Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-385

385- országos illés május 2. 1878. gg Például itt van a Matica 119 kötete, mely- l beu szó sincs politikáról. Ezt olvassák messze a keleten és a magyar állam büszke lehetne arra, hogy a művelődésnek sugarai épen Magyarországból terjednek. De a magyar kormány oly művelődést megsemmisít. A magyar kormány nem csak a politikai egységet, de a cultur egységet is meg akarja teremteni. Azonban épen Eötvös volt a legnagyobb ellensége azon iránynak, melyet a mostani t. közokiatási minister ur követ. Mit mond erre nézve, azt mondja: „Mi arra vihetnők, hogy a kormány kezéhez összpontosított közoktatási ügy nemzeti nyelvünk terjesztésének eszközül szolgálhatna; de hogy e hazában levő különféle nemzetiségek egyéniségük és öntudatából kivetkőztessenek, hogy nemzetiségükért többé ne lelkesüljenek: ép ugy nem fogjuK ezen az utón elérni, a mint hogy azt mások sem érték el, a kik a magyar nemzetiség ellen ugyan ily eszközöket használtak. Az egyedüli eredmény, a melyre számithatnánk, abban állana, hogy a nyilvános élet felszínéről leszorított mozgalom mélyebb gyökereket verne, s hogy ez ellenszenvesség, mely jelenleg a magyar nyelv ellen irányúi, a magyar egységes állam ellen intéztessék. '

: Ez volt a véleménye nagy hazánkfiának, Eötvös Józsefnek. 0 nem ment ezen az utón, neki magasabb fogalma volt az állam-eultur feladatáról. I sen meg vannak elégedve, csak egyesek azok, a kik nincsenek megelégedve (Ugy vau! a baloldalon és a középen.)., s ezek szítják, bujtogatják a nemzetiségeket. No, én sohasem hallottam, hogy absolutistikus kormány más érvvel élt volna, mint ezzel. Nagyon jól emlékszem, hogy midőn a Bach korszak alatt még deák voltam Bécsben, akkor a lapok azt mondták: hiszen Magyarország az uj rendszerrel egészen meg van elégedve, a magyar nép nagyon szereti ezt a rendet és csöndet: csak azok az emigránsok azok, kik nincsenek megelégedve; de ezeknek a nép nem ád hitelt. Ez oly érv, melyet minden absolutistikus kormány használ. Báró Eötvös József ellenkező nézetben volt, 0 nem hitte, hogy ez csak egyeseknek elégületlensóge, hanem alaposan fejtette ki az eszmét a nemzeti kérdésről irt könyvében, midőn azt mondja: „Azon nézet jutott érvényre, hogy ha majd a mesterségesen szítt agitátió megszűnik, és mi hazánk kormányzatára befolyást nyervén, a különféle nemzetiségek szóvivőit hivatal-osztogatással megnyerjük: minden zaj, minden izgatottság, mely nekünk most nagy aggodalmak okozója, majd magától megszűnik. Tekintsünk csak vissza multunkra, emlékezzünk csak arra, mikép lőnek nemzetiségi viszálykodások kiegyenlítésére irányzott kísérleteink visszautasítva azok részéről, kik mint hazánkat lakó különféle nemzetiségek képviselői szerepeltek, s akkor természetesnek fogjuk találni azon elkeseredést, a mely az épen most említett nézetnek alapúi szolgál, de azért maga e nézet nem kevésbé téves és én hazánk jövőjére nézve nem tudnék nagyobb veszedelmet annál, hogy ha mi ezen nézettől vezéreltetni engedjük magunkat." Ez tehát nem egyesek elégedetlensége. Ha a nemzetiségeknek a cultura terén sem engedtetik meg a fejlődés: akkor én nem tudom, mi fűzheti őket e hazához. A magyar állam századokon keresztül ébren tudta tartani Magyarország fiaiban a hazafiságot, a haza iránti szeretetet, s őket minden áldozatra tudta ösztönözni, s előbb Magyarország fiainak ezen ország a legjobb volt a világon, mert mindnyájan jól és itthonosnak éreztük magunkat; most egy felfordult politika, azon phantom kedvéért, hogy nemcsak a politikai, hanem a culturegysóget is meg kell teremteni, a kormány nem riad vissza millió és millió magyar honpolgár elégedetlenségét felkelteni. Addig t. ház, míg a vallás- és közoktatásügyi ministerium ezen az utón jár, addig, míg gátolni akarja a nemzetiségeket culturális fejlődésében: én a vallás- és közoktatásügyi ministeriumnak egy krajezárt sem szavazok meg, mert ezzel csak elősegíteném a meréii3detet a nemzetiségek, Magyarország népeinek culturális fejlődése ós szelDe maga Deák Ferencz sem járt volna ezen az utón. Hiszen az 1861. évi országgyűlési felirat tisztán megmondja: megadunk a nemzetiségnek mindent, a mi csak az ország integritásával összeegyeztethető." És hol vagyunk most ? Hiszen most politikai igényről szó sem lehet, nincs is szó. De azt. hogy saját nemzetiségünk kifejlődését a cultur terén is gátolni fogják, ezt álmodni sem lehetett. Lehet t. ház, hogy a nemzetiségeknek hangja e házban el fog némulni. A nemzetiségi képviselők mandátuma nem oly csábító, hogy azért ezer és ezer választót különféle veszélynek tegyünk ki. Mocsonyi Sándor példája, eljárása egészen természetes, indokolt volt. Hisz mit csinálhatott itt? Ha a nemzetiségi kérdés nemcsak a politika, hanem a cultura terén is hatalmi kérdés: akkor persze a hatalmi kérdés vitatása a parlamentbe nem való. És birunk-e itt, működni? Hisz nincs az a nemzetiségi képviselő, ki a legjobb akarattal belépve itt az országházba, az itteni tapasztalások után nem tanácsolná a választóinak a teljes abstinentiát. Lehet, hogy a nemzetiségek hangja e házban tökéletesen el fog némulni, de hogy a nemzetiségeknek elégületlensóge meg fog szűnni : abban nagyon kételkedem. Sokszor hallottam e házban a kormány részéről: hiszen a nemzetiségek telje-