Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-413

418. orsüágos ülés június 22. 1878. g.41 tása hosszú időkön át nem lehet egyéb, mint a helyett, hogy az'egyes vidékeknek más viszonyok között igazolt jogos igényeit kielégítse, mindig, mindenütt és mindenben korlátokat szabjon a kiadásoknak és ez által számtalan érdeket megsértsen. Már hogy ez szerencsés helyzet-e valamely kormányra nézve? azt ítélje meg az, a ki valaha kormányon volt. De ez nem volt elég baj, következett a többi szerencse is. Alig pár hónapi kormányon létünk után kezdődött a keleti bonyodalom. Hogy egy kormányra, melynek feladata a finaneziákat rendezni, nagy függő adósságot törleszteni: az, hogy ha egy, az összes világ hitelviszonyait megingató körülmény következik be, szerencse legyen: ennek bebizonyithatásában én határozottan kételkedem. S igy — mondom — én elismerem mind e mellett, hogy volt a kormánynak szerencséje; de ezen szerencse csak egyben állott, (Halljuk \) abban, hogy voltak saját, erős meggyőződéssel bíró férfiak e házban, elegendő számmal, olyanok, a kik vele együtt belátták ós vele egyformán látták be, hogy az ország érdekei mit követelnek, s igy legalább a inai napig abban, a mit erre szükségesnek láttak megtenni, a törvényhozást elősegítettek. Azzal is vádolnak, hogy nagy Ígéreteket feltünk, nagy reményeket keltettünk, és — ez egy másik vád, — hogy ha már ezt megtettük is, mikor meggyőződtünk róla, hogy ezek be nem válthatók, akkor sem mondtuk meg ezt egyenesen. No uraim a mi a nagyremények táplálását illeti, én tényekről fogok szólni. Ha azok, kik szeretik beszédeimet olvasni, pártatlanul olvassák azokat, ráakadhatnának, hogy még 1875-ben én magam intéztem figyelmeztetést a nemzethez, figyelmeztettem saját érdekében, megvallom figyelmeztettem a kormány érdekében is, inert tudtam, hogy nem lehet nagyobb csapás, mint ha túlságos remények tápláltatván, azok be nem váltatnak. (Mozgás a halon.') Nem én, nem mi, nem a többség keltettük tehát ezen túlságos reményeket. De tovább megyek — én nem tagadom — több reményünk, — mert nem láthattuk előre az eseményeket, — több reményünk némely irányban nekünk is volt; kérdem azonban- hogy midőn meggyőződtünk róla, hogy azt, a mit a kiegyezés folytán elérni akartunk, úgy a vámszövetségre, valamint az önálló bank felállítására nézve el nem érhetjük : ezt nem-e már 1876-ban, tehát két évvel ezelőtt, egyenesen őszintén megmondtuk? Azt gondolom, ezen tényt senki kétségbevonni nem fogja. Hisz akkor volt ez, és megvallom, hogy sajnos ez eset, midőn a szabadelvű kormánypártból sokan kiváltak, — s mit bizonynyal nem tesznekvala, ha nem adatik tudtokra, ha nem értesülnek arról, hogy a kormány meggyőződvén arról,hogy némelyeket teljeKBPV. H. NAPLÓ 1875-78. XV111. KÖTET. siteni nem lehet, miket maga is remélt, az ország érdekéhen levőnek látja némely pontokban más meg| állapodásokat is keresztülvinni. Őszinteség hiány á| val tehát a kormányt e tekintetben nem lehet ! vádolni az igazságnak még csak látszatával sem. Azt a vádat emelte ellenünk az egyik képviI selő ur, hogy a ministerelnök engedte híresztelni. | sőt maga is kifejezte azon nézetét, hogy ,a bank| kérdés nem jogi kérdés, hanem államgazdászati i és czélszerüségi kérdés. Tökéletesen igaza van; | de azt kérdem, hogy a bankkérdésnek ma már a | törvényhozás által is elfogadott megoldása nem-e éppen ezen szempontokból tekintette-e e kérdést? | Hogy czélszerüségi, államgazdászati és hitelérdekeink azt kívánták, hogy ez idő szerint a megoldás ilyen legyen: ezt kifejtették akkor, midőn ezen tárgy a napirenden volt. De hogy a jog szempontja megóvatott, erről tanúskodik az, hogy az 1867-ben hallgatólag fenntartott ezen jog, ma a törvényben határozottan kimondatik. (Felkiáltások a középen: Igaz ] Kaas Ivor báró nevet.) Tudom ón azt t. képviselő ur, hogy sokaknak véleménye, hogy minek kimondani oly jogot, | a mely magában is létezik? Hisz kimondani azt. hogy létezik, nem szükséges; mert azt látja min; den ember. Ha jól emlékszem, _ezt hallottam is j egy alkalommal hangsúlyozni. Én hát megmonI dom a t. képviselő urnák, hogy miért volt az I szükséges. Szükséges volt azért, mert azon nap | elé, a magyar önálló bank elé, a magyar önálló bank felállítása elé köd borult: a vöslaui egyez1 ség. És tudja-e miért? Mert azon vöslaui egyez| ség egyik pontja, melyet gróf Lónyay képviselő j ur azonban minapában nem idézett, azt mondja, hogy a magyar kormány kötelezi magát arra, . hogy a bankjegy kiadásra privilégiumot nem ad ! senkinek, arra senkit fel nem hatalmaz, míg a két álI lam kormánya egyetértőleg a bankkérdésre nézve | meg nem állapodik. No ! engedelmet kérek, ha ón azt | mondom egy másik államnak: „marad a status1 quo, én azon változtatni csak ugy fogok, ha te is beleegyezel," akkor ez csakugyan annyit tesz, hogy azon statusquo jogszerűit fenmaradhat mindaddig, a inig a másik fél megváltoztatásába bele nem egyezik. (Helyeslés jobb/elől.) Már t. ház, hogy az országot a vösslaui egyezség nem kötelezte, azt én is tudom, vitattam is: hogy az egész egyezség egy időn tul — legalább úgy mondotta Lónyay gróf -- a kormányokat sem kötelezte, miután nem tartattak meg a feltételek, melyekhez az kötve volt. azt is tudom ; 1 de azt Lónyay gróftól a minap tanultam, hogy mindaddig, míg ő pénzügyminister volt, megtartotta a bank a feltételekel. hogy neki sikerült azt kivívnia. Helyesen: de ez esetben őt személye szerint kötelezte azon lemondás. T. ház! Eöviden összehasonlítva a dolgokat, i mi a különbség tehát a 07. közgazdásza ti kiegve31