-414

258 ili- ^szagos ttlés június 28. 1S7S. ám egyes pillanatok Lónyay Menyherí gróf szereplésében, midőn benne azon aggály támadt hogy bekövetkezhetik majd az idő, amidőn ezen kérdésről szóba kell állani. (Halljuk ]) Miután pedig ezen átiratra maga gr. Lónyay Menyhért ur hivatkozott, s abból némelyeket felolvasott : nem lesz indiscretió, ha én is annak egyes idevonatkozó passusait felolvasom, a mit nem tettem volna, ha ő erre nem provocál. Azt méltóztatott mondani — és itten bocsánatot kérek a t. képviselőháztól, hogy ezen átiratot német nyelven fogom felolvasni. — azért teszem ezt, mert az eredeti egészen hiteles szöveget akarom felolvasni, és nem akarom, hogy a fordításnál netalán önkénytelenül is hibák csuszszaszanak be, — azt mondja Lónyay

7 Menyhért gróf ur, hogy igaz — és itt — ugy látszik — sejtette, hogy ezen passusra emlékszem, és ezt értettem ezen fatális passusok között, — hogy ő megmondta ugyan, hogy i zen ügynek elintézése nem sürgős, de mondta; hogy nem sürgős az osztrákokra nézve. Lássuk már most ezen átirat contextusa és fide digna interpretatiója mit jelent? Az átirat igy szól: „Das ungarische Ministerium ist daher nieht in der Lage den Standpunkt Eurer Exeellenz, sei es hinsiohtlich des zinsfreien Vorschusses, sei es in Betreff der eventuellen Pauschalpaehtung von jáhrlich einer Millión einzunehmeu" Constatálom mint múltkor is constatáltam, hogy vissza van utasítva a követelés. De itt nines vége az átiratnak, hanem még jön a következő passus, (Halljuk] olvassa) „wobei ich nur noch bemerke, dass diese Frage vor Ablauf des Bankprivilegiums und Herstellung der Valuten nicht zu den dringenden gehört." Engedelmet kérek, hol van itt az, hogy ő rá nézve, a bankra nézve vagy az osztrákokra nézve, (ellenmondás a bah>v. Halljuk! Zaj.) Azt mondja csak, hogy Lónyay Menyhért gróf absolute oda állította azt a thesist, hogy ez a kérdés nem sürgős. Nem mondta, hogy magára nézve, a bankra nézve, az osztrák kormányra, vagy a magyar kormányra nézve nem sürgős; hanem csak azon kitétellel élt, hogy nem sürgős. Már pedig midőn egy kérdésre nézve valakivel soha semmi körülmények közt szóba állani nem akar az ember: akkor az ily hozzáadás kissé fatális magyarázatra szolgáltat alapot. (Helyeslés a középen.) De hogy miképen értelmezte gr. Lónyay Menyhért — nem én mentem erre a térre, ő vezetett reá, — hogy mondom, miképen értelmezte maga ezen passus jelentőségét, ennek igen érdekes nyomát találom abban az iratban, a mely szintén véletlenül (Derültség) nálam van. Én ezen iratra nem hivatkoztam volna egy szóval sem, ha a t. képviselő ur nem kényszerit erre az által, hogy maga hivatkozott nagy hangsúlyozással az 1868. év október 6-án tartott ministertanáesra. Most már miután a t. képviselő ur igy akarta. ezen ministertanácsi határozatot nemcsak jogom, de egyenesen kötelességem a maga eredeti szövegében bemutatni, mert a t. képviselő ur idézte azon határozatot, de nem teljesen és ezt nekem restituálnom kell. Ezen documentum bizonyságot, tesz arról, hogy Lónyay gróf ur, akkori pónzügyminister a ministertanácsban ezen kérdést, azt t. i. hogy az osztrákok követelik a 80 millióhoz való hozzájárulást, bejelentette. Akkor — a mint én ezt előbbi beszédemben constatáltam — a jogi álláspontot határozottan fentaríotta, azt mondván: „nem szenved kétséget, hogy e tekintetben Magyarországot semmi terhes kötelezettség sem terheli"; továbbá kijelenté: „egyébiránt ezen kötelezettség iránti intézkedések a bank privilégium lejártával fognak szóba jönni, annál fogva semmi különös fontosságú körülmény nem szól a mellett, hogy ezen kérdésnek bővebb vitatása az osztrák ministerium részéről már most megkezdessék." (Mozgás a középen.) Engedelmet kérek, e nyilatkozat nem-e megint egy gyönge viszhangja azon aggálynak? Nem akarok ennek mint valami fontosabb argumentumnak súlyt tulajdonítani, csak annak bebizonyítására hozom fel, hogy azon aggálynak nyomai még is meglehettek időnként gróf Lónyay Menyhért úrban, hogy a bank privilégium lejárta utáni tárgyalások alkalmával ezen kérdésnek mégis szóba kelíend jönnie. De ha igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy nem volt ezen nézetben, én kénytelen vagyok szavainak hinni; hanem engedje meg nekem, hogy az ily kijelentések a másik félben mégis azt a nézetet keltik fel, a minek én kifejezést adtam. (Ugy van] a középen.) És hogy keltették is, arra nézve szerencsés leszek még egy bizonyítékkal szolgálni, a mely szintén véletlenül nálam van. (Elénk derültség.) Azt a bizonyítékot szolgáltatja az az eset, a mely 1871-ben történt a mikor az osztrák delegatióban az akkori küliigyminister Beust gróf interpelláltaiéit az iránt, hogy mikép történhetett ez,* hogy ezen időben, a midőn ideiglenesen ő vezette a közös pénzügyministeri tárczát: ezen 80 milliónyi követelést átkönyvelték az osztrák állam adósságok könyvébe? Erre Beust gróf, mint a kihez az interpellatió intéztetett, mert az ő provisorius vezetése idejében történt ezen intézkedés, azt mondta egy a delegatióhoz intézett írott jelentésben válaszúi: „Durch diese Vorsehreibung konnte wohl kein Praejudiz geschaffen werden, indem diese durch das k. k. Einanzministerium angeregte, hochwichtige Frage eben nur durch eiuen Act der beiderseitigen legislativen, nieht aber durch interné adminis-