Képviselőházi napló, 1875. XVIII. kötet • 1878. május 21–junius 29.

Ülésnapok - 1875-400

4d0. országos tilés májas 21.1878. 13 különválasztva kellene elintézni; a két kérdés együttes elintézése nem tanácsos és bizonyos tekintetben veszedelmes praejudiciumot képez. Én t. ház, őszintén megvallom, hogy nem tagadhatom, miszerint lehet alaposan érvelni a mellett is, hogy e két kérdés mint causalis-nexusánál fogva feltétlenül össze nem tartozó, különválasztassék és mindkettőre nézve külön törvény hozassék. Másfelől azonban nem látok valami bajt, veszedelmet abban, ha együttesen történik intézkedés a két kérdés iránt, mert — a mint a t. előadó ur is nézetem szerint igen helyesen megjegyezte, a két kérdés a törvény külön rendelkezéseiben egymástól távol tartva, van megállapítva, s azok különböző alapokra helyeztetvén, össze zavarva nincsenek. Másfelől azonban vannak igen fontos okok arra, hogy ezen eljárás tartassék meg, és a törvényjavaslat ezen alaki szempont miatt el ne vettessék. Az egyik az: hogy az 1867. évi praecedens ugyanazon eljárás követését tette a kormány és a küldöttség előtt indokolttá. A másik, ennél nyomósabb ok az, hogy a kiegyezésnek mai stádiumában egy pusztán alaki kérdés miatt, melynek anyagi hordereje nincs, melyben veszedelmes praecedenst nem látok — és ha ez irányban felszólalások történnek, erről részletesebben is fogok beszélni, — a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat és azzal a restitutiónak sérelmeink orvoslása és ezen kérdésnek a mi előnyünkre megoldott szabályozása és azzal az egész kiegyezés létrejötte ne késleltessék. Sokkal fontosabb ennél azon ellenvetés, mely a törvényjavaslatnak nagy fontosságú materialis rendelkezései ellen emeltetett. Ezen materialis rendelkezések két irányúak: tartalmazzák először a restitutió kérdésének olykép való megoldását, hogy az eddigi kiszámítási és terheltetési módtól eltórőleg, — mely annyira képtelen és igazságtalan, hogy 1877-ben 3 millióval nagyobb terhet rótt reánk, mint a mekkora az uj, ezen törvényjavaslatba foglalt terheltetési mód szerint reánk esett volna — ezután nem a quota arányában, hanem a termelési kulcs szerint, vagyis az illető fogyasztási adók nyers jövedelme arányában fogja a restitutió, az adovisszatéritések terhe a monarchia két felét illetni. És miután ezen kérdés ellen nem hallottam érdemleges észrevételt felhozatni, s ugy látom, hogy ezen eljárás ellen, ezen megoldási mód ellen a házban nincs kifogás: én ezt hosszasan nem részletezem, csak azt emelem ki, hogy ezáltal költségvetésünk és zárszámadásunk, főleg tekintve az utolsó esztendők nagy terheit, kétségtelenül igen jelentékeny az 1876. évi eredmény szerint 2-5 az 1877. évi szerint ?> millióra menő tehertől fog szabadulni. De azon kifogást illetőleg, mely már maga ezen quota ellen tétetett, gondolom mégis ki kell emelnem azon szempontokat, melyek viszont engem és a kormányt arra bírták, hogy előterjesztésünkben azt a javaslatot tegyük a háznak, hogy ne fogadtassák el a 29 és a 31%, hanem a 30 és 70°/

0 legyen azon arány, melyben a közösügyi költségekhez való járulás meg fog állapíttatni, vagyis hogy tartassák meg azon arány, mely 1867-től fogva eddig is létezett. Lukács képviselő ur, ki ezen kérdésben nyilatkozott, mindenekelőtt azt a tételt állította fel, hogy igen nehéz kiszámítani az adókópességnek azon mértékét, mely a monarchia két fele közt létezik. Én ebben neki tökéletesen igazat adok. Sőt ón ennél tovább megyek. Én nemcsak azt állítom, hogy az adókópességnek helyes, exact mértékét az adóbevételek alapján kiszámitani igen nehéz; de azt állítom, hogy azt mathemafikus pontossággal kiszámitani alig is lehet. Akárminő adatokat vegyünk fel, semmi esetre oly eredményekre nem jutunk, hogy azokat minden tekintetben kifogásolhatatlanoknak, minden tekintetben exactaknak lehessen mondani. S azért akár egyik, akár másik alapon történjék a számítás, nem lehet tagadni, hogy mindenikhez az egyik és a másik fél is bizonyos jogosultsággal hozzá fog szólhatni. így történt 18ö7-ben is; a quota-bizottság tárgyalásai tanúságot tesznek erről. Akármi alapon törtónt egyik vagy másik fél részéről a számítás, alig történt az egyik és a másik fél részéről közeledés a számításoknak bizonyos stádiumában, nem akadunk egyre sem, a melybe mindkét fél egyaránt megnyugodott volna és melyre nézve beismerték volna közegyetértéssel, hogy az adóképesség biztos és pontos mértékét képezi. S azért t. ház, mindenekelőtt azt a kijelentést teszem, hogy akkor, mikor mi a quota küldöttségek üzeneteinek alapjául szolgáló adatok nyomán mostani javaslatunkban a'on kiszámításokat, melyekből a 29°/

0 kijő, megtettük, nem állitjuk oda ezen számítást mint absolut és minden időre helyes mértéket. Én, t. ház, azt állítom, hogy az aránynak az egyenes és közvetett adók összesítése alapján történt kiszámítását absolut véve nem lehet minden viszonyok között és mindenkor az adóképesség leghelyesebb, a legbiztosabb alapjaként odaállítani. Nem ; mert én azt állitom, — tovább menve mint Lukács képviselő ur — hogy nem lehet elvül, thesisül odaállitani azt, hogy az egyenes és közvetett adók összesége kell, hogy az adóképességet híven visszatükrözze. És ez igen természetes; mert különböző adórendszer mellett, elválasztott adótörvényhozással a direct adókat illetőleg, különböző kulturviszonyok és életszükségletek mellett az indirect adókat illetőleg lehetetlenség a két eredménynek, a mely a különféle adókból összejő, összemérését tökéletesen exactnak, igazságosnak és arányosnak elismerni. Ez nem egyéb, mint egy hozzávetőleges számítás más jobbnak, praecisebbnek hiányában; oly segéd-