Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.
Ülésnapok - 1875-385
92 S8a, országos ülés májas 2 187§, nyos ministernek bátorsága volt erre a legmaga sabb elhatározást eszközölni. De van még ennél valami kölönösebb is a rendeletben s ez az, hogy a minister ur azt mondja, hogy csak addig veszi állami kezelés alá az alapítványt, a mint a rendelet mondja, a mig arra alkalmas felekezeti közeg nem találkozik. A t. minister ur nem méltóztatik tudni azt, a mi az ő ressortjában történik, nem méltóztatik tudni, hogy ezen közeg törvényesen fennáll, hogy e közeget a t. minister ur teremtette, s a legfelsőbb szentesítést erre ő eszközölte ki? nem tudja, hogy a szerb-congressusi választmány léte- ' zik ? a mely nem csak egyik vagy másik, hanem az összes alapítványokat kezeli. Én ugy tudom, Bécsben a legmagasabb körökben igen természetesnek találták azt, hogy ha a magyar kormánynak nincs bizalma a Maticához: bizza meg a eongressusi választmányt a kezeléssel. B választmány több mint 300,000 frtra rugó Tököly katonai alapítványt kezel, és Bécsben mindenkor meg voltak kezelésével elégedve. Én nem tudom kitalálni : miért nem bizta meg a minister ur a eongressusi választmányt a kezeléssel? Talán éhez sem volt bizalma^ Akkor nem méltóztatik emlékezni, mi történt négy év előtt. Épen a t. minister ur működésének sikerült Huber kir. biztos közbenjárásával e eongressusi választmányt csupa eonservativ elemekből összeállítani. Vannak ott püspökök, kir. tanácsosok, s más magasabb rangú szerb férfiak. Hát a t. minister urnák nincs bizalma például egy oly szerb férfiúhoz, a minő Zsivkovits János a horvát bán helyettese, kivel a magyar kormány majd minden perezben érintkezik? vagy nincs bizalma Nikolics Sándorhoz a ministerelnök ur jó barátjához, a volt képviselőhöz? ha ez igy van, akkor kérdem: hogyan kell kinézni azon szerb ajkú magyar polgárnak, a ki megnyerheti a magyar kormány bizalmát ? akkor azt kell mondania: én kormány szándékosan akarok ellenséges állást foglalni egy népfajjal szemben. A mi a Matica ellen alkalmaztatik, az nem kivételes helyzet, az rendszer, az alkalmaztatik a magyar határőrvidéken is. Öt éve annak, hogy a határőrvidék az anyaföldhöz esatoltatott, bekebeleztetett. Azt gondolná az ember, hogy a magyar alkotmányos ministernek azon kellene törekednie, hogy a magyar törvényeket a határőrvidékre bevezesse. De az alkotmányos ministernek jobban tetszenek a katonai törvények, Sokszor sürgettük, hogy vezesse be az iskolai törvényt a határőrvidékre. De nem akarja, mert a magyar iskolai törvény kissé protegálja a felekezeti iskolákat, azok pedig bizonyos uemzetiségi jelleggel birnak, s ezért ott hagyja a katonai iskolai törvényt. De ez még nem minden, van ebben még valami borzasztó. Az iskola-felügyelők bejárnak a határőrvidékre, és azt mondják, ezek nem felekezeti, hanem községi iskolák, mert ezek National-Schulnak neveztettek. Igen, de e név alatt azt értették, hogy felekezeti és nem községi iskola. A felügyelők bemennek a községbe és azt mondják: itt van a császár parancsa; megparancsolta, hogy át kell engedni ezen telkeket a községi iskolának. Megnevezem az egyént is: ez Gráff iskola-felügyelő volt. Ha ugy beszélnek a határőrvidéken a néppel, hogy ezt a császár parancsolja, ha nem teszitek meg, akkor reböíüsek vagytok; — mit tegyenek ? megadják az engedélyt, hogy a vagyon telekkónyvileg átirassék a községi iskola javára. De nem folytatom t. ház, mert félek, hogy elvesztem a hidegvórüséget, mert ezek oly dolgok, hogy alig hiheti el az ember, hogy megtörtentek. Hogy az állam egy magán alapítványt, egy hitfelekezeti iskola vagyonát elkoboztatja: arra nincs példa, ez először történik Magyarországon. De ón ebben logikát, consequentiát látok. Ez azonban borzasztó logika. Ez a convent logikája, a franczia jóléti bizottság logikája; {Mozgás a középen.) mert ha szabad az államnak mindent megtenni, ha szabad az alapeszme megvalósításáért mindenhez hozzá nyúlni: akkor nem lesz határ, a hol megálljon. Igy tettek a forradalomban ; de, hogy alkotmányos, monarchikus államban ily valami történik: azt még nem hallottam. Kérdem, t. ház, tanácsos-e a nemzetiségekkel oly experimentumokat tenni épen e perezben? Nem ad-e intést a keleti válság, hogy a nemzetiségekben a hazafiságot kellene ébreszteni, fejleszteni és megszilárdítani? s azt látjuk, hogy a magyar kormány mindent megtesz, a mi a nemzetiségekben a hazafiságot megsemmisítheti. Magyarország nagy szellemű férfiaí soha nem nyújtottak volna segédkezet az oly eljárásnak, mint a jelenlegi, sem Deák Ferencz, sem báró Eötvös József. Eötvös igen helyesen fogta fel a magyar államnak a nemzetiségek iránti viszonyát. Kezemben van egy levele, melyet a Matica elnökéhez intézett és mely igen jellemző. „Midőn a Matica-társaság — úgymond Eötvös {Halljuk!), — tisztán felfogva az összeköttetést, sőt ugyanazonosságot, mely saját nemzetiségének kifejlődése ós a közös haza alkotmányos szabadsága között létezik: működése által az egész hon iránt érdemeket szerzett magának, csak örömemre szolgál kinyilatkoztatni, hogy senki sem lehet, a ki azon nagy eredményeknek, melyeket, a szerb irodalmi társaság működése e nemzetiség minden oldalú kifejlődésére gyakorolt, nálamnál inkább örvendene." S valóban más államban a kormány örülne, hogy van egy kis néptöredók, mely képes oly irodalmi tevékenységet kifejteni.
