Képviselőházi napló, 1875. XVII. kötet • 1878. ápril 9–május 20.

Ülésnapok - 1875-398

370 398. országos ülés május 18.1878. ne igy apródonként, hanem egyszerre szabályoz­tassék a Szamos. Én t. ház, a múltkor is elismertem, hogy a Tiszát is szabályozni kell; de méltóztassék elhinni, hogyha azon vidéket megmentik, ezen vidéket pedig veszni engedik, azzal nem fognak sem a takarékosság elvének eleget tenni, sőt még azon vidéket is szerencsétlenné teszik. De másrészről egyszerre nem is lehet a szabályozást keresztül vinni erők hiánya miatt, s csak részletenként kell a szabályozást eszközölni. Méltóztassanak tehát meggyőződve lenni, hogy azon <Jü ezer forint, a mit most megtagadnak, ha a szabályozási munká­latokba befektettetik, a kamatok kamatjaival ki fogja magát fizetni : mert a mint a kezemnél lévő ok­mány bizonyítja, 1877-ben is id ezer forintnyi adóleengedést kellett adni ezen vidéknek. Én t. ház, hosszasabban nem tartom szüksé­gesnek indokolni kérésünké'., az ügy eléggé isme­retes a t. ház előtt; hanem a magam ós többi képviselőtársaim nevében is, nagyon kérem a t. házat, kegyeskedjék ezen szerencsétlen vidék érde­kében a közmunka és közlekedési minister ur által előirányzott 60 ezer forintot a Szamos szabá­lyozására megadni. Indítványomat van szerencsém beterjeszteni. Horváth Gyula jegyző (olvassa az indít­ványt:) Indítvány. Az állandó pénzügyi bizottság­nak a Szamos folyó szabályozása az 1878. évi költségvetésbe felveendő 60,000 írt megtagadó jelentéséhez. Beadják Péchy Jenő, Galgóczy Sándor, Kende Kanut, Domahidy István, Szathmáry Miklós, Szaplonczay Miklós, Makray Aladár, Boros Bálint, Wodianer Béla, b. Perényi Zsigmond, Szilágyi István, Barcsay Ákos, Mara Lörincz, gr. Degen­feld Béla, Horváth Gyula, Szomjas József, Stoll Károly, hg. Odeschalchí Gyula, b. Bánffy László, Plachy Tamás, Luppa Péter, Hets Károly, Hollósy Károly, Tibád Antal, SzobosíJay József, Kende Péter, Nagy György, id. gr. Teleki Géza, b. Kemény István, Tisza László, Simó Lajos, Nedeczky István, dr. Krajtsik Ferencz, P. Szathmáry Károly, Mikó Bálint, Teleszky István, Kürthy József, Rónay István, Antonescu István, Kassay Ignácz, Bereczky Sándor, Vidliczkay József, Molnár György, Kiss Lajos, b. Kemény Kálmán, Szilády Ármin, Sánta Lajos. Teieky László. Kovách László, Máriássy Sándor, Pogány Károly, Molnár Antal. Baranyi Ferencz, Lukácsek János, Vido­vich Ferencz, Vendéghy Gábor, Móricz Károly. Pap [ Lajos, Várady Gábor, Désy Sándor, Jenéi József, j Mandel Pál, Pogonyi Dénes, Hunyady Béla, Micsky ! Lajos, Perczel László, gr. Péchy Manó, Boros­nyai Pál, Nóvák Gusztáv, Szalay Imre, Szougoth Jakab, Hegedűs László, gr. Károlyi Tibor, Beőthy Algernon. A képviselőház a pénzügyi bizottság vélemé­nyének mellőzésével a közmunka ós közlekedési minister 1878. évi költségvetése „5-ik czim uj építkezésekre" czimü rovatának 5-ik pontjánál, „a sürgős munkákra és állami kezelés alatt nem álló folyókra" czim alatt a Szamos folyó szabályozá­sára ez évre előirányozott 60,000 frtot megszavazza, egyszersmind utasittatik a közmunka és közleke­dési ministerium: hogy a Szamos folyónál terve­zett s még kiásatlan 13. átmetszés közül, a kép­viselőház további határozatáig — csupán a Tiszába torlódásnál és a Czégóny-Matólcs között tervezett két átvágást vétesse munkába. Utasittatik továbbá arra is, hogy ezen két átmetszésnek ugy felső mint alsó torkolatait csupán akkor engedje meg­nyittatni, midőn azok a Szamos folyó mederkép­zési erejének megfelelő szélességben és mélység­ben kiásva, s felülvizsgálva lesznek, — s egy­szersmind az azok két oldalán vonandó védgátak a Szamos szabályozó társulat által, kellő óvtér­fejlesztés után megállapítandó kulcs alapján, az illető érdekeltségekről beszedendő költségen, a Szamos árjai mennyisége — és erejével arányban álló fenékszélességben ós mélységben jó anyagból egészen kiépíttetve lesznek, és e védmüvek szabály­szerű gondos felülvizsgálat utján tökéleteseknek fognak találtatni. Domahidy István: T. ház! Megvallom t. ház, nem csekély önmegtagadásomba kerül azon előzmények után, a milyeket az előttem szólott Péchy Jenő t. barátom előadása alatt tapasztaltam, hogy én is felszólaljak. Azonban a t. ház elfogulat­lan bírálatára bízom, hogy mindazon ügyekben, a melyekben mások megvilágították a helyzetet, soha nem kívántam fárasztani a t. ház türelmét. Engedje meg azonban a t. ház! hogy ezen tárgy­hoz, a melynek érvényesítése, vagy megtagadása megyéin anyagi, illetőleg gazdászati életében élet­kérdéses horderővel bír, én is hozzászólhassak — ós a helyzetet, melyet az előttem szólott t. kép­viselőtársain némileg megvilágított, mely megyénk kérvényében valóban hű vázlatát adja nyomoraink­nak, én is ecsetelhessem. (Halljuk)) A pénzügyi bizottság előadta a közlekedési minister által előterjesztett 60,000 frt törlésére véleményét, azonban nem adta elő azon indoko­kat, a melyek alapján előirányozta a mólyen t. közlekedési minister ur a Szamos szabályozására ez idő szerint a 00,000 frt költséget, Azon elv, melyet a t. pénzügyi bizottság elő­adója tolmácsolt:. — miszerint nem tanácsos erőn­ket elforgáesolni a szabályozás keresztülvitelénél, hanem központosítsuk azt egy helyen, és annak végleges befejezése után fogjunk más munkálatok érvényesítéséhez, — meglehet az ország egyes részein nagy viszhangra fog találni, hanem az ország változatos viszonyait tekintve, és tekintve azon terheket, melyeket az önkormányzat eletében a legközelebbi 10 év reánk rótt, — tekintve más-

Next

/
Thumbnails
Contents